2024. április 18. csütörtök

Utánpótlás Híradó 5.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. szeptember 20.

Az elmúlt hét egy kicsit csonkára sikeredett, két csapatunk később játszik. A többiek eredménye viszont több, mint biztató. Nézzük!

U19

Csapatunk kezd belejönni. Nem csak a felnőtt és második számú csapatunk tartott győri napokat. Ez történt az utánpótlás felsőbb régióiban is.

FTC – Győri ETO 2-0 (1-0)

Összeállításunk: Rácz Gergő – Vancsa Milán, Girán Máté, Kecskés Gergő, Mile Dániel – Erdei Gábor, Kónya Benjamin, Holman Dávid (Bilacsics Ádám)- Bokányi Richárd, Mohácsi Péter (ÍErdei Vince), Korozmán Norbert (Sinka Rajmund)
Edző: Dukon Béla

Góllövőink: Mohácsi, Holman

Most nem csak jól indult, jól is fejeződött be a meccs. A múlt héthez hasonlóan most is Mohácsi góljával vezettünk, ráadásul most is a 18. percben. Most azonban a második félidőben sikerült megduplázni az előnyt, annak ellenére, hogy Kecskés Gergő 73. percben történt kiállítása után emberhátrányban játszott a csapat. Az öt mérkőzésen szerzett hat onttal az elmúlt heti 12. helyről egy helyet sikerült előre mozdulni, azaz a 11. helyen állunk.

U18

Ez az a csapat, amely eddig pontveszteség és kapott gól nélkül állt. Szerencsére mindkét állítás igaz a forduló után is.

Pápa – FTC 0-5 (0-3)

Összeállításunk: Ordasi Gergő – Csepura Zsolt, Kapcsos Norbert, Lepkó Norbert – Lanczkor Gábor, Schön Olivér, Lipcsei Viktor(Nagy Kristóf) – Csanálosi Patrik (Péter Szilárd) – Bartha Roland (Szabó Márton), Korkut Kendál, Horváth Ákos
Edző: Deszatnik Péter

Góllövőink: Korkut (3), Lanczkor, Horváth

Öt meccs, öt győzelem, 16-0 gólkülönbség, 1. hely a tabellán. Ez már nem szép, ez egyenesen ragyogó kezd lenni fiúk! Csak így tovább!

U17

FTC – Győri ETO 2-2 (1-0)

Összeállításunk: Dániel Csaba – Lakatos István, Varga Kornél (Szpirulisz Markosz), Makó Barnabás – Kavalecz Márk, Kárász Krisztián, Tóth Gergő Sándor, Kokenszky Norbert (Jánvári Krisztián) – Makk Levente (Kovács Krisztián), Popgeorgiev Pantelis, Ribarics Roland
Edző: Dzurják József

Góllövőink: Ribarics, Kárász

Öt mérkőzés, három győzelem, két döntetlen, vereség nélkül. A megszerzett 11 pont a tabelela harmadik helyét jelenti. Innen kell feljebb kerülni. Az edző személye az egyik garancia erre. A súlyos betegségéből felépült Dzurják Csöpi ezen a mérkőzésen debütált az utánpótlásban. Sok sikert kívánunk a munkájához.

U16

Az U18-asok fiatalabb párja, az ő ellenfelük is a Pápa volt.

Pápa – FTC 0-4 (0-1)

Összeállításunk: Keserű Bence – Túri Zoltán, Gál Szabolcs (Székely Dominik), Vörös Ferenc (Orlik Krisztofer), Kovács Krisztián – Murai Márk, Szabó Ádám (Bencsik Károly), Csilus Ádám –  Breuer András, Tokodi Sándor (Pozsonyi Tamás), Maka Alex
Edző: Sütő Szilárd

Góllövőink: Gál, Tokodi, Murai, Maka

Ejnye fiúk! Az U18-asok ötöt lőttek, eggyel lemaradtatok. Azért így sem rossz. Az eddig megszerzett 12 pont a harmadik helyet jelenti a tabellán.

U15

FTC – Grosics Akadémia 5-0 (1-0)

Összeállításunk: Viczkó Dániel – Csákó Dániel (Siklósi András), Tajti Mátyás (Horváth Tibor), Sebestyén Balázs (Szedlacsek Bence) – Kutai Dániel, Simon-Balla István (Dragóner Filip), Széplaki József (Deli Márió) – Popov Patrik, Jánvári Szabolcs, Komenda István (Stranyóczky László), Nagy Gergő
Edző: Orenstein József

Góllövőink: Popov (3), Horváth, Deli

Az elmúlt heti kisiklást gyorsan kijavította a csapat. Ahogy kell! Öt meccs, két győzelem, egy döntetlen, két vereség, hét pont, nyolcadik hely, ennyi az eddigi mérleg.

Az U14 az Esztergom ellen szeptember 28-án játszik.

U13

FTC – Grosics Akadémia 4-1 (2-1)

Összeállításunk: Bese Balázs (Varga Ádám) – Nádudvari Péter, Leskó Bence, Szakolczi Richárd, Deutsch László – Fehér Farkas András (Mándoki László), Gyöngyösi Krisztián – Csala Dávid- Seregy Tamás (Pfeiffer Barna), Láng Márton, Lakatos István
Edző: Farkas Gábor

Góllövőink: Lakatos (3), Szakolczy

4 győzelem és az 1 döntetlen, harmadik hely- Ez a csapat is jól kezdett, csak így tovább!

U12

A csapat a többiektől pár nappal később, IX.21-én Esztergomban játszotta le soros bajnoki mérkőzését.

Esztergom – FTC 1-0 (1-0)

Összeállításunk: Szatmári Balázs (Borsiczki Marcell) – Uhlár Máté (Buzás Gergő), Molnár Máté, Fekete Márk (Horváth Olivér)- Sápi Dániel, Bene Zsombor (Hidvégi Georg), Fekete Olivér (Kiss Márk), Mándoki László – Rutterschmid Robin (Vörös Tamás), Babinszky Bence, Sznopka János (Májer Dominik)
Edző: Munkácsi Dávid

Az öt meccsen megszerzett hét ponttal a csapat jelenleg a nyolcadik helyen áll.

U11

Egy hete örömködtünk, mert a gyerekek az Újpest korosztályos csapatát győzték le. Ebben a fordulóban Székesfehérvárra látogattak.

Videoton Főnix – FTC 9-3 (5-2)

Összeállításunk: Bánki Márton – Jáger Roland, Pető Brúnó, Lakatos Zoltán (Szakolczi Alex) – Filep Attila, Mazzonetto Nicolo, Mazzonetto Alessio, Lucza Dominik (Horváth Levente) – Juhász Donát, Ángyán Richárd, Czika Bojta
Cserék: Veress Dusán Flórián, Filep Attila, Horváth Levente, Szakolczi Alex
Edző: Balázs Péter

Góllövőink: Juhász Donát, Mazzonetto Nicolo, Jáger Roland

Az eredmény így leírva mellbevágó. De aki látta a meccset az másképp vélekedett. Így:
A csapatok felvonulásakor hirtelen az ember fejében sok-sok mitológiai és irodalmi kettős jutott eszébe, mint Dávid és Góliát, Nemecsek és a Pásztor testvérek.
Idősebbek, nagyobbak, de megpróbáltuk. A náluknál egy fejjel mindig, olykor 2 fejjel magasabb Főnix játékosokkal szemben azonban tehetetlenek voltunk.
A dicséret mégis jár, a szerzett három gól és a testi főlényből adódó fizikai fölénnyel szemben harcosan, nagy akarattal küzdöttek, helyenként tetszetős játékot produkálva.

Az elmondottak illusztrálására egy meccsjelenet:

Összeállította: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS