2024. március 29. péntek

Ez volt a hét, ez lesz a hét. 2011.05.15.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. május 15.

Fradista vissza- és előretekintő. Természetesen szubjektív módon.

1. A hét eseménye és eredménye azt hiszem, vitathatatlan. A női kézilabdás lányok végrehajtották a hőstettet. Ma kora délután elhódították a KEK díszes és értékes serlegét, miután az alicantei visszavágón 23-23-as döntetlent értek el a helyi csapattal szemben, megőrizve ezzel az egy hete szerzett öt gólos előnyüket. Nem kis idő, 33 év után sikerült újra ez a bravúr. Akkor Elek Gyula, most pedig a fia, Elek Gábor irányította együttesünket. Gondolom ez is egyfajta unikum, példa nélkül áll a kézilabdás világban. Óriási gratuláció a csapatnak! Annak a csapatnak, amely a hazai bajnokságban csupán a harmadik helyért mérkőzik, a hét közben, csütörtökön a Vác együttesét győzték le 31-28-ra. Miért nem lett ez a bajnoki szereplés több? Szerintem pont a mai hatalmas siker miatt! A Fradi kerete egyelőre nem bírja el a kétfrontos harcot. Miközben a bajnoki elődöntőben ellenfeleink már csupán a Fradira készültek, nekik még a KEK-ben is kellett a magyar kézilabdázás zászlaját magasan vinni. Vitték is, egyebesen a csúcsig! A magyar kézilabda köszönettel tartozik a Ferencvárosnak.

A csütörtöki mérkőzés előtt adta át az FTC Baráti Kör nevében Dr. Springer Miklós és Dr. Kocsis Zoltánné a Zöld Sas Trófeát, amelyet az idén Tomori Zsuzsa kapott. Azt hiszem a KEK döntő második félidejében mutatott játékával is bizonyította, hogy nem érdemtelenül.

2. A sort a futballistákkal folytatom. A héten két mérkőzést játszottak, a ZTE ellen itthon és a Haladás ellen idegenben. Kedden este egy őrült döntetlen, vasárnap pedig egy ha nem is olyan vad, de egy másik döntetlen született. Mit tesz Isten? Ez a két szerény pont azt jelenti, hogy bár az ezüstérem elúszott (ezúton is gratulálunk az azt megszerző Paks labdarúgóinak és stábjának), de a bronzérem elérésének a lehetősége a saját kezünkben maradt. Hallgatom a “szakvéleményeket”, ilyen gyenge a Fradi kerete, olyan gyenge a Fradi kerete. Az ellenfelek játsszák a Fradival szemben a futballt, a Fradi csak brusztol. Biztos vannak ebben a magyar mezőnyben sokkal erősebb keretű csapatok, akik sokkal szebben játszanak. Ketten előttünk végeztek. De hol a többi? Szakértő urak! A Fradinál a bajnoki sikert is meg kell magyarázni? Miközben a mögöttünk végző “sztárcsapatok” némán beleszürkülhetnek a nagy magyar homályba? Mit igazolnak ezzel? Csak azt, hogy Fradi nélkül nincs magyar futball. A nézettséget, az olvasottságot csak a Fradi tudja generálni.

3. Férfi kézilabdában a fiúk elvesztették a bronzmeccs második felvonását. A három nyert meccsig tartó sorozatban így 1-1 az állás. Tatabánya – FTC – Tatabánya 30-26 (12-10).

4. Férfi vízilabdázóink a héten kétszer ugrottak a medencébe. Mindkétszer a Népligetben és mindkétszer a Szolnok ellen. Sajnos mindkétszer kikaptak (szerdán 12-4-re, szombaton 10-7-re). Különösen a második a fájó, hiszen ez a meccs az 5. helyért zajló párharc első felvonása volt. Azért az ötödik helyért, amely a következő szezonban még LEN-kupás helyet ér. Így sajnos, elúszni látszik a hajó…

5. Futballban az utánpótlásunk kevésbé volt veretes. Sajnos! A második csapat ezúttal odahaza kapott ki a mögötte álló Budaörstől, ami ez eddigiek ismeretében hidegzuhany, hiszen itthon nem ehhez szoktunk. remélem, mindez csupán kisiklás volt, lehet majd javítani. És kell is javítani, hiszen a “szakértők” szerint sokszor gyenge játékot mutató első csapatba innen kéne egyre erősebben dörömbölni a tehetségeknek. Lipcsei Peti csapatán kívül a teljes utánpótlás is játszott egy bajnoki fordulót. Az U19-től U16-ig az MTK volt az ellenfél. Vegyes eredmények születtek. Az ifi A (U19) idegenben 2-1-re, az U17 ugyancsak idegenben 3-0-ra kikapott. A másik két csapatunk a Népligetben fogadta ellenfelét, az U18 18-0-ra győzött, az U16 0-0-t ért el. Tudom, sokan felkapják a fejüket a 18-0 láttán. Tény, szép teljesítmény egy gyenge csapatot ilyen arányban kitömni, annyi gólt lőni, amennyit lehet. Ezt a korosztályt az MTK eleve feladta, mert ez nem országos, kiemelt bajnokság (26 meccsen 26-szor kapott ki, a gólkülönbsége 23-256, nem oly veretes). Az ugyancsak országos U15-ös bajnokságban Nyíregyházán kaptunk ki 3-2-re, míg az U13-asok ugyanott 2-0-ra győztek. Az U14 és az U12 “Vecsés napot” tartott, a Ferihegy Akadémia Vecsés ellen a nagyobbak 10-1-re, a kisebbek 8-0-ra győztek. Remélem, szokják a kicsik a sikerélményt!

6. A Fradi öregfiúk csapata tovább menetel a bajnoki cím felé. Hétfőn ezúttal a Malév-Hegyvidék együttesét verték idegenben 6-1-re.

Mi várható a jövő héten?

1. Fociban lezárul az idei bajnokság. Szombaton 15:00-kor az Albert Stadionban a Lombard Pápa vizitál. Győzelem esetén a bajnokság bronzérmese lesz a Ferencváros, ami Európa-Liga selejtezős helyet ér. No meg, 2005 óta nem végeztünk dobogón. Itt az ideje!

2. Női kézilabdában szerdán Vácott próbálja meg a csapat bebiztosítani a bronzérmet. Győzelem esetén ez adott, ha netán nem sikerül, vasárnap hazai pályán a Népligetben lehet még javítani. Biztos vagyok benne, meglesz az az érem!

3. Férfi kézilabdában pénteken jön a bronzcsata következő állomása a Népligetben. Hajrá fiúk, fő a győzelem!

4. Vízilabdában kedden megyünk Szolnokra az 5. helyért vívott visszavágóra. Az eddig mutatott forma alapján nincs sok esélyünk. De nem bánkódnék, ha borulna a papírforma.

5. Férfi futsalban is elkezdi a Fradi a párharcot a bajnoki döntőbe jutásért a Berettyóújfalu ellen. Hétfőn idegenben, szerdán itthon. A derbi három győzelemig tart. Az alapszakaszban látottak alapján ellenfelünk az esélyesebb, de ezek a fiúk képesek a csodára.

6. Szokás szerint az öregfiúk már hétfőn játszanak. Ők ezúttal fél hatkor az Albert Stadion edzőpályáján mérkőznek a REAC ellen. Cél a győzelem, hogy aztán hétfőhöz az egy hétre Újpesten minden eldőljön.

7. Lipcsei Petiék vasárnap délután kettőkor megint otthon játszanak. Ezúttal azonban nem mögöttünk álló csapat ellen, hanem a bajnokságot vezető Videoton-Puskás Akadémia csapatával. Fel kell kötni a fehérneműt és megmutatni, milyen is az a Fradi virtus.

8. Folytatják női labdarúgóink is. A bajnoki rájátszásban, közvetlenül Lipcseiék után, délután négykor fogadják, bár alighanem az edzőpályán, a Viktória FC Szombathely csapatát.

Izgalmas hét lesz ez is. Hajrá Fradi!

Összeállította: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS