2024. április 16. kedd

Nem ír több dalt a slágergyáros

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. március 31.

Elhunyt Payer András vagy ahogy mindenki ismerte Payer Öcsi.

Honlapunk egyik népszerű sorozata volt a Szurkolók a múltból című, amelyben régi újságokat szemléztünk, ahol az adott kor népszerű művészei vallottak a Fradihoz fűződő érzelmeikről. Természetes, hogy Payer Öcsi sem maradhatott ki. L. Réti Anna 1972-ben készített vele riportot, amelyet évtizedekkel később olvasván, a riport elkészültekor még meg sem született Istenes Tibor mutatott be nagyszerűen.

Payer Öcsi 1972-től is, most már sajnos mondhatjuk, haláláig a Fradi elkötelezett szurkolója volt, amit minden létező alkalommal megvallott. Óriási örömmel ment fellépni minden olyan rendezvényre, amelyet fradisták szerveztek.

Tudtuk, hogy őt is megtámadta korunk legalattomosabb betegsége, de vele együtt bíztunk abban, hogy legyőzi a kórt. Úgy tűnt, sikerült is, hiszen a fájdalmasan gyötrő kezelések után újból vállalt fellépéseket. Ezek közül kettőről mi is tudósítottunk, hiszen az FTC Baráti Körét is érintette. Tavaly, az év elején Etyeken lépett fel fradisták előtt, míg idén januárban a Nagyváradon rendezett sportbál egyik díszvendége és fellépő művésze volt.

És ezek után jön a lesújtó hír, hogy életének 70. évében, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Payer András …

Isten veled Öcsi, a fradisták soha nem felejtenek el!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Hélisz József írta:

    Döbbenten olvasom a hírt: Payer Öcsi is elment.
    Januárban még együtt autóztunk Nagyváradra, ahol a jól sikerült bál után Rudas Ferenc, Ő és én együtt kaptunk éjszakára egy kollégiumi “apartman”-t. Eszünkbe sem jutott, hogy nemsokára már nem lesz közöttünk.
    Ismét szegényebbek lettünk…

    Hozzászólás ideje: 2011. március 31. 17:58

  2. Kiss Emőke írta:

    Miárt mindég a jók mennek el hamarabb közülünk ! Nem is olyan rég Nagyváradon a Sportbálon szereztél felejthetetlen élményt a resztvevőknek. Magyarország, a világ összmagyarsága ismét szegényebb lett . Nyugodj békében drága Öcsi ! Soha nem fogunk elfelejteni !
    Kiss Emőke Nagyvárad

    Hozzászólás ideje: 2011. április 10. 16:00

HOZZÁSZÓLÁS