2024. április 19. péntek

Őszköszöntő az FTC Baráti Körben

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2016. szeptember 29.

dscn9790A nyaralásoknak vége, az iskolai tanév megkezdődött, beindultak a szüreti munkálatok, véget ért a NBI-es bajnokság első harmada. Az utóbbi kivételével mindegyikre szívesen gondolunk. Kedvenceink szereplése elmaradt a várttól, de ennél nagyobb elégedetlenséget váltott ki a sípmesterek tevékenysége, ami feltűnően sújtotta csapatunkat. Mindezek a gondolatok foglalkoztatták a Baráti Kör szeptemberi összejövetelére gyülekezőket. Csak a gazdag program eredményezett pozitív hangulatváltást.

Az első meghívott vendég Szendrey András, a MÁV Nosztalgia Kft. korábbi igazgatója, jelenleg a Vasutazz velünk programokat szervező cég tulajdonosa volt. Elmondta, hogy egy a 60-as években gyártott étkezőkocsit újítottak fel, és Albert Flóriánról nevezték el a család és az Albert Flórián Alapítvány támogatásával. Az Albert Expressz eddig két alkalommal kelt útra, először Veresegyházra, majd Villányba. Október 3-án a Móri bornapokra indul a különvonat. A résztvevőket gazdag program várja. (A részletes programot a mellékelt szórólap tartalmazza.) Jegyek csak elővételben kaphatók! Megvásárlásukra még szeptember 29-éig van lehetőség a Vasutazz velünk cég irodájában.

dscn9793A második vendég Bácsi Péter, az FTC világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózója volt, aki Gyál polgármestere, Pápai Mihály kíséretében tett eleget meghívásunknak. Péter beszámolt a riói olimpián való szerepléséről. Elmondta, hogy döntőt szeretett volna birkózni, de legalább érmet szerezni. Sajnos a körülmények nem alakultak kedvezően, annak ellenére, hogy ragyogóan versenyzett, első három ellenfelét összesítésben 22:0-ra verte. Ezt követte a dán rivális elleni mérkőzés, ami akció nélkül, számára és számunkra érthetetlen és kedvezőtlen bírói döntéssel, vereséggel ért véget. A bronzmeccsen egy nála kipihentebb iráni versenyző ellen kellett szőnyegre lépnie, a gyomorprobléma miatti rossz közérzete nem tette lehetővé a korábbi lendületes szereplést, aminek vereség lett a vége. Így az ötödik helyen végzett. Valószínűleg tartja, hogy a következő olimpián – a kora miatt – már nem tud részt venni, így a világ- és Európa-bajnoki versenyekre fog koncentrálni. A jelenlevők megköszönték Bácsi Péternek az olimpián való kiváló szereplését, szimpátiájukról biztosították.

dscn9791Pápai Mihály elmondta, hogy aggódtak Bácsi Péterért a tervezettnél gyengébb szereplés miatt, de Péter erősségét mutatja, hogy nem tört meg. Gyál képviselő-testületének tagjaként is kiváló munkát végez, a település lakói, fiataljai számára igazi példakép. Gyál sok figyelmet fordít a sportra, igyekeznek a TAO-pályázatok lehetőségeit kihasználni. A közelmúltban avattak fel egy műfüves futballpályát, a terveik között szerepel egy korszerű sportcsarnok és szálloda felépítése is.

Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke és az FTC Baráti Kör vezetőségének tagja beszámolt az Aranycsapat Alapítvány által szervezett III. Kocsis Sándor emléktornáról. Mindenekelőtt köszönetet mondott Pápai Mihály polgármesternek, hogy a váratlanul bekövetkezett szervezési problémák megoldásaként Gyál helyszínt adott a rendezvénynek, vállalta a házigazda szerepét. A Barcelona fiataljai ezúttal nem tudtak eljönni az U-12-es csapatok tornájára, de a rendezvényen részt vett ifj. Kocsis Sándor. A tornát a Grosics Akadémia nyerte az FTC, a Barcelona helyére beugró Dunaszerdahely és a Gyál közeli vegyes csapat előtt.

dscn9797Ezt követően tagtársunk, Harsányi György köszöntésére került sor, aki a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból dr. Springer Miklós elnök átnyújtotta számára az FTC Baráti Kör örökös tagja címet dokumentáló emléklapot.

Végül bejelentésekre került sor. Ezek között Hélisz József főtitkár ismertette, hogy Lyka II Antal halálának 40. évfordulója alkalmából október 5-én (szerda) 12 órakor megemlékezést tartunk a róla elnevezett skybox-nál.

A következő összejövetel időpontja: 2016. október 25. Addig is Hajrá Fradi!

SzB
2016. szeptember 27.

img_20160928_0001

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Jozsó írta:

    Örülök, hogy a Baráti Kör megbecsüli és köszönti eredményes sportolóinkat, jelen esetben a rioi olimpián legeredményesebben szerepelt fradistát, Bácsi Pétert.

    Hozzászólás ideje: 2016. október 3. 10:42

HOZZÁSZÓLÁS