2024. március 29. péntek

Ez volt a hét, ez lesz a hét. 2011.05.29.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. május 29.

Fradista vissza- és előretekintő. Természetesen szubjektív módon.

1. A múlt hét egy újabb bronzérmet hozott. Egészen friss még, hiszen ahogy ezeket a sorokat írom, csak nemrég született meg. Férfi kézilabdázóink ajándéka ez a Fradi népes családjának. Utoljára még nagyon odatették magukat a fiúk. Feljutásuk után a második évben azonnal dobogóra álltak. Igaz, mint kiderült, adósságállományuk is nőtt, az FTC, mint klub nem tud segíteni. Más megoldás után kellett nézni. Kézenfekvőnek tűnt a tárgyalások elkezdése a PLER együttesével, amely az NB I másik budapesti csapataként a bajnokság nyolcadik helyén végzett. Kézenfekvő, de a heti, a fúziót bejelentő sajtótájékoztatóról érkező hírek mégsem örömteliek. Hogy lennének azok, amikor azokból az tűnik ki, hogy a fúzió kedvezményezettje a PLER. Az új csapat neve még nem ismert, csak annyit valószínűsítenek, hogy az hosszú lesz. Nem véglegesek még a színek sem. Az látszik, hogy a zöld mellé kerül kék is. Az viszont biztos, hogy a leendő fővárosi csapat Pestszentlőrincen játszik. Nem tudom, ki hogy van vele, én egy Pestszentlőrinc-Elektromos-Ferencváros–Rév vagy valami hasonló nevet nem igazán tekintenék Fradinak, akkor sem, ha a Ferencváros nevet az FTC helyettesíti. Hogy és hol viselnék a mezen a Fradi címerét? Együtt a PLER címerével? Vagy ott sem lenne? Nem mellesleg a PLER petűszó a Pestszentlőrinc-Elektromos fúzió után alakult ki. Merthogy volt egyszer egy Elektromos, amely hajdanán a magyar férfimezőny egyik élcsapata volt. Az egyesülés után csak azaz ER maradt a betűszóban. Mint az amerikai tévésorozat címe, Vészhelyszet. Ez valóban az, mármint a Fradi szempontjából. Annak a Fradinak a szempontjából, amelyik fel tudja mutatni a sportban a legtöbbet, az igazi szurkolósereget. Azt, amelyik szívvel-lélekkel ott van a meccseken és belehajtja övéit a győzelembe. Így tett most is, ezért érhette el a Fradi a bajnokságban a bronzérmet. Mondják, a PLER viszont ezüstérmes lett a Magyar Kupában a Veszprém mögött, így ők is a nemzetközi színtérre kvalifikálták magukat. Ki emlékszik már arra, hogy a Fradi visszalépett ettől a sorozattól, miután kiverte a sokkal nagyobb esélyesnek tartott Pick-Szegedet. Mivel nem mehetett tovább a Pick ágán, így azonnal a Veszprémmel sorsolták össze. A vezetőség erre a méltánytalanságra akarta felhívni a figyelmet. A szövetség nyilván Veszprém-Szeged kupadöntőt vizionált, ebbe rondított bele a Fradi az egyik favorit kiverésével. Erre borult is a kiemelési rend. Itt valami tényleg nem volt gömbölyű. Magyarán azon nehéz vitatkozni, hogy az ez évi teljesítménye alapján a Fradi a harmadik legjobb honi csapat, a fővárosi vetélytársánál mindenképp jobb. És mégis! Beolvad egy másik csapatba. Beolvad úgy, hogy értékeit, a játékosokat odaadja. Ezt megteheti, de a nehezen összetoborzott, a Fradi név alatt összetoborzott szurkolósereget nem tudja beolvasztani. Ők csak a Fradinak, a valódi Fradinak tudnak szurkolni. Félő, hogy nekik az új csapat nem a Fradi lesz. Bár ne lenne igazam!

2. Férfi futsalban, a bajnokság döntőjébe jutásért folytatott párharcban csapatunk sajnos kikapott az eleve esélyesebbnek tartott Berettyóújfalutól, így nekik is a bronzért kell játszaniuk. Úgy tűnik, ez egy ilyen bronzév. Reméljük, futsalosaink is megszerzik ezt a szép helyet!

3. Férfi futballban az öregfiúk nagyot küzdöttek a Megyeri úton. Sajnos, az utolsó percben kapott góllal kikaptak az oldboy-derbin az Újpesttől, így oda a bajnoki cím esélye. A második helyet már senki sem veheti el tőlük, ezzel a Fradi csapatai közül a legjobb helyen végeznek, beezüstözik az eddigi bronzokat. Remélem, együtt marad a csapat, sőt erősödik is a múlt héten visszavonult Dragóner Attilával, így jövőre nem lehet más cél, csak a bajnoki cím. Szép volt így is, hajrá fiúk, mert fő a győzelem!

4. Futballban az NB II-es csapatunk a feljutásért küzdő vagy éppen azt elvesztő Gyirmót otthonában ért el egy gólnélküli döntetlent. Így hat pont az előnye a még kieső helyen álló Veszprémmel szemben és már csak két forduló van hátra. Alapcél volt, hogy megragadjon a csapat ebben az osztályban, úgy tűnik sikerült elérni, hogy jövőre már stabilabb alapokra lehessen építkezni, nagyobb hátteret tudjanak adni az ugyancsak komolyabb célokat maga elé tűző első csapatnak.

5. Utánpótlásunk eredménysora 5 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, egy kicsit jobb, mint az elmúlt hetekben. Két fordulóval a vége előtt a helyezéseken nem nagyon javítottak, azok egyre inkább kőbe vésődnek. A legszebb eredmény az U18-asoktól várható, akik tartják a második helyüket. Kár, hogy az ő bajnokságuk nem kiemelt országos bajnokság. De jövőre az lesz, akkor már ők lesznek az ifi A. reméljük, ott is tartják az idei eredményességi formát, mert az már értékmérő.

6. A nők a bajnoki listavezető MTK otthonában futballoztak. 5-3-ra kikaptak úgy, hogy a félidőben még 3-1-re vezettek. Kérvényezzük, hogy a női meccsek csak egy félidőt tartsanak?

7. Egy fradista sportolónő által elért világbajnoki címről is tudósítottak a hírügynökségek. Szarajevóban, a tekézők csapatvilágbajnokságán Csongrádi Gyöngyi a világbajnoki címet megszerző magyar válogatott tagja volt. Gratulálunk!

Mi várható a jövő héten? Kezd kitörni a nyári szünet! Egyre kevesebb a bajnoki mérkőzés, sok helyen eldőltek már az idei címek. Van, ahol még nem…

1. Férfi futsalban a fiúk elkezdik a bronzcsatát, amelyet két nyert meccsig kell megvívniuk. A pályaelőny náluk van, bár éppen albérletben, a Spartacus Kőér utcai csarnokában fognak csütörtökön este játszani a Colorspectrum-Aramis ellen. A fradisták oda is ki fognak találni! Kell az a bronz is!

2. Fociban hétfőn az öregfiúk egy immáron tét nélküli örökrangadót játszanak az MTK-val az Üllői úti edzőpályán.

3. Az NB II-ben pedig szombaton lépnek utoljára hazai közönség elé a fiúk a BKV Előre ellen. Egy kis pikantériát adhat a mérkőzésnek, ha férfi futsalban nagy Fradi kedvenc Csopaki játszik. Merthogy nagypályán ő a BKV Előre labdarúgója.

4. Kedden este véget ér az a nagyszerű kezdeményezés, amellyel a fradisták egy iszapkárosult család új otthonának berendezését támogatják. Ekkor derül majd ki, ki kínálja a legtöbbet a bronzérmesek mezéért, amelyet a régebbi idők sztárjai is aláírtak. Addig van idő még licitálni …

 

Összeállította: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS