2024. március 28. csütörtök

Nyilatkozatmorzsák

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 8.

A mérkőzés félidejében és a végén néhány röpke szó elhangzott, amit tekinthetünk nyilatkozatnak is, még ha nem is a meccset értékelte. Talán ez indokolja a nyilatkozat után a morzsa szó használatát. Hazatérvén Kecskemétről illendő ezeket megosztani.

Félidőben.

Józsi György
Köszönöm, a kezem javul. Láthatod, már nincs rajta az a gipsz, amit a múlt héten még ott díszelgett. Edzek, a többi majd a Mesteren múlik.

Fitos László
Bár már előkerült a labda is, állapotom még nem “százas”. Olyan nyolcvan százalékosnak tekintem magam, de mindent megteszek, hogy az a hiányzó húsz százalék is hozzáadódjon.

A végén.

Czéh László
A bevezető beszélgetésemben azt mondtam, tavaly ősszel az egyik szemem sírt a másik meg nevetett. Maradjunk most is ebben. A Fradi még messze nem játszik jól, de egy biztos, tud nyerni. És ez nagy szó!

Megyeri Balázs
Nagyon jól érzem magam a görögöknél, minden szuper, előkészületi meccsen már védhettem is. Tudom, hogy Nikolaidiszt kiszorítani nem lesz egyszerű feladat, de rajtam nem fog múlni. Most az utánpótlás válogatott miatt vagyok itthon, örömmel jöttem el, hogy megnézzem a Fradit. Örülök a győzelemnek is, mert Kecskeméten ez még bajnokin nem sikerült. Ranilovic? Magabiztos kapusnak tűnik, a második félidőben volt két nagy védése. A gólnál szerintem kommunikációs problémák akadtak, de az ilyent gyorsan ki lehet küszöbölni. A lényeg a győzelem!

Jegyzetelgetett: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS