2019. szeptember 23. hétfő

Kevin McCabe nyilatkozata

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. június 16.

Köszönjük szépen! Ez mindenre válasz. Valami hasonlót hiányoltunk és kértünk a ma délutáni közleményünkben. Reméljük, ez sokak számára megnyugtató és a találgatások helyett most már igazán a jövő építésére az újbóli sikerek elérésére lehet fókuszálni. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a hivatalos honlapon (www.ftc.hu) megjelent nyilatkozatot.

Kevin McCabe, az FTC zRt. 94%-os többségi tulajdonosának képviseletében a következő nyilatkozatot tette:

– Teljes részletességgel tudomással bírok a Ferencváros szakmai és gazdasági menedzsmentjében történt változásokról, és teljes mértékben megbízom Alexander Gerstl és a szakmai igazgató, Prukner László urak szakértelmében és lojalitásában, és biztosan tudom, hogy a Ferencváros menedzsmentjében és szerkezetében szükséges változásokat jól fogják megszervezni és végrehajtani. Az új menedzsment várhatóan június 23-án bemutatásra kerül, és azonnal megkezdi működését. A fejlesztéseket elsősorban az alaptevékenység, azaz a labdarúgás területére koncentráljuk, de nem feledkezünk meg a stadion ügyéről sem. A stadionépítés engedélyeztetés alatt áll, és a finanszírozás megszervezésén dolgozunk.

Az FTC Labdarúgó Zrt. eladását nem tervezzük, az ezzel kapcsolatos híresztelések minden alapot nélkülöznek, mint ahogyan azon híresztelések is, hogy a Labdarúgó Zrt. tulajdonosi szerkezete megváltozott volna. Lehetőséget látunk azonban a későbbiekben szakmai befektető bevonására, a befektető kiválasztásakor az esetleges magyar szakbefektetőt természetesen előnyben részesítjük.

Az új menedzsmentet sajtótájékoztató keretében kívánjuk bemutatni.

Bízom benne, hogy a változások a Labdarúgó zRt. gyors fejlődését fogják szolgálni, és a csapat öregbíteni fogja a magyar labdarúgás és a Fradi jó hírnevét. Hajrá Fradi!

Kevin McCabe

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. becike72 írta:

    Köszönöm Mr. McCabe, hogy megnyugtatott!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. június 16. 17:24

  2. Herkules írta:

    Na végre egy értelmes nyilatkozat!!! Oké, hogy minden rendben van, de miért léptek le a székház dolgozói ? azt mondták mekkora fradisták, aztán mégis leléptek öcsém, levesbe mehet mindegyik HAJRÁ FRADI!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. június 16. 23:44

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Az FTC Baráti Kör szeptemberi összejövetele

    Bejegyzés ideje: 2019. szeptember 12.
    Szerző: Simon Sándor

    Gyászol a Fradi-család

    Bejegyzés ideje: 2019. augusztus 26.
    Szerző: SzB

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 3. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 28.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 2. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 20.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 1. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Tolnay Lajos

    Bejegyzés ideje: 2019. április 22.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Vehemensen vitatkozó szurkolók figyelmébe ajánljuk

    Bejegyzés ideje: 2009. június 26.
    Szerző: tibu1

    Eladó színezüst Fradi-érmesorozat

    Bejegyzés ideje: 2009. november 8.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 58.rész – 1960-61

    Bejegyzés ideje: 2009. július 5.
    Szerző: Simon Sándor

    Csanytelek díszpolgára: Megyesi István

    Bejegyzés ideje: 2014. július 15.
    Szerző: SzB

    A Fradi egykor volt szakosztályai, 9.rész: Autó-motor

    Bejegyzés ideje: 2009. december 3.
    Szerző: Simon Sándor