2024. április 19. péntek

Köszöntő dr. Springer Miklós születésnapjára

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. január 30.

springer_miklos2„Rombolni könnyebb, mint építeni. Az utókor az építőket csodálja!” (Keleti bölcsesség)

Kedves Miklós Bátyánk!

80+1 év! Csodálatos életkor, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy milyen küzdelmes, tartalmas éveket takar!

1928-ban születtél. Jó évjárat volt! Veled együtt ebben az évben olyan kiválóságok születtek, mint például Bara Margit, Tábori Nóra, Sinkovits Imre színművészek, az olimpiai bajnokaink közül Hódos Imre birkózó, Keresztes Attila kardvívó, azután Bacsó Péter filmrendező, Kornai János közgazdász, Juhász Ferenc költő és a két híres válogatott jobbszélső, Budai László és Sándor Károly. De nagy dolgok is történtek ebben az évben. Nem beszélve arról, hogy Fleming felfedezte a penicillint, az amszterdami olimpián 6-6 magyar arany- és ezüstérem született, a Fradi labdarúgói pedig – születéseden felbuzdulva – gyorsan megnyerték a 11. bajnoki címet, kivívták a 4. magyar kupa győzelmet és mindezt megfejelték a Közép-Európai Kupa elhódításával.

Neked, akinek az élete a születéstől fogva – a családi kötődés következtében – összefonódik a Fradival, a szokásos jókívánságok mellett mi mást is kívánhatnánk születésnapodon, 1928-hoz hasonlóan ez az év is hozzon egy Fradi bajnoki címet!

Sok-sok Fradista nevében kívánjuk, Isten éltessen erőben, egészségben, hogy még sokáig élvezhessük társaságodat, csodálhassuk a fiatalokat megszégyenítő aktivitásodat, szellemi frissességedet, példát meríthessünk az általad hűen képviselt fradizmusból és együtt örülhessünk az újabb sikereknek!

„Nem tudom, mit rejt a sorsod,
mosolyt hoz-e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
s őrizd meg a boldog perceket.”
(Ernest Hemingway)

– Balaginho –

(A Dr. Springer Miklóssal tavaly készült interjú itt található.)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS