2024. március 28. csütörtök

Elhunyt Gyetvai László

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2013. augusztus 28.

Életének 95. évében elhunyt a legidősebb magyar labdarúgó-válogatott játékos, Gyetvai László.

Gyetvai93 018ffGyetvai László 1918. december 11-én született Zólyomban. 1933-ban jelentkezett a Fradi játékos-toborzóján, ahol egyből felfigyeltek tehetségére. A lépcsőfokokat betartva, a kölyök-, az ifi- és az amatőr-csapaton, a Fradikán keresztül vezetett az útja az 1937. évi profi szerződésig. A válogatott balszélsővel, Kemény Tiborral kellett megküzdenie a csapatba kerülésért. Felváltva szerepeltek már az 1937. évi Lazio elleni győzedelmes KK-döntőig vezető úton, így Gyetvai László 18 és fél évesen már KK-győztes lett!

Összesen 367 (ebből 229 bajnoki) mérkőzésen szerepelt a Fradiban, gólerős balszélsőként 128 (85 bajnoki) gólt ért el. Háromszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes. Legemlékezetesebb bajnoki mérkőzései közül ki kell emelni az 1938-as Nemzeti elleni 3:2-es győzelmet, amelyen 0:2-ről fordítottak az ő két, illetve Sárosi dr. egy góljával. A nemzetközi porondon kimagasló élmény volt számára is a Bologna elleni KEK-diadal 1939-ben, amikor a botrányos idegenbeli 1:3 után itthon – Toldi négy góljával – 4:1-re nyertek.

Gyetvai László 17 alkalommal volt tagja a válogatottnak, 3 gólt szerzett. A válogatottságért is egy híres balszélsővel, Titkos Pállal kellett megküzdenie, de sikerrel járt! A nemzeti 11-ben 1938 decemberében Glasgowban mutatkozott be, ő volt a balszélső, Titkos, pedig a jobbszélső. Sajnos a skótok győztek 3:1-re. Legjobb válogatottbeli mérkőzése talán a Románia elleni 1940. május 19-én megrendezett találkozó volt, amely Sárosi dr. és Gyetvai góljával 2:0-ra végződött.

Pályafutása még sikeresebb, hosszabb lehetett volna, ha nem szólnak közbe a háborús évek, s 1942-ben nem következik be a combizom-szakadás, ami nem tudott teljesen rendbe jönni, mert edzője erőltette a játékát…

Kiváló rugótechnikájú, rendkívül szorgalmas labdarúgó volt. A hivatalos edzések után rendszeresen kint maradt a pályán, gyakorolta az elfutásokat, beadásokat, összekötő társával, Kiszely Istvánnal a helycserés támadásokat. Nagyon fontosnak tartotta a labdabiztonságot, a nagy kezdősebességet, ezek szintén csak kitartó szorgalommal voltak megszerezhetők. Híresek voltak a bal külsővel beívelt szögletei, így szerzett egy alkalommal, az Elektromos ellen, érintésnélküli gólt szögletből. A Fradiban Fenyvesi követte őt a balszélső poszton, akinek jó szívvel segítette fejlődését.

Játékos pályafutása után edzősködött, majd részt vett a Fradi-utánpótlás nevelésében és aktív szereplője volt a Fradi öregfiúk csapatának.

Rendszeresen részt vett a Fradi rendezvényein, derűsen, fiatalosan. 93. születésnapja alkalmából vette át Magyar Zoltántól a legidősebb válogatott labdarúgót megillető – a rektori láncok mintájára készült – láncot.

Drága Laci bácsi! Szomorúak vagyunk, hogy a 95. születésnapját, már nem ünnepelhetjük együtt. Pedig már nagyon készültünk rá, hogy ismét közösen elénekelhessük a Fradi indulót. Isten nyugosztalja, figyeljen ránk onnan fentről is!

SzB

Az a bizonyos Fradi induló, amelyet Laci bácsi énekel. Íme egy fotó és hangfelvétel, maradjon így meg az utókornak.
Gyetvai93 035

Gyetvai László énekel

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Muraközy Tibor írta:

    Mély megrendüléssel, fájó szívvel veszek tudomást egy igazi, örök Fradista, magyar ember, sporttárs, Barát elvesztéséről. Köszönöm a Teremtőnek azt a sok-sok szép emléket, melyek Laci Bátyánkhoz fűznek és átélhettem azokat. Mintha csak ma lenne, mikor kb. másfél éve Laci bágyánk otthonában, Juhász Attila ujságíró barátommal együtt énekelhettük Gyetvai László “karnagy” vezetésével a Fradi Öregfiúk Dalát. Laci bátyánkra valóban ráillett az ominózus dalszöveg, miszerint: ” …Öregfiúk, FTC hajrá, a sírig kergetjük a labdát, zöld-fehér dresszünkön már megfakult a szín, de a dressz alatt még ver a Fradi szív…”, hiszen Őbenne az utolsó pillanatig zöld-fehér vér keringett.
    Drága Laci Bátyánk! Most onnan, az égi Stadionból nézel minket, s vezényled a Fradi indulót. Emlékedet Örökre megőrizzük.
    Tisztelettel: Muraközy Tibor a Szentlőrinci AC tiszteletbeli elnöke és volt játékosa, a Fradi Baráti Kör és SZAC Baráti Kör tagja, az egész pestszentlőrinci labdarúgó társadalom és az 1908 Szentlőrinci AC KSE tagsága nevében.

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 29. 14:59

HOZZÁSZÓLÁS