2017. március 24. péntek

Vezetői EEE

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. október 30.

vezetői_eeeA szurkolói és a futballszakmai után bátorkodom előállni egy újabb jelzővel, amit a három E betű elé teszek, ez pedig a vezetői.

A múltkor azt írtam, bátrabb leszek, mert szurkolóként a futballszakmátról írok. Mit mondjak ma, amikor egyenesen a vezetőket állítom a vizsgálódás középpontjába? Ám, úgy érzem ők kihagyhatatlanok ebből a témakörből.

A három E-betű fradista meghatározása, ami a mottónk:

EEE, azaz Erkölcs, Erő, Egyetértés. A Ferencvárosi Torna Club alapítóinak közfelkiáltással megszavazott jelszavai. Ma is hisszük, ez a jól eltalált hármas szókép segítette át a klubot sok olyan viszontagságon, melybe bele is rokkanhatott, sőt meg is szűnhetett volna.

Valahogy definiálnom kell a másik szót, a most jelzőül szolgálót is.

Vezetők. Pontosabban szólva sport-, ezen belül is futballvezetők, hiszen a kérdéskör rájuk fókuszál.

A történet azon szereplői, akik biztosítják a lehetőségeket a futballszakmának, hogy eredményeket produkálhassanak, illetve a szurkolóknak, hogy a lehetőségekhez képest a legjobban szórakozzanak. Természetes, hogy minden általánosítás kísértését legyőzve, ezúttal is a Fradi körüli élet határozza meg a mondandót.
Ők azok, akikért a játékosokkal és a jól dolgozó edzőkkel ellentétben nem lelkesednek a szurkolók, akik akkor végzik jól a munkájukat, ha láthatatlanok maradnak.

1. Vezetői erkölcs

Most könnyű dolgom van. Az erkölcs szó szurkolókhoz és futballszakmához való kapcsolásánál hezitáltam, mi a helyes meghatározás. A vezetői erkölcs esetében ez nem kérdés. Ha a Fradit tekintem, akkor különösen nem! Elegendő egy kicsit visszatekinteni a múltba, és megnézni miként jellemezték a kortársak és az utódok Dr. Springer Ferencet, Mattyók Aladárt, Kárpáti Bélát, Horváth Ferencet, Malaky Mihályt, ifj. Dr. Springer Ferencet és még hosszan sorolhatnánk. Ők egész életükben bizonyítottak, mit jelentett számukra a Fradi. A példa adott, csak követni kell. Néhány szóval azért jellemezném is a követendőt: tisztesség, becsület, őszinteség, önzetlenség, elhivatottság, gondoskodás, határozottság, megértés, tekintély. Kicsit bővebben: olyan élet, amely nem a Fradiból, hanem a Fradiért él. És ez nem elsősorban a fizetésről, a fizetségről szól, mert az is természetes, hogy a jól végzett munkáért az mindig jár, sokkal inkább a gondolkodásról. Egy Fradi-vezetőnek sugároznia kell magából mindezt és akkor biztos hogy követőkre talál a szakmában, és támogatásra a szurkolóknál. Nem lehetetlen küldetést fogalmazok meg, hiszen az említettek életpályája a bizonyíték rá, hogy mindez lehetséges.

Ma persze nehezebb kristálytisztán megjeleníteni a tulajdonságokat, hisz a mai világ elüzletiesedett, értelemszerűen a futballban is. Mai vezetőinknek az a feladata, hogy az ősök, a számunkra hősök tulajdonságait ötvözzék a mai kor követelményeivel, nem engedve az alapértékekből. Nagyobb szerepe van a pénznek, mint a múltban volt, más a klubhűség is, mint a múltban volt. Másként kell az egyikkel a másikra hatni, mert vegytisztán egyikből sem lehet a futballban megélni, meg kell találni a lehető legjobb kompromisszumot. És ami ezzel összefügg a támogatói körnek is folyamatosan kell bizonyítani, hogy folyamatosan megérje nekik támogatni, anyagilag is. Elismerem, nem könnyű feladatok ezek, de az is biztos, a múltban, az adott korokban sem voltak egyszerűek a vezetői kihívások, hisz egy egy kor azért újabb, mint a korábbi, mert azoktól eltérő, ismeretlen kérdéseket vet fel. A lényeg a Fradi kifogyhatatlan szeretete, abból lehet csak táplálkozni, az adhat erőt.

2. Vezetői erő

Hasonlóan a korábbi jelzős szerkezetekhez, egyértelmű, hogy mikor hatásos. Akkor, ha megfelelő a vezetői erkölcs. Akkor ugyanis nem lehet kérdés, hogy a Fradi iránt elkötelezett szurkolók támogatják a vezetőt, a játékosok és az edzők pedig beállnak a sorba, különösen ha nekik is van zöldkötődésük. Ha pedig nincs, akkor ez az erő, a szurkolók erejével együtt megmutatja nekik, hogy nem egy csapatba kerültek, hanem a Fradiba. Akkor fordul elő az, ami a múltban is oly sokszor, hogy valaki egyáltalán nem volt fradista, ám megérezve az itt élők, az itt dolgozók elhivatottságát, erejét, azzá vált.

Azt hiszem, jogos szurkolói elvárásunk a minél nagyobb vezetői erő.

3. Vezetői egyetértés

Egy klubnak, egy csapatnak ma már nem lehet egy vezetője. Lehet egy tulajdonosa, de mivel a feladatok szerteágazóak, azt egyedül kizárt, hogy bárki megoldaná, vezetőtársakra van szüksége. Minden vezetőnek egyet kell értenie az alaperkölcsben, ami a Fradit élteti. Ha ez megvan, akkor a széthúzás eleve illuzorikus fogalom. Ha nincs meg, akkor vezetői válság van, amit a lehető legrövidebb időn belül meg kell oldani, mert különben az óhatatlanul visszahat a futballszakmára, majd az ő produktumukon keresztül a szurkolókra.

A vezetőnek nem a játékossal, edzővel és a szurkolóval kell egyetértenie, hanem a Fradi eszmeiségével, hisz posztjából adódóan ő felel annak megvalósításáért. Ha az adott, a többi szinte magától jön. Alkalmaztam már a csónak hasonlatot, miszerint mindenkinek egy irányba kell eveznie, hogy a hajó ne hánykolódjon, hanem haladjon. A vezető ebben a hasonlatban a kormányos, annak minden felelősségével. Mert úgy is haladhat egy irányba a csónak, hogy rossz az irány és sosem köt ki.

Nem könnyű poszt ez sem, ahogy a Fradi játékosának, edzőjének, szurkolójának lenni sem könnyű. De gyönyörű!

Simon Sándor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Reményt adó kivétel

                      Bejegyzés ideje: 2012. május 15.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Simon Tibor 1965-2002

                      Bejegyzés ideje: 2010. április 23.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Bajnokhoz méltó győzelem

                      Bejegyzés ideje: 2013. június 12.
                      Szerző: SzB

                      Sanyi bá csalódott

                      Bejegyzés ideje: 2013. október 7.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Sanyi bá örül

                      Bejegyzés ideje: 2013. augusztus 11.
                      Szerző: Simon Sándor