2024. március 29. péntek

Szubjektív – Gondolatok a bajnokság befejezése után

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2013. június 2.

IMG_4344_2A Kaposvár elleni meccs kezdési időpontjának 17 óráról 19 órára való megváltoztatása nagyon érzékenyen érintett. Úgy nézett ki, hogy ez lesz az első olyan „hazai” mérkőzés, amelyet bérletesként nem tudok a helyszínen megtekinteni. Szomorúságomnak, ahol csak lehetett, így az FTC Baráti Kör legutóbbi összejövetelén is, hangot adtam. Dr. Springer Miklós bácsi ezt meghallotta, és közreműködésével eljuthattam Győrbe. Ezúton is köszönöm a segítséget!

Fradi Győrben 019A mérkőzés előtt összetalálkoztunk Prukner Lászlóval, aki elmondta, hogy a szíve egy darabja ma is a Ferencvárosé. Csapatában a bajnokság végére sok a sérült, de becsületesen készültek a meccsre.

A Fradi összeállításából is kiderült, hogy Besic és Cukic a sárgalapok miatt, Bönig, Józsi és Leonardo pedig sérülés miatt hiányzik a csapatból. Így Böde Dániel csapatkapitányként szállhatott harcba a gólkirályi címért. Ennek elnyerésére már az első félidőben jó esélye volt, azonban ziccereket rontott. Igaz, hogy két 11-es gólt szerzett, de ez kevés volt mind az egyéni, mind a csapat céljához. Játékosaink az első félidőben még jól játszottak, a másodikban azonban rengeteg hibáztak, amit a jobban motiváltnak látszó Kaposvár ki is használt. Csapatunk a végén, ahelyett, hogy őrizte, vagy növelte volna az előnyét, könnyelműsködött, a védelem pedig összehozott egy buta 11-est. Így a volt edzőnk csapatával szemben ebben a bajnokságban mindössze egy pontot sikerült szerezni! A csapatból leginkább Besic hiányzott, nehéz kiemelni bárkit jó teljesítménye miatt. Szerintem, Gyömbér, Klein és Somalia játszott elfogadhatóan, utóbbi viszont feltűnően kevés labdát kapott. A sok kihagyott gólhelyzet, ahogy az idényben sokszor, ezúttal is megbosszulta magát. A rossz helyzetkihasználás volt a fő oka, hogy csak az ötödik helyet értük el a bajnokságban, a dobogóhoz négy pont hiányzott. Mindezek ellenére a közönség hosszasan éltette a csapatot és edzőjét, Ricardo Monizt.

Az eredeti célt, az első öt hely valamelyikét, így is sikerült elérni, de a merészebb álmok nem teljesültek. Majd jövőre! Hajrá Fradi!

SzB
2013. június 1.

Szeretném felhívni Tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy ezek a gondolatok, mint ahogy a címben is szerepel, szubjektívak. Nem kell velük egyetérteni, az íráshoz hozzá lehet szólni!

Fotók: a szerző és Sas Gábor

További fényképek:
IMG_4062_2
IMG_4057_2
IMG_4076_2
IMG_4131_2
IMG_4314_2

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Takács Gábor írta:

    Ha azt veszem, hogy milyen állapotban vette át a csapatot Ricardo Moniz, akár sikerként is elkönyvelhetjük az ötödik helyet. Játékosállományunk alapján azonban meggyőződésem szerint előbbre kellett volna végeznünk.Csak hát a helyzetkihasználás… Mint a múltban annyoszor, kik ellen hullajtottuk el a dobogóhoz szükséges pontokat: a nem éppen izmos Siófok, Eger, Paks ellen kettőt-kettőt. Kezünkben volt a diósgyőri és az utolső, Kaposvár elleni meccs is…
    Mindent összevetve, az ötödik helyet nem lehet és nem szabad ünnepelni.
    Jövőre a minimális célnak a harmadik helyet tartom.
    Persze nem haragszom meg, ha két hellyel előbbre végzünk….

    Hozzászólás ideje: 2013. június 3. 19:55

  2. SzB írta:

    A képen látható kislány az a 9 éves Jennifer, aki a Debrecen-FTC mérkőzés után a rendőrök “szakszerűtlen és aránytalan” könnygáz használata miatt mérgezést szenvedett. A Kaposvár elleni meccs után – kárpótlásként – kedvenc játékosa, Somalia adta át neki a mezét.

    Hozzászólás ideje: 2013. június 5. 17:03

HOZZÁSZÓLÁS