2024. április 20. szombat

Fradi-naptár: 01.25. – 01.31.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 25.

hetikoszonto_0125-0131
Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az előttünk álló hét napjain?

Ezúttal az egész hetet egy bejegyzésben tekintjük át.

2010. január 25-től 31-ig

2010. január 25. hétfő:

Ezen a napon tölti be 76. születésnapját dr. Orosz Pál. Kinizsiből Kinizsibe igazolt 1952-ben, a Szentesi Kinizsiből a Bp. Kinizsibe, azaz a Fradiba, ahol 1966-ig futballozott. Rengeteg sikert ért el, sok szép élménnyel gazdagodott a mindösszesen 442 mérkőzésen, ahol pályára lépett (264 bajnoki, 156 nemzetközi, 22 hazai díjmérkőzés). A gólokat is szépen termelte, hiszen összesen 159-et számlált (ebből 79-et bajnoki meccseken). Kétszeres bajnok (1962/63, 1964), egyszeres MNK győztes (1958) és tagja az 1965-ös, VVK-t nyert csapatnak.

1966-ban a Pénzügyőr NB II-es csapatában “vezetett le”, majd 1968-ban visszatért az Üllői útra, immár szakosztályvezetőként, amely tiszet két éven át töltötte be. 1970-től 73-ig Marokkóban edzősködött, hazatérve a Testnevelési Főiskola Kutatóintézetében dolgozott, mellette ledoktorált, mégpedig Magyarországon elsőként a labdarúgás témaköréből.

Tavaly, a 75. születésnapján részletesebb írásban köszöntöttük őt.

Nagyon boldog születésnapot, jó egészséget kívánunk!

2010. január 26. kedd:

Ezen a napon ünnepli 78. születésnapját Pozsonyi Lajos, aki 1945-től harminc esztendőn keresztül védte a góloktól a Fradi kapuját jégkorongban. Tizenkétszeres magyar bajnok, hetvenötszörös magyar válogatott, igazi legenda volt a jégen.

Pályafutása végén másképp is legendává tudott válni, a fényképei révén. Ő lett ugyanis az FTC egyik “hivatalos” fotósa, akinek fényképei számtalan Nagy Béla könyvet és Fradi-kiadványt színesítettek, még akkor is, ha netán fekete-fehérek voltak. A Baráti Kör külön is köszönettel tartozik neki, hiszen a megalakulás időszakában szorgalmasan járt a rendezvényekre és archiválta azokat. Ezen archív képekből hamarosan egy bemutatót is fogunk készíteni.

Isten éltesse Lajos bácsi, jó egészséget kívánunk és még sok fényképet kérünk!

2010. január 28. csütörtök:

Ezen a napon 32 esztendős Lilik Pál, aki 1997 végén mutatkozott be a Fradiban, bajnokin az 1998/99-es bajnokság tavaszi szezonjától az 1999/2000-es bajnokság végéig összesen 20 mérkőzést játszott. Ebből a korszakból egy ezüstérme van. Gyökeret nem tudott ereszteni, ezért eligazolt, előbb az NB I-be, majd később alsóbb osztályokba. Jelenleg is aktív, mégpedig az FTC II-vel egy NB III-as csoportban játszó Tura csapatában.

Boldog születésnapot!

2010. január 29. péntek:

1. Ezen a napon ünnepli 44. születésnapját Fischer Pál, aki 1984 és 1991 között ontotta a gólokat csapatunkban, összesen 180 mérkőzésen (120 bajnoki, 38 nemzetközi, 22 hazai díj) 80 gólt (49 bajnoki, 21 nemzetközi, 10 hazai díj). Bajnoki címet nem sikerült szereznie Fradival, csupán két ezüstig jutott (1988/89, 1990/91), van viszont egy MK győzelme (1991) és háromszor (1988, 1989, 1991) kapta meg a Toldi-vándordíjat.

Tavaly márciusban beszélgettünk vele, ahol részletesen beszélt a pályafutásáról, emlékeiről.

Isten éltessen Pali!

2. Ugyancsak ezen a napon ünnepel Fülöp Noel, aki éppen feleannyi idős, mint Fischer Pali, azaz a 22 éves lett.

A Százhalombattán született Noel elmondhatja nem könnyű feladat a Fradiba bekerülni. A Fradi vezetői is elmondhatják, nem egyszerű dolog lemondani róla. Noel futballista élete ugyanis nem mentes a kölcsönadásoktól. Mióta “kiöregedett” az ifiből, megismerkedhetett ezzel a fogalommal. Mosonmagyaróvárott mutatkozott be az NB II-es bajnokságban 2007 augusztusában, majd onnan 2008 elején visszarendelték és 2008.03.02-án a Fradiban is bemutatkozhatott, sajnos még mindig az NB II-ben. Ez nem volt számára túl szerencsés, mert a BKV elleni viharos meccsen kiállították. Azért nyolc meccsen még abban a szezonban is tudott játszani. A 2008/09-es esztendőben jellemzően a szezon elején, illetve a legvégén játszott. A feljutás után pedig, emlékszünk, csak a legvégén, Craig Short edzősége idején, az utolsó három meccsen volt a csapat tagja, igaz azokon az első perctől az utolsóig. Talán még bizakodott is, hogy tavasszal több lehetőséget kap, erre megint kölcsönadták, ezúttal a Szigetszentmiklós NB II-es csapatába.

Boldog születésnapot és sok sikert Noel!

3. 19 évvel ezelőtt, 1981-ben ezen a napon halt meg Korányi Lajos, a harmincas évek “Fradi-aranycsapatának” kőkemény hátvédje. 1930 és 1938 között összesen 334 mérkőzést (157 bajnoki, 165 nemzetközi, 12 hazai díj) játszott a Fradiban, gólt nem szerzett. Háromszoros bajnok (1931/32, 1933/34, 1937/38), kétszeres MK-győztes (1933, 1935) és KK-győztes (1937). Mindösszesen 40-szeres magyar válogatott, játszott az 1938-as párizsi VB-döntőn is.

Kronenberger Lajos néven anyakönyvezték 1907.05.15-én, de nem ez vele kapcsolatban az igazi érdekesség. Sokkal inkább az, hogy 1930-ban közkívánatra került a Fradiba, a leigazolásához szükséges pénzt a szurkolók teremtették elő, oly módon, hogy hangversenyt rendeztek, annak bevételét adták át a ferencvárosi vezetőknek. Korányi Lajos bőven meghálálta ezt a bizalmat és sok örömet szerzett a Fradi híveinek. Idős korában is gyakran megfordult az Üllői úton, gyakorlatilag a halál térítette el ettől.

Emlékét megőrizzük!

2010. január 31. vasárnap:

Szántó Gábor ünnepli az 52. születésnapját. 1981-ben a Fradi bajnokcsapatához érkezett az addigra már diósgyőri ikonná váló fiatal játékos, hiszen a DVTK színeiben 23 éves korára már 146 NB I-es mérkőzést játszott, két góllal. Ezt a számot növelte a Fradiban, ahol 1987-ig további 136-ot játszott, ám gólérzékenyebben, hiszen találatainak a száma 12. Zöld-fehérben még 57 nemzetközi és 27 hazai díjmérkőzés is jutott neki, további 19 góllal. Sajnos a bajnoki cím nem jött össze neki, csupán két ezüstérem (1981/82 és 1982/83), csakúgy mint a hazai kupában (1981 és 1986). Összesen 12-szeres magyar válogatott (8 DVTK, 4 FTC).

Boldog születésnapot kívánunk!

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Felhasznált források:
Orosz Pál
Kép és meccsadatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. (2002)

Pozsonyi Lajos
Kép és szöveg: 100 % Fradi VIII.évfolyam 2.szám

Lilik Pál
Kép: http://fociakobon.blog.hu/2008/04/05/
Meccsadatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000) és www.sporthirado.hu

Fischer Pál
Kép: Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? (1991)
Adatok: Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? (1997)

Fülöp Noel
Kép: www.ftc.hu
Meccsadatok: www.hlsz.hu

Korányi Lajos
Kép és adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)

Szántó Gábor
Kép: Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? (1991)
Adatok: Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? (1997)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS