2012. május 22. kedd

Érdekességek a Ferencváros múltjából, 1.rész

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 25.

Honlapunkon eddig is volt és van nem egy sorozat. Gondoltuk, mért ne lehetne eggyel több?

Legyen egy olyan, melynek részei az FTC történetének egyes érdekességeihez köthetők. Kronológiai sorrend nélkül, csak úgy szabadon.

Mint a Fradi történetének taglalása során oly sokszor, ezúttal is Nagy Béla munkái jelentenek szinte kimeríthetetlen tárházat, amelyből szemezni lehet. Persze, előfordulhatnak más források is.

Az első történetünk akkor ihlette Nagy Bélát annak leírására, amikor a 1994-ben a televízióban megnézhette az első hangoshíradót. Nagy Béla így írta le élményét:

A mintegy kétperces esemény elé ezt a feliratot tették: “Szép küzdelemben 5-1-re győzte le a Ferencváros a Vasas kitűnő együttesét.”

És ezután elindul a kép, megelevenedik az 1931 októberi Üllői úti pálya mérkőzése. Csíkos mezben a fradisták, egyszínűben a Vasas játékosai rúgják a labdát. Néhány akció, egy Toldi-gól – de nem ez a legdöntőbb ezeken a kockákon. Hanem az, hogy felerősödik a közönségzaj és tisztán kivehetően hallatszik a szurkolók “Hajrá Fradi!” kiáltása. Hogy ebben mi a szenzáció? Nos az, hogy ekkor buzdította így először a B-közép a ferencvárosiakat. Addig ugyanis a “Tempó” szóval szurkoltak.”

Nagy Béla élményét a http://www.filmhiradok.nava.hu/ jóvoltából mindannyian megnézhetjük és hallhatjuk a sporttörténeti első “Hajrá Fradi!” buzdítást.

Összeállította: Simon Sándor

Forrás:
Nagy Béla: Fradi Karácsonyi könyv (1998)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 19.
                      Szerző: Simon József

                      Nyereményjáték, 5.forduló

                      Bejegyzés ideje: 2009. március 1.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Debrecen – Ferencváros: Az elmúlt 30 évben

                      Bejegyzés ideje: 2010. október 21.
                      Szerző: Limpi

                      Színészek és újságírók az árvízkárosultakért

                      Bejegyzés ideje: 2010. július 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi dicső múltja, 59.rész – 1961-62

                      Bejegyzés ideje: 2009. július 7.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Mérkőzés utáni nyilatkozatok …

                      Bejegyzés ideje: 2010. április 25.
                      Szerző: tibu1