2017. január 23. hétfő

Ellenfélnézőben: Budapest Honvéd

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. március 17.

Rangadóval zárul az OTP Bank Liga 20. fordulója, hiszen a Sport2 által közvetített, vasárnap este 6 órakor kezdődő meccsen a Honvéd csapata látogat az Üllői úti katlanba.

Sajnos a katlan kifejezés az Albert Stadionra jelenleg inkább megelőlegezett bizalom, vagy épp nosztalgiázás, mert jelen pillanatban otthonunk sajnos egyáltalán nem félelmetes helyszín: hazai pályán mindössze a ZTE szerzett kevesebb pontot a Ferencvárosnál. Hasonló statisztikára a bajnokság ezen szakaszában aligha volt még példa, és bár az idegenbeli szereplést tekintve az élmezőnybe tartozunk (majdnem másfélszer annyi pontot szereztünk ellenfeleink pályáján, mint idehaza!), ez bizony komoly űrt jelent eddig lelkes közönségünk számára. Győzelemmel térhetett haza tőlünk a Pécs, a Haladás, a Videoton és legutóbb a Debrecen, míg szintén ponttal távozott a Diósgyőr, a Kaposvár és a Paks, mindössze a ZTE-t és az Újpestet tudtuk megverni (mondjuk ez utóbbi a szezon talán legszebb emléke). Ezúttal remek lehetőség kínálkozik javítani ezen a mutatón, hiszen újra egy rivális érkezik hozzánk, a szomszéd kerületből. Ha csak a számokat nézzük, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz, mert míg a hazai tabellán mi hátulról második helyen állunk, addig a Honvéd az idegenbeli tabellán áll elölről a második helyen. 4 győzelem (Haladás, ZTE, Győr, Vasas) és 3 döntetlen (Siófok, Kaposvár, Debrecen) mellett mindössze 2-szer (Kecskeméten és Pápán) kapituláltak.

Ha azonban a keretek átalakulását és a tavasszal eddig mutatott játékot vesszük figyelembe, akkor már közel sem hajlik ennyire a Honvéd felé a mérleg. Kispestről abszolút kulcsemberek távoztak, a még mindig a góllövőlista élén álló Danilo Svájcba, Torghelle Sándor pedig a rivális Videotonhoz írt alá, de a szenegáli Dieng Cheikh Abass is a távoli Vietnamot választotta 1 évre kölcsönbe. Ők hárman gyakorlatilag a támadások kulcsai voltak, együtt 19 gólt szereztek, pótlásuk minősége egyelőre kérdéses. Az Abass helyére Győrből kölcsönvett Nicolas Ceolin és a Torghelle helyére kiszemelt Emir Hadžić egyelőre igyekezetük ellenére még nem lőttek gólt, a másik frissen igazolt támadó, a Siófokról megszerzett Bojan Božović pedig még egy percnyi lehetőséget sem kapott. A fent említett – kispestiek számára szakmailag nem túl előnyös – változásokon kívül talán még a cseh Zelenka eligazolását és a montenegrói balbekk, Marko Vidović érkezését érdemes megemlíteni, rajtuk kívül perememberek jöttek és mentek.

Tavasszal a piros-feketék eddig 2-ből 2 győzelmet arattak, játékuk mégis akadozó volt, góljaikat óriási hibák előzték meg az ellenfél védői részéről. Talán ennek is tudható be, hogy a statisztikai adatok ellenére a bukmékerek is inkább bennünk bíznak: 42 fogadóiroda átlagos oddsai alapján a győzelmünk 2,35-szörös, a döntetlen 3,09-szeres, a vendégsiker 2,60-szoros pénzt fizet a helyesen tippelőknek. Itt érdemes megjegyezni, hogy a legkompetensebb iroda, a magyar Tippmix mindössze 1,90-ért kínálja a ferencvárosi diadalt, ekkora eltérés ritkán adódik az átlaghoz képest, reméljük, ez jó előjelet jelent!

A Honvédban az őszhöz hasonlóan továbbra is csak SorinBotis és Kemenes Szabolcs játszott korábban az Üllői úton, ami viszont nagy változás a fél évvel ezelőtti mérkőzéshez képest, az Détári Lajos személye a kispadunkon, akinek kispesti múltját nem kell külön ecsetelni, ez mindenképp pikantériát ad a találkozónak. Rajta kívül egyébként két fiatal kapusunk, Gyenes Dávid és Kunsági Roland is volt harmadik számú hálóőre a piros-feketéknek.

Supka Attila a ZTE elleni meccsen megsérült Hadžić játékára nem biztos, hogy számíthat, eltiltással viszont senki nem rendelkezik, így várhatóan a következő kezdőcsapat fut majd ki ellenünk a pályára:

Sánta – Lovrić, Debreceni, Botis, Vidović – Ceolin, Hidi, Ivancsics, Tchami – Délczeg, Hadžić (Božović)

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS




Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Elhunyt Dr. Torgyán József

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 22.
                      Szerző: Admin

                      Krisztel Imre temetése

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 20.
                      Szerző: Admin

                      III. Novák Dezső utánpótlás emléktorna

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 16.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Karácsonyi üdvözlet

                      Bejegyzés ideje: 2016. december 24.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Prukner László Fradi-karrierje számokban

                      Bejegyzés ideje: 2011. augusztus 16.
                      Szerző: Simon József

                      Pápa-FTC után

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 17.
                      Szerző: Simon József

                      A Fradi dicső múltja, 76.rész – 1977-78

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 3.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Kedvenceink voltak: beszélgetés Fischer Pállal

                      Bejegyzés ideje: 2009. március 17.
                      Szerző: Simon Sándor