2019. szeptember 23. hétfő

A Fradi egykor volt szakosztályai, 11.rész: Súlyemelés

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 9.

fradi_cimer sulyemelesEgykoron az erős emberek is sportolhattak a klubunkban. SÚLYEMELÉS: 1934-1966

Dr. Springer Miklós, az FTC Elnökségének a tagja, az FTC Baráti Kör alelnöke, 2009. május 8-án, a klub fennállásának 110-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen nagyformátumú beszédben méltatta a múltban elért sikereket. Igen informatív része volt a beszédnek, hogy sorjában megemlékezett az FTC összes valaha is működött szakosztályáról, azokról is, amelyek ma már a múlt homályába merülnek. Oda merülnek, de el nem veszhetnek!

Ez is indokolja, hogy sorozatunkban megemlékezzünk ezekről az egyszer volt szakosztályokról, hogy az internet adta nagyobb publicitást kihasználva minél több érdeklődőhöz eljuthassanak ezek az információk.

SÚLYEMELÉS: 1934-1966

A súlyemelők a múlt század 30-as éveinek elején a birkózó szakosztály alosztályaként kezdték meg működésüket. Az 1933-as év hozta az első sikereket, amikor sportolói a ritka versenyalkalmak ellenére 3 első, 5 második és 4 harmadik helyezést értek el. Nyilván ez a teljesítmény is hozzájárult, hogy 1934-ben az FTC vezetői önálló helyiséget biztosítottak számukra, aminek következtében megalakulhatott az önálló szakosztály.

Az első időszakban Bakonyi Tibor teljesítménye emelkedett ki, aki 1933-ban 297,5 kg, 1937-ben pedig 300 kg-os összetett eredménnyel megnyerte a magyar nehézsúlyú bajnokságot. Lehet mondani, ekkor a legerősebb magyarnak bizonyult. Rajta kívül Ébert Eduárd, Michelberg Roland, Schőn Tibor, Staff Károly, Szegő György és Wéber Béla alkották a csapatot.

1939-től 1941-ig Bakonyi Tibortól Hunyadi László vette át a stafétabotot, már ami a magyar bajnoki címeket jelenti. Ő középsúlyban nyert egymás után három alkalommal bajnokságot (307,5 – 315 – 310 kg teljesítménnyel). Ezzel ő lett a legeredményesebb ferencvárosi súlyemelő.

A II. világháború, sok más sportághoz hasonlóan megakasztotta a fejlődést, a szakosztály átmenetileg megszűnt. Újjáélesztése a Kinizsi-korszakban, az 1950-es évek elején történt meg. Hiába voltak azonban a hagyományok, ez a kor nem volt igazán alkalmas a toborzásra. Nem sikerült megfelelő versenyzőket igazolni, az utánpótlásban is elmaradtak az eredmények, a szakosztály még az ötvenes években másodszor is megszűnt.

Volt még egy újjáélesztési kisérlet a 60-as években, azonban ez sem bizonyult hatásosnak, így a szakosztály 1966-ban végleg megszűnt.

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben

http://www.ftcbaratikor.hu/2009/05/03/drspringer-miklos-unnepi-beszede/#more-6827

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Kovács László írta:

    Ha súlyemelői jelenleg nincsenek is a Fradinak, para-erőemelői azonban igen. Ráadásul még szép eredményekkel is rendelkeznek. http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/fradista-sikerek/20161031/c/14881

    Hozzászólás ideje: 2016. november 4. 19:36

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Az FTC Baráti Kör szeptemberi összejövetele

    Bejegyzés ideje: 2019. szeptember 12.
    Szerző: Simon Sándor

    Gyászol a Fradi-család

    Bejegyzés ideje: 2019. augusztus 26.
    Szerző: SzB

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 3. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 28.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 2. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 20.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 1. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Tolnay Lajos

    Bejegyzés ideje: 2019. április 22.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Szűcs Lajos 70 éves!

    Bejegyzés ideje: 2013. december 12.
    Szerző: SzB

    Fradisták frakkban, avagy játsszunk egy kicsit

    Bejegyzés ideje: 2010. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Haladás-FTC után – fájó vereség

    Bejegyzés ideje: 2012. március 26.
    Szerző: Simon József

    Gyetvai László 90 éves!

    Bejegyzés ideje: 2009. január 26.
    Szerző: Simon Sándor

    Beszélgetés Megyeri Balázzsal

    Bejegyzés ideje: 2010. május 7.
    Szerző: tibu1