2024. március 29. péntek

Szurkolók a múltból: dr. Trethon Ferenc, a miniszter

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. január 8.

Visszalapoztam egy kicsit a szurkolók a múltból részei között. Átnéztem azt a gyűjteményt, mely mostanra valóban kiérdemli ennek a szónak a rangját. Öröm látni, hogy mennyi mindenki vallotta meg Fradizmusát és milyen lelkesen, szívből tették ezt.

Boncolgattuk olvasóinkkal és a riportalanyokkal együtt, hogy mit jelent Fradistának lenni, és nagyon sok tanulságot leszűrhettünk ezekből a múltbéli beszélgetésekből. Úgy látom, ha valakit egyszer megérint a zöld-fehér szerelem, azt egész életén át elkíséri. Az ember egy olyan lény, mely szeretet nélkül kiüresedik, formaivá, érzéketlenné válik. Mindannyian éhezünk a szeretet után, és mivel a szeretet a kapcsolatok közösségek nélkül nem tud áramolni, közösségekbe rendeződünk. Vannak kis és nagy közösségek, vannak családi és baráti közösségek is. A Fradi egy nagy család, jellemző rá mindkét fogalom. Családias és egyben baráti is. Legalábbis jobb esetben, mert mint tudjuk az élet ezernyi kísértése folytán nem olyan egyszerű, mint mi azt egyszerű halandó emberek elképzeljük.

Mi, a sorozatunkban egyéneket, személyiségeket emelünk ki a Fradi szurkolói közösségéből, de ettől még őket is egységben láthatjuk, ha a Fradi szurkolói tengerén pásztázik szemünk. Ma ismét kiemelünk ebből a tengerből egy értékes gyöngyszemet, mai szurkolónk nem más, mint az 1983-ban újjáalakult FTC Baráti Kör első elnöke, Dr. Trethon Ferenc. Kik elolvassák a vele készült riportot, ismét egy tartalmas beszélgetésnek lehetnek részesei. Ha magunkévá tesszük Trethon Ferenc szavait, úgy gondolom általa mi is gazdagabbak leszünk.

Tisztában vagyok vele, mai rohanó világunkban, sokan nem találják a helyüket. Az értékekben sem bíznak már, de soha ne felejtsük el, attól igazán értékes kedvenc csapatunk is, hogy saját bizalmunkat, hűségünket adjuk hozzá és ezt minél többen tesszük, annál nagyobb kincsé formálódik általunk. Trethon Ferenc jó példával járt előttünk. Olvassunk most róla, a Baráti Kör 1983-ban megválasztott elnökéről.

Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. jackie írta:

    Kedves Tibu !

    Nagy-nagy örömmel olvastam Trethon Ferencróll szóló cikket !
    Nekem volt szerencsém kis gyermekként megismerni! Ma már szinte elképzelhetetlen,de
    Ő a kommunista rendszerben is megmaradt tisztességesnek-és ami nem mellékes-Fradistának !
    De ugyanúgy Fradista volr az MSZMP KB titkára Gyenes András (a interjút jegyző GyenesJ.András apja) is !
    Istenem,ma el sem tudom képzelni,hogy egy Mszp-s nyíltan vállalná,hogy Fradista…

    Hozzászólás ideje: 2010. január 8. 03:40

  2. Dr. Petre András írta:

    Munkaügyi miniszter volt, amikor azt mondta: Barátaimat, ismerőseimet nem a titkársággal hívatom telefonon. Magam tárcsázom, ha kell tízszer is. Ne azt hallják a kagylóban: Dr. Trethon min. et. keresi önöket, kérem várjanak, kapcsolom!
    Ezt az apróságot nagyra értékeltem, és követtem példáját életem során. A sport, a szülői ház formálta így gondolkodását, nem tudom. Ám így lehet az elvtárs valódi úr, a szó nemes értelmében.
    Tisztelettel emlékének:
    Dr. Petre András

    Hozzászólás ideje: 2013. július 23. 17:40

HOZZÁSZÓLÁS