2024. március 29. péntek

Bemutatták a Magyarok a Barcáért DVD-t

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. december 10.

A nyáron a mozikat is megjárt film bemutatóját ma délelőtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották. Az eseményen Hélisz József főtitkár képviselte az FTC Baráti Körét. Hivatalos volt oda dr. Springer Miklós és Rudas Ferenc is, nekik azonban sajnos, kisebb betegség miatt ki kellett hagyniuk. A tudósítást köszönjük a méltán népszerű üllői129 honlapnak, akik nélkül fradista vonatkozású rendezvény nem kezdődhet el.

Magyarok_a_BarcáértAz eseményt Sándor György humoralista vezette fel, az a Sándor György, aki a DVD narrációjában is közreműködött. Ő úgy került – harminc év után – kapcsolatba Kocsis Tibor rendezővel (aki nem rokona Sándornak, s akit legtöbben az Új Eldorádóról ismerhetünk), hogy a filmes megtudta: a Kossuth-díjas humorista háromszor nézte meg az Urániában a filmet, s később azt is, hogy mind ahányszor végigsírta azt. A hetvenhét éves Sándor György elmondta, hogy gyerekkorát átszőtte a labdarúgás, s majd miután “Kocsisék elvitele után fradista nem lehetett, kocsisista lett”, majd ott előttünk elhadarta a magyar válogatott nagy ellenfeleinek: az osztrák, az angol, az olasz és a német összeállítását.

Mellette beszélt a sajtótájékoztatón a Honvéd 1956-os kapusa, Faragó Lajos, Dunai Antal, s két érdekes anekdotát felhozva Hélisz József is. Az FTC Baráti Kör főtitkára elmondta, hogy 1956 után a Népsport nem közölte a nyugatra távozottak eredményeit, de ők mégis tudtak Kocsisék sikereiről: ha a napilap nem közölte a Barcelona góllövőit, akkor a magyarok betaláltak. A másik egy már-már elfeledett focistáról, az 1930-32 közt a Fradiban és a válogatottban is szerepelt Berkessy Elemérről szólt, aki a Barca első magyarja volt. A középpályás már visszavonulása után magyarországi látogatására autóval érkezett, s a margitszigeti szálloda előtt odaadta a londinernek kocsija kulcsait. A fiatal srác rémülten ment oda a bejelentkezésre készülő úrhoz. “Nem tudok beparkolni!”, “miért, fiam?”, “egy nagy kutya van a hátsó ülésen!”. “Semmi baj, fiam, mondd csak neki, hogy ‘Hajrá Fradi!’, megtanulta, ha ezt mondja neki valaki, az rossz ember nem lehet!”

A filmben, ami már megjárta Los Angelest, Bakut és Milánót és több díjat is nyert rengeteg archív felvétel, fotó mellett számos interjú van mind barcelonai, mind magyar oldalról, hogy csak a fradistákat említsük: megszólal Gyetvai László, Rudas Ferenc és Grosics Gyula is. A DVD-n, amelyen a filmet a magyar mellett angol, német, katalán és spanyol felirat kíséri, rengeteg extra is szerepel. Többek a Grosics Gyulával halála előtt három héttel készült utolsó interjú teljes, 15 perces verziója, az, ahogy Gyetvai László a Fradi öregfiúk indulóját énekli, s az is, ahogy Rudas Ferenc elmeséli, hogy indult el a legendás Fradi-vendéglő az irányítása alatt.

Forrás: ulloi129.hu

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS