2024. március 28. csütörtök

Fradi-naptár: 01.11. – 01.14.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 11.

hetikoszonto_0111-0114
Újabb hét, újabb napok…

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az új hét első napjaiban?

2010. január 11-től 14-ig

2010. január 11. hétfő:

1. 1926-ban, 84 esztendeje ezen a napon született Káldi Gyula, csapatunk egykori hátvédje. 1947.04.20-án mutatkozott be a Fradiban azon az emlékezetes perecesi mérkőzésen, ahol az 50. percben eltörött a kapufa. 1949.07.12-én búcsúzott a zöld-fehér meztől, amelyet összesen 10 mérkőzésen (2 bajnoki, 4 nemzetközi, 4 egyéb hazai) viselt, gólt nem szerzett. Nagyon fiatalon, 32 éves korában, 1958. 05. 20-án halt meg.

2. Tizenhat évvel ezelőtt, 1994-ben ezen a napon halt meg Háda József, a harmincas évek Fradijának zseniális kapusa, aki 1911-ben született.

Eredménysora igazán imponáló: háromszoros magyar bajnok (1931/32, 1933/34, 1937/38), kétszeres magyar kupagyőztes (1933, 1935), 1937-ben a KK-győztes csapat tagja. 1930-tól 1939-ig összesen 289 alkalommal védett a Fradiban (138 bajnoki, 137 nemzetközi, 14 egyéb hazai), ezen idő alatt 16-szoros válogatott volt, 1938-ban VB-ezüstérmes.

2010. január 12. kedd:

Ma ünnepli 30. születésnapját csapatunk egykori középpályása, Somorjai Tamás. Fradi-nevelés, majd játszott Dabason, Celldömölkön, ahonnan visszatért a Fradiba 2000-ben. 2004-ig összesen 15 bajnoki találkozón játszott, 1 gólt szerzett.

Nem tudott alapemberré válni abban a Fradiban, ezért eligazolt az éppen bajnokságot nyert csapattól. További csapatai a Sopron, a REAC, majd a Vasas voltak. Jelenleg az osztrák második ligában, a TSV Hartberg csapatában játszik.

Boldog Születésnapot!

2010. január 13. szerda

Még a XIX. században, 1888-ban ezen a napon született az ősi és hősi idők FTC-jének egyik szívembere, korának legjobb fedezetjátékosa, Weinber János. Weinber II néven vált ismertté, hiszen bátyja, József viselte a Weinber I nevet. 1906 és 1914 között 239 mérkőzésen szerepelt (111 bajnoki, 89 nemzetközi, 39 egyéb hazai), 9 gólt szerzett (4-et bajnokin). Három alkalommal játszhatott a magyar válogatottban.

Univerzális sportember volt, amikor a nyári hónapokban nem futballozott, akkor ugyancsak az FTC színeiben úszott, evezett és atletizált. 70 éves korában, 1958. február 3-án hunyt el.

2010. január 14. csütörtök

1920-ban, 90 esztendeje ezen a napon született Tihanyi László, akit Trenka László néven anyakönyveztek. Csapatunk kapusa volt 1937 és 1939 között, összesen 14 alkalommal (7 bajnoki és 7 nemzetközi). 1937/38-ban bajnoki aranyat is kapott, hiszen abban az idényben is védett kétszer. A kevés mérkőzésszámot annak a Háda Józsefnek “köszönheti, akiről éppen pár sorral feljebb emlékeztünk meg, az ő tartalékja volt. Amikor azonban beállt, mindig becsülettel helyettesítette. 1972-ben 52 éves korában hunyt el.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Felhasznált irodalom:
Káldi Gyulához,
Háda Józsefhez,
Tihanyi Lászlóhoz:
Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (fotó és meccsadatok)

Somorjai Tamáshoz:
www.ftcbk.hu (fotó és meccsadatok)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Pilu írta:

    Ma pontosabban tegnap nem történt semmi. Se egy érdekes publicisztika,se egy kivesézendő statisztika,se egy izgalmas beszélgetés valamely negyszerű Fradistával.
    Remélem nincs semmi baj,és csak szusszantatok egyett.

    Hajrá Fradi,hajrá fiuk,és Mónika,csak tovább

    Hozzászólás ideje: 2010. január 15. 00:21

  2. tibu1 írta:

    Szia Pilu! 😉

    Dehogynem! Egész nap kint volt a Nagy Ferós riport.

    Hozzászólás ideje: 2010. január 15. 00:35

HOZZÁSZÓLÁS