2012. február 5. vasárnap

A máltai napok Rósa Dénes szemével, 4-5.nap

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 28.

Az ftc.hu engedélyével folytatjuk Rósa Dénes máltai élményeinek ismertetését.

A 4. napon, 2010. január 26-án, kedden pihenőnap volt, amelyen Rósa Dénes is pihent, még a naplóírást is szüneteltette.

5. nap, 2010. január 27. szerda

A nagy zaj miatt elköltöztünk a hatodik emeletre. Dragi reggeli dörömböléseinek sem örültem, de annak pedig végképp nem, amikor a szomszédunkban elkezdték fúrni, faragni az erkélyt. Emiatt kaptunk egy sokkal jobb és tágasabb szobát, sőt ezt már lakosztálynak nevezik, olyan nagy, hogy Dragi és Lipcsei Peti is elfér benne. Ma először végre saját magam keltem, nem kellett hozzá külső segítség. Remélem, ez az elkövetkező napokban is így lesz…

Szokás szerint reggeli után indultunk edzésre. Mivel este meccsünk volt, főleg taktikai elemeket és a pontrúgásokat gyakoroltuk. Miután visszatértünk, megebédeltünk, majd jöhetett egy kis pihi, úgy láttam a srácokon, hogy már mindenki nagyon várta az első edzőmeccset, én magam is.

Amikor aztán megérkeztünk a stadionhoz, éreztük, hogy nem mindennapi mérkőzés vár ránk. A Nemzeti Stadion edzőpályája sötétségbe borult, annak ellenére, hogy volt világítás, de annyit ért, mintha pár gyertyát meggyújtottak volna a pálya szélén.

Bemelegítésnél megijedtem a saját árnyékomtól, annyira sötét volt, de aztán idővel megszoktuk. Sőt, utólag azt mondom, hogy hasznosnak bizonyult, hiszen így jobban koncentráltunk, mivel passzolás előtt erősen meg kellett néznünk, hogy ki van velünk és ki ellenünk.

A kezdőcsapatban kaptam helyet, egy kicsit nehezen lendültünk játékba, de aztán folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, Elding egyet értékesített is. A második félidőben szinte egy teljesen új csapat lépett pályára, akkor is voltak lehetőségeink, de az eredmény nem változott. Új játékrendszert próbáltunk ki, ami még nem lehet tökéletes, de úgy érzem, jó úton haladunk.

A mérkőzést megnézte pár Máltán dolgozó magyar szurkoló is, akik hazai hangulatot teremtettek a pálya szélén. Ezt követően visszatértünk a szállodába, majd vacsora után lefeküdtem az új, tágas szobámban. Mivel Dragit is befogadtuk, remélem, hálából megkímél a reggeli ébresztésektől…

(A hivatalos honlap bejegyzése nyomán)

A korábbi napok történései:
1. nap
2. nap
3. nap

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
              Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                  Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                  Legutóbbi hozzászólások

                  Statisztikák

                  Bejegyzés ideje: 2011. október 19.
                  Szerző: Simon József

                  A Fradi, mint ajándék …

                  Bejegyzés ideje: 2009. december 17.
                  Szerző: Simon Sándor

                  Fradi-naptár: 09.13. – 09.19.

                  Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 13.
                  Szerző: Limpi

                  Lipcsei úton a klubrekord felé – 4. rész

                  Bejegyzés ideje: 2010. május 5.
                  Szerző: Simon Sándor

                  Az FTC Baráti Kör öregfiúk csapatának mérkőzése

                  Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 29.
                  Szerző: Simon Sándor

                  Fradi szurkolók a múltból: Tompa Sándor, a színész

                  Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 11.
                  Szerző: tibu1