2024. április 19. péntek

Kecskeméti TE – Ferencváros: A győztes meccs és a számok

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 10.

Csapatunk folytatta szereplését, következett egy nehéznek ígérkező idegenbeli mérkőzés, Kecskeméten, ahol – Limpi barátunk beharangozó összeállításából is kiderült – eddig még soha nem sikerült bajnoki mérkőzésen győznünk. Az ellenfél soraiban ráadásul először játszott ellenünk egykori játékosunk, aki még ma is az NB1 egyik klasszisa, Tököli Attila.

Az első félidőben az alábbi számokat jegyeztem le:

Hamar vezetést szereztünk, ekkor azt hittem, akár nagyarányú győzelem is lehet belőle, de nem így alakult a meccs. A gól ellenére ebben a játékrészben a mérkőzés elején néhányan gyengén teljesítettek. Ami feltűnt élőben nézve a mérkőzést akkor, hogy a védelemben Balog kissé nehezen melegedett be, volt néhány rossz passza és az indítások, előreívelések sem voltak tőle pontosak, idővel aztán javult játéka. Védőink összességében jól teljesítettek, 4-5 esetben óriási mentéssel óvták kapunkat, ennek ellenére a Kecskemétnél 8 gólszerzési kísérletet jegyeztem fel erre a félidőre, ami mutatja, hogy ellenfelünk nem játszott rosszul.

A középpályán Andrezinho mérkőzés elején légüres térben mozgott sokszor, szinte labdába is alig ért, a 15 perctől kezdve vált aktívabbá, az ezt követő időszakban „szedte össze” passzaival a jónak tűnő statisztikát, de azt hozzá kell tennem, hogy ezek a megmozdulások az újbóli mérkőzés megtekintéskor tűntek fel, a mérkőzés hevében ez a sok, főként apró átadás nem maradt meg bennem és szurkolótársa(i)mban.

Maróti főként védekezett, Andrezinho nem vállalt sokat, így támadásaink segítése Kulcsárra és Stanicra hárult. Utóbbi szürke volt ebben a félidőben, Kulcsár viszont igyekezett hozni, amit szokott, lendületből többször megindult, de gyakran szerelték, mentségére legyen mondva, nem igazán volt kit sokszor megjátszania, Heinzre nagyon vigyáztak, Rósa általában nem ment, csak a félpályáig, máskor pedig önállóan kiugrott, a kapuig szólózva.

Nem mertünk igazán támadni, eléggé visszahúzódtunk minden próbálkozásunk után, sok volt a pontatlan passz, ez a Paks meccsre nem volt jellemző, tény az is, hogy itt agresszívebb volt az ellenfél.
Ennek ellenére jól álltuk a „rohamokat”, aztán becsúszott egy kommunikációs baki hátul és ajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek.

Ranilović egyébként kiválóan védett az egész mérkőzésen, csakúgy, mint a Paks ellen. Óriási igazolás volt.

A második félidő számai:

A Kecskemét tovább támadott, két gyors helyzettel folytatta a mérkőzést. Sajnos továbbra sem tudtunk igazán váltani a támadójátékban, Kulcsár próbálkozott továbbra is, de őt ismerték és szerelték. Andrezinho nem sokat tett ezen a meccsen hozzá, cseréje Tóth Bence beállásával megváltozott a játék képe. Bár Bencénél is becsúszott egy-két hiba, de vele a középpályás összjáték előre kreatívabb lett. A Kecskemét 60 percig bírta a saját maga által keltett erőn felüli rohanást, majd jött Abdi is, aki szintén jól tartja a labdát, ez pedig nem jön rosszul akkor, ha az ellenfél nagyon szeretne dominálni. Ráadásul úgy gondolta, hogy ha már elé került a labda, akkor zúdít egy hatalmas bombát a felső sarokba. Tóth Bence beindult mellette, ezzel elbizonytalanította a blokkolni készülő védőt és mehetett is a löket.

Liban klasszis játékos, ezt tudjuk, mióta itt van. Becézték sokan üveglábúnak, hiszen igen gyakran sérült volt kisebb-nagyobb problémákkal. Talán erre a „hozzáállásra” is utalt Prukner úr a vele kapcsolatos megjegyzéssel. Nagy értéke lehetne a csapatnak és igazi kedvenccé válhatna. Reméljük sikerül betörni, mert a klasszisoknak is be kell állni mindenhol a világon a sorba. Gólja biztos vagyok benne, hogy a forduló gólja lesz/lett.

Az összesített számok a következők lettek:

Az íveléseket továbbra is figyeltem:

20 ívelés az egész meccsen, ez nem igazán magas szám, ebből amit 16-osra íveltünk előre, az majdnem mind társat talált, a korábbi brit ívelgetés eltűnőben.

Szélsőjátékunk így alakult:

Ezen van még mit javítani, mind mennyiségben, de főként minőségben, bár ennek több összetevője van, miért nem sikerül (vannak-e bent társak, jó-e a beívelés)

A középpályásaink védekező munkája most az alábbi számokat produkálta:

Szinte minden Marótira hárul ezen a téren… Az már két meccs után is látszik, hogy „Andrezinho” Da Silvának nem ez a játéka, de a többieknek is igyekezni kell ezen javítani, nem elég csak visszahúzódni.

Lövési mennyiségünket kritika érte, az alábbi táblából kiderül, hogy próbálkozni azért próbálkoztunk, még ha szinte észrevétlen is volt ezek többsége:

Próbálkozások voltak, az valóban látszik, hogy háromszor(!) találtuk el a kaput, viszont ebből kettő góllal végződött!

Viccesen akár mondhatnánk azt is, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg…

Gólszerzési kísérleteink az alábbi módon oszlottak meg játékosaink között:

Érdekes, hogy Heinz ezúttal nem tudta a kaput veszélyeztetni. Nem lesz sajnos könnyű dolga, az ellenfelek keményen fogják majd, ez már most látszik.

Következik egy nagy budapesti rangadó a Honvéd ellen! Bízom benne, hogy sokan leszünk, talán ezt segítheti az a tény is, hogy bajnoki mérkőzésen utoljára 5 évvel ezelőtt játszottunk hazai pályán a Honvéddal NÉZŐK előtt!

Mindenki a Szentélybe, hajrá Fradi!

Sinka András

A végére ugorhat és hozzászólhat.

18 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Köszönjük a már szokásos részletes összefoglalót. az adatok is mutatják, a védekezésünk a legjobban működő rész, ami még Dragónerral erősödni fog és még stabilabb lesz. amennyiben a középpálya támadó része fejlődne, akkor a nagy csapatokat is meg tudnánk lepni, ez nem kétséges. de ehhez elengedhetetlen, hogy Heinz mellett legyen egy hasonló képességű csatár. Egymaga nehéz, viszont ő képes lefoglalni több védő figyelmét, amit ki lehetne használni. bár ahogy láttuk, ez nem feltétlenül igazolással orvosolható, egy “megnevelt” Abdi, vagy régi formájában tündöklő Dini képes is erre. Mindkettpjüknek nagyon kellett ez a gól, remélem meghozza nekük az egészséges önbizalmat és lendületet.

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 12. 10:49

  2. bockor írta:

    Szia Eagle!

    Jó újra látni a statisztikáid! 🙂 Külföldön voltam, úgyhogy szégyenszemre nem láttam a meccset, csak egy hosszabb összefoglalót.
    Ijesztő mennyiségű helyzetet dolgozott ki a Kecskemét, főleg a jobboldalunkat megbontva. Nem biztos, hogy Balog lesz a megoldás. Junior számai nagyon jók, ami meglepett, mert a Paks ellen rettenetesen védekezett. Kulcsár nem való a középpályára, ez számomra egyre nyílvánvalóbb. Nekem Stanic és Andrezinho is súlytalannak tűnik, bár a számok másról árulkodnak.
    Ami bíztató, a kapusunk, belső védőink, Maróti, Rósa és Heinz játéka. Abdinak a kezdőben a helye. Kíváncsian várom Józsit, Tőle sokat várok.

    Várom a további statisztikáid! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 12. 16:29

  3. eagleeye írta:

    Sziasztok!
    Örülök, hogy megosztjátok véleményeteket, mindig örömmel olvasom, Ti hogyan látjátok a csapatot, a játékot!
    Már korábban is bebizonyosodott, igencsak hasonlóan látjuk a dolgokat a játékosok/játék terén!
    Igazából most sem tudok véleményetekkel vitatkozni 🙂

    Első alkalommal dicsértem igazolásainkat, hogy technikásabbak, jobb képességűek, mint elődeik.Ezt továbbra sem vonom kétségbe, azonban azt akkor is megjegyeztem, hogy azt várom,
    ki lesz az, aki igazi vezér, meghatározó akar lenni a csapatban, mert onnantól lesz értékes a személye.
    Egyelőre Andrezinhotól nem láttam olyat, ami azt mutatná, hogy ő lép efelé a cél felé.Stanicban jobban látom ezt, de csak a “visszanézés” alkalmaival, meccsen, éles időben az ő játéka is szürkének tűnik eddig.
    Maróti számomra hozza azt, amit vártam, szerintem ő lesz még jobb, “feltűnőbb” is, ha majd lövőhelyzetbe kerül.
    Józsiról semmit nem láttam eddig, nem tudok nyilatkozni, de nagyon dicsérik azok, akik látták játszani és Pintér is vérveszteségként említette távozását, ami jó jel.
    Meglátjuk, mit hoz a jövő!

    Nekem a kecskemét meccs végi felállás támadó szekciója (Maróti-Tóth,Rósa-Pisanjuk,Abdi,Heinz), ahol Abdi fel-le mozgott a kpálya-csatársor között nagyon tetszett! 😀
    Az látszott, hogy Heinzre már külön ráállnak és Rósa sem tudja végig játszani a támadójátékát 90 percig, ami eléggé aggasztó, ha az eddigi kezdőt nézzük.

    Persze minden mérkőzés más, mindegyiken mások a körülmények.

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 14:56

  4. Franto írta:

    Kedves Eagle!

    Azt a bizonyos vezéregyéniséget én is várom, keresem! Stanic valóban próbálkozik evvel, Adrezinho meg még az Nb1 megszokásával van elfoglalva, szerintem ő csak jövőre. Heinzre mostmár mindíg külön rá fognak állni, talán Rósa, ha formába lendül…

    Abdival szerintem meg egyre jobban számol majd Prukner, ennek jele Pisanjuk távozás (amivel nem teljesen értek egyet, előtte kéne vele hosszabbítani, persze ha ő egyáltalán akar). Szívesen látnék egy Rósa, Heinz, Abdi támadósort már most vasárnap is.

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 19:57

  5. Franto írta:

    Kicsit előreszaladva, vasárnapi kezdőm: Ranilovic – Kulcsár, Csizmadia, Tutoric, Rodenbücher, – Maróti – Józsi , Andrezinho, Rósa – Abdi, Heinz

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 20:12

  6. eagleeye írta:

    Szia Franto!
    Igen, leírtam, hogy tetszett a meccs végi felállás, erre fél perc múlvaolvasom a híroldalakon, hogy Pisanjukot kölcsönadjuk…Személy szerint picit szomorú vagyok, de ha van előtte másik ember, akkor ez jó, mert Igor ne padoskodjon, hanem játsszon.
    De van-e “előtte” ember a sorban?

    Én még hiszek Schembriben is, mint éktárs, bár sokan kpályásnak mondják őt, szóval még sok minden változhat és fog is szerintem szezon közben, a ligameccsek, a magyar kupa, mind-mind lehetőségek a játékosainknak a “berobbanásra”.

    Kezdődben bátran hozzá nyúlnál a két szélső védőhöz 🙂
    Én azért maradnék Balog mellett bár akár Stockley is lehetne a jobbhátvéd, ők most nagyjából egy szintet képviselnek, Kulcsár védőként játszatása nekem nem tetszett igazán sosem, de ez mind-mind csak szubjektív vélemény 🙂
    Andrezinho nálam egyelőre kijátszotta magát a padra, Bencét tenném a helyére vasárnap 🙂
    Ja, és nekem Junior 1-2 hibáját, ami a helyezkedést illeti (Paks gól például) még elnézem neki, egyébként nagyon elégedett vagyok vele, rengeteget melózik és nagyon tisztán szerel sokszor.

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 20:28

  7. eagleeye írta:

    De megnézném egyszer Rodenbüchert is, ha ennyire jónak tartod, bevallom, az ő játékát sem figyeltem még sohasem 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 20:29

  8. eagleeye írta:

    De bevallom, Rodenbüchert játékát még nem láttam igazán 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 20:30

  9. eagleeye írta:

    bocsánat a dupláért….

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 20:31

  10. Franto írta:

    Akkor így megegyezünk? :)) Kuli talán jobban segítené a támadásokat a szélről, mint Balog vagy Stockley, akik kb valóban ugyan azon erőt képviselik jelenleg. Persze Balog ugye utazott, meg minden, úgyhogy lehet, hogy a héten már a régi Balogot láthatjuk…

    Ranilovic – Kulcsár, Csizmadia, Tutoric, Junior, – Maróti – Józsi , Tóth, Rósa – Abdi, Heinz

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 13. 20:45

  11. Dris írta:

    Sziasztok,

    Egyet értek a véleményetekkel, élőben nekem sem volt az az érzésem, hogy nagyon sokan meg akarnák mutatni, hogy Ők a legjobbak, és hogy a Fradiban játszanak. Akire én azt mondom, hogy szoktam látni rajta azt, hogy küzd folyamatosan az Tóth Bence. Nagyon jó játékosnak tartom, és kezdem látni rajta, hogy átérzi azt, hogy milyen a Ferencváros színeiben játszani. Sose értem, hogy miért kispadon kezd, sokat tesz a játékhoz. Maróti nekem igazából pozitív csalódás volt, én nem vártam ennyit tőle, de ez legyen a legnagyobb problémám.

    Ahogy vártuk a támadójátékunk az, amin sokat kell javítani, de látom a lépéseket ennek irányában. Heinz-Abdi-Rósa triónak nagyon össze kéne szoknia, és akkor félelmetes lehetne, főleg ha mondjuk ott van rögtön mögöttük Bence.

    Nem vagyok edző, nem mondom, hogy igazam van, de szerintem, ha támadójátékot akarunk játszani, akkor érdemes lenne egy olyan felállással próbálkozni, ami megtudja lepni az ellenfelet

    ——————-Heinz———————
    ———–Abdi———–Rósa————
    ——————-Tóth———————–

    Ezzel nagyobb valószínűséggel embert talál az ívelt labda, illetve a rövid passzos játékhoz is nagyon jól használható, akár kényszerítőzésre, akkár kiugratásra. Abdi nagyon gyors, mind a bal oldalt el tud futni, mind középre tud hirtelen érkezni a védők mögé, és egy jó passzal 1v1-be kerülhet a kapussal. Rósát láttuk már, hogy inkább kiviszi szélre a labdát, és beívelésre megy, de ha pl 16-oson belül van, szintén veszélyes.

    Heinz meg mindenképp legelőlre kéne, ha Ő ki van szolgálva labdákkal, akkor nagyon veszélyes tud lenni. Tóth Bence pedig hátulról támogatná a támadást, illetve egy kontránál akár 3 támadó, 2 védő helyzet is kialakulhat, hogy a 2. hullámban is jönnek még.

    Ez persze csak az én véleményem, ti mit gondoltok?:)

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 12:12

  12. Dris írta:

    /végén így néz ki a mondat: /
    “akár 3 támadó, 2 védő helyzet is kialakulhat, úgy hogy a 2. hullámban is jönnek még.”

    Az a fránya másnaposság:D

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 12:14

  13. bockor írta:

    Kezdjük hátulról:)
    Frantoval tökéletesen egyetértek abban, hogy Kulcsár csak védőként lehet hasznára a csapatnak. Vele végre lehetne egy olyan védőnk, aki ki tudja hozni a labdát, ezzel a támadásokat is segítve.(Leandro és Laczkó sem védőnek indult)
    A vezéregyéniség hiányát is könnyedén megoldhatnánk, ha Heinz a helyére kerülne. Ő láthatóan nem befejező csatár. Nálam a középpályára visszalépve, Ő szervezné a támadójátékunk. Valahogy így képzeleném el a csapatot, ha mindenki egészséges.
    Ranilovic – Csizmadia,Dragóner,Tutoric,Kulcsár – Rósa,Józsi Maróti – Heinz – Abdi,Miljkovic

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 15:05

  14. Franto írta:

    Kedves Dris! ez a támadó felállás szerintem is a legjobb, pontosan az általad is felsorolt érvek miatt. De Bockor támadósora és elgondolása sem rossz. Ugyan Heinz is befejezőcsatárnak mondja magát, de ott, ha magára marad, rá állnak és kárba veszhet a tudása.
    Kulcsár a középpályán halvány, viszont védőként szívesen látnám, pontosan Bockor érvei miatt. Stockley, Csizmadia, de Balog sem fogja segíteni a támadásainkat.

    Kedves Bockor! Miljkovic ismeretlen számomra, de kíváncsian olvasnám, hogy mi alapján tennéd kezdőbe! Láttad edzéseken esetleg és ennyire meggyőző volt?

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 16:01

  15. eagleeye írta:

    Szervusztok!

    Egy biztos, az eddigi kezdőhöz, ha kis mértékben is, de hozzányúlnánk mind 🙂
    Mindezt 2 győzelem után 🙂
    Szerintem ez nagyon jó, én nagyon hiszem, hogy ebben a keretben / csapatban még sokkal több van, fogunk jól is játszani és nem lesz Détárinak igaza!!
    😀

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 18:20

  16. Franto írta:

    Ez szerintem is nagyon jó, de azal is kiegyeznék, ha nem változtsatna semmit a Tanát úr és megint nyernénk 2:1-re… 🙂

    Eagle! Helyszínen nézed a meccset? ha igen, akkor melyik szektorból?

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 18:46

  17. Franto írta:

    “azzal”, “változtatna”, “Tanár úr”. 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 18:47

  18. Zsolt írta:

    HAJRÁ FERENCVÁROS!!!!!!

    Szóljon a hangerő, hogy hajrá FRADI! Nem hallom még egyszer! Hajrá FRADI!!!!!

    FRADI a király hajrá!!!!!!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 15. 10:13

HOZZÁSZÓLÁS