2024. március 29. péntek

Márciusi találkozó

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2012. március 28.

Beszámoló az FTC Baráti Kör összejöveteléről.

Az FTC Baráti Kör kiemelt meghívott vendége dr. Magyar Zoltán, az FTC egykori kétszeres olimpiai, három-háromszoros világ- és Európa-bajnok tornásza volt, aki jelenleg a MOB alelnöke, a Magyar Torna Szövetség elnöke. Tájékoztatta a hallgatóságot a MOB új szervezeti felépítéséről, az öt szakmai tagozatról, amelyek közül az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozatnak ő az elnöke. Beszélt a sporttámogatások nehézségeiről, a TAO felhasználás szabályairól, az olimpiai felkészülésről. Szomorúan jegyezte meg, hogy jelenleg csak 88 versenyzőnk kvalifikálta magát, ami azt jelenti, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen kisebb létszámú magyar csapat fog részt venni a londoni olimpián. Az utánpótlással kapcsolatban – többi között – kiemelte annak fontosságát, hogy már az óvodákban hozzá kell szoktatni a gyermekeket a rendszeres gimnasztikához, mert így alakulhat ki a megfelelő mozgáskultúrájuk, testtartásuk, ami azután bármely sportágban kamatozhat.

A Baráti Kör vezetése ezúttal köszöntötte Elek Gyulát, aki a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját.

Hasonlóképpen fogadhatta a születésnapi gratulációkat Szokolai László, aki március 25-én volt 60 éves. Az egykori 12-szeres válogatott csatárunk pályafutása kiemelkedő eredményének tartja az Újpestnek lőtt mesterhármasát, amivel nem sokan dicsekedhetnek.

Az FTC Baráti Kör összejövetelén először vett részt Karába János, aki azt a bizonyos bombagólt lőtte a Manchester Unitednek 1965. június 16-án a Népstadionban. Elmondta, hogy az számára is felejthetetlen. „Láttam, hogy mindenkit fognak, ezért rálőttem a labdát.” Ilyen egyszerű volt, 25 méterről, nehéz szögből…

Az MTK Hungária körúti stadionja, a mai Hidegkuti Stadion, most 100 éves. 1912. március 31-én a pályaavató mérkőzésen az MTK 1:0-ra győzött az FTC ellen. A nagy jubileum alkalmából Földvári Gábor az MTK Baráti Kör megbízásából meghívta a Fradi öregfiúk csapatát és az FTC Baráti Kör elnökségét az ünnepségre, amely 2012. április 1-jén 14 órakor lesz, az MTK – Kozármisleny (!) NB II-es bajnoki mérkőzés előtt.

A további, kötetlen beszélgetésre rányomta a bélyegét a labdarúgó csapat legutóbbi szombathelyi szereplése, a tabellán elfoglalt helye. Ezen, sajnos, nem lehet csodálkozni.

SzB – Balaginho

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS