2024. április 19. péntek

Az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület közös állásfoglalása

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2013. augusztus 23.

ftc-bk-logoAz FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület egyetért az FTC Elnökségének nyilatkozatával és az MLSZ Fegyelmi Bizottságának határozatával is annyiban, hogy mélyen elítéli azt, ami az FTC-MTK mérkőzésen történt.

Sajnálatát fejezi ki azok iránt, akiket a néhány másodpercig látható molinó, s annak szövege: „In memoriam Csatáry László” sértett vagy fölháborított.

Visszautasítjuk azonban azokat a megnyilvánulásokat, amelyek szerint ez a demonstráció a Fradi szurkolók műve lett volna. Minden igazi Fradi szurkoló tudja és tudomásul veszi, hogy az MLSZ szabályzata szerint bármilyen nézőtéri atrocitásért szeretett klubjukat, a Ferencvárost büntetik meg.

Egyetértünk azzal is, hogy az FTC Elnöksége vizsgálatot indított, hogy kiderítse, kik voltak a tettesek, mert csak így derülhet ki, hogy azok nem Fradi szurkolók voltak – ha azok voltak, már nem azok -, legfeljebb a mérkőzés nézői, akiket nem szabad összemosni az előbbiekkel.

A történteket sajnáljuk, de a kollektív bűnösség bélyegét a tisztességes fradisták nevében visszautasítjuk. Úgy véljük, álláspontunkat több mint száz éves történelmünk hitelesíti.

 

Rudas Ferenc                        Dr. Fenyvesi Máté                     Takács Tibor
az FTC Baráti Kör elnöke      az FTC volt ügyvezető elnöke,    a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke
.                                                      az FTC Baráti Kör tiszteletbeli elnöke

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    Már vártam ezt az állásfoglalást! A különböző fórumokon sokan azt írják, hogy már unalmas erről a témáról beszélni. Javaslom, dobják össze a büntetés összegét!

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 23. 21:42

  2. helios írta:

    Az állásfoglalással kapcsolatban lenne néhány észrevételem. Magam is elítélek, minden erkölcstelen , pályára nem illő megnyilvánulást, azonban ez esetben talán kicsit túlzóak az indulatos dörgedelmek, súlyos ítéletk. Mert nézzük meg, mi is történt.A szurkolók egy kis csoportja felemelt néhány másodpercre egy feliratot, ami sokak tetszését nem nyerte el. Erre mit tesz az MLSZ, azonnal keményen bünteti a klubot.Akiről megemlékeztek halála után , az ártatlanság vélelme szerint a magyar törvények szerint ártatlan.Halála miatt már soha nem tudjuk meg, valóban bűnös volt.e.A csehszlovákiai népbíróság egy nap alatt meghozott ítéltét nem lehet figyelembe venni, hiszen ismerjük az akkori bíróságok tevékenységét,lásd a MIndszenty, Rajk és egyéb ügyeket.Mondjon nekem valaki egyetlen olyan ügyet, ami mindenkinek tetszik.Ha például a soron következő meccsen kifeszítenek egy , Gyarmati Dezsőröl megemlékező molinót, tetszeni fog például azoknak, akik benne ellenforradalmárt látnak, hiszen 1956-ban ő vitte Melbournban a Kossuth címeres Magyar zászlót az olimpia megnyitóján. Ugye nem is olyan egyszerű az élet.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 6. 17:04

HOZZÁSZÓLÁS