2017. március 29. szerda

Berki Krisztián válaszai

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 27.

Egy hete, az akkor Budapesten tartott sajtótájékoztató után hirdettük meg virtuális szurkolói ankétunkat, azóta lehet a honlapunkon kérdéseket feltenni Berki Krisztiánnak.

Berki Krisztián Máltán megkapta az első 13 számozott kérdést, amit megválaszolt. A mai napon megkaptuk és ezennel közzétesszük ezeket a válaszokat.

Íme!

A továbbiakban is várjuk a kérdéseket, amennyiben azok kellő számban összegyűltek, ismételten jönnek rá a válaszok. Ahogy látható, a hozzászólásokban leírt kérdések is megjelentek, ezzel együtt kérjük a kérdezőket, hogy kérdéseiket az

ftc.barati.kor@gmail.com

email címre írt levélben tegyék fel.

Továbbra is kérünk mindenkit, hogy a kérdés megfogalmazása, stílusa (csakúgy, mint az esetleges hozzászólásoké), az eddigiekhez hasonlóan ne legyen se provokatív, se trágár, mert azokat töröljük.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

8 hozzászólás

  1. Kereszturi Kornél írta:

    Tisztelt Berki úr!

    Egyelőre nyilvánvalónak tűnik, hogy az igazolások -Csizmadia és Filkor esetét kivéve- elmaradnak a várakozásoktól, sem Oláh Lóránt, sem Kovács János, sem Hrepka, sem más, itthon jegyzett és futballozni eredményesen tudó játékos nem lett igazolva. Az angol negyedik-ötödik vonalból érkező “erősítések” véleményem szerint nem a vezetők eltökélt erősítési szándékait tükrözik. Csak megjegyezném, a belga első osztályból kizárt Excelsior Mouscron játékosaival is tehettünk volna egy próbát, hiszen a játékosok szabadon igazolhatóvá váltak. Az ilyen lehetőséget illett volna kihasználni, az ETO-nak többen is megfeleltek…ezek szerint nem biztos hogy ide sem lennének jók.

    Köszönöm válaszát, eredményes munkát kívánok! Hajrá, Fradi!
    Kereszturi Kornél

    Hozzászólás ideje: 2010. január 27. 15:03

  2. Bossányi Kálmán Miklós írta:

    Tisztelt Berki Úr !

    Tiszteletem és becsülőm a munkásságát amiért a a Csapatért tesz.Kérdem, hogy miért nem lehet a tehetséges saját nevelésű fiatalokat bedobni a “mély vízbe”,ahogy azt tették a Nyilasi,Dragóner,Lipcsei és még sorolhatnám a többieket is.Elhiszem hogy a külföldiek is jók,de szerintem sokkal jobb a hazai ha megfelelő környezetben és körülmények között fejlődik.Szívem elszomorodik amikor látom és hallom, hogy 11 játékosból max. 4 vagy 5 játékos magyar.

    További eredményes munkát kívánok.
    HAJRÁ FRADI !
    Tiszlettel :Bossányi Kálmán Miklós

    Hozzászólás ideje: 2010. január 27. 20:26

  3. Slózi írta:

    Azt ki döni el, hogy mik azok a ” történelmünkhöz és hagyományainkhoz méltó dolgok”, amiket átvisztek?

    Szász?
    Gerstl?
    Te?
    Vagy hárman közösen?
    Egyáltalán kik vagytok ti?

    Hozzászólás ideje: 2010. január 28. 10:18

  4. Fradiroli írta:

    Tisztelt Berki Úr!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy terveznek-e egy Lipcsei Petihez méltó búcsúmérkőzést a számára?

    Úgy gondolom minden tiszteletet megérdemel. Sokan szeretnénk neki megköszönni mindazt amit a Fradiért tett. Sajnos emlékszünk, hogy a centenáriumi mérkőzés sem úgy alakult, ahogy a csapat, a klub megérdemelte volna.

    Válaszát előre is köszönöm!!!

    Fradista és sportbaráti tisztelettel:

    Szőnyi Roland

    Hozzászólás ideje: 2010. január 29. 10:27

  5. Botyánszki György Zöld Sas Bcsaba írta:

    Tisztelt Berki Krisztián Úr!
    Döbbenten tapasztalom, hogy a legtöbb NB I-es klub sokkal több jó képességű játékost igazol mint mi! Mi ennek az oka?
    1./ Az angolok nem veszik “komolyan” a Fradit?
    2./ Nem a Fradi, hanem a telekbiznisz a fontos, a a Fradi csak eszköz?
    3./ Minden évben befizetem a 20000 ft tagdíjat, az én és a mások által befizetett tagdíjakat mire költik?
    4./ Nagyon sok vidéki Fradista van, Ők is szeretnének Fradi emléktárgyakat venni, mikor és hol lehet ezeket megvásárolni?
    Tisztelettel várom a válaszát. Üdvözlettel : Botyánszki György Zöld Sas

    Hozzászólás ideje: 2010. január 29. 12:42

  6. Ferenczy Istvan írta:

    Tisztelt Berki úr! Kérem válaszolja meg az idős szurkolok látogathatják e az edzéseket?
    Tisztelettel
    Ferenczy István

    Hozzászólás ideje: 2010. január 29. 14:17

  7. Burlák Bence írta:

    T. Berki Krisztián

    mik a fejlemények a Filkor ügyben?

    Hozzászólás ideje: 2010. január 29. 15:59

  8. Suki Zsolt írta:

    Berki úr ,mikor fog a fradi ugy kuzdeni és játszani mint legalább László Csaba idején mi fradisták már azzal megelégednénk. Meg azzal az eredményel is amit azon a öszel produkáltak a srácok,mert ha jól megy a cspatnak tuti telt ház lesz mindig.
    Hajrá fradi

    Hozzászólás ideje: 2010. január 29. 21:24

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      A Fradi krónikására emlékeztünk

                      Bejegyzés ideje: 2017. március 28.
                      Szerző: SzB

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Erősödünk

                      Bejegyzés ideje: 2011. január 21.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi dicső múltja, 18.rész – 1919-20

                      Bejegyzés ideje: 2009. február 21.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Baráti Körben: 2010. április

                      Bejegyzés ideje: 2010. április 26.
                      Szerző: tibu1

                      A 2016.03.05-én megtartott küldöttközgyűlés dokumentumai

                      Bejegyzés ideje: 2016. március 24.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Beszélgetés Friedmanszky Zoltánnal

                      Bejegyzés ideje: 2013. október 20.
                      Szerző: SzB