2024. július 16. kedd

Könyvbemutatók

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. október 31.

Ahogy azt az FTC Baráti Kör októberi ülésén kihirdettük, a mai napon a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület Bécsi utcai székhelyén két, a Fradi futballcsapatának történetével foglalkozó könyv bemutatására került sor.

DSCN7988Hiánypótló könyvként fog a napokban a könyvesboltokba kerülni Rózsaligeti László A Fradi piros fehérben – A Ferencváros labdarúgói a Rákosi korszakban című kötete. A Kinizsi korszakot feldolgozó művet, a szerző betegsége miatt,DSCN7984 Jónás Attila ismertette.

DSCN7987DSCN7985

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik könyv Fűrész Attila munkája, címe Fradi BL ’95. Fűrész Attila már korábban is foglalkozott a Bajnokok Ligája főtáblájára felkerült csapattal. Az utolsó nagy Fradi – A BL-csapat hősei akkor és most című könyve a játékosokkal készült mélyinterjúkat tartalmazza. A mostani munka inkább sztori gyűjteménynek nevezhető, olyan történetek olvashatók benne, amelyeket eddig nem igen lehetett csapatvezetőktől, játékosoktól hallani.

Mindkét könyv kedves ajándék lehet a Fradi család idősebb és fiatalabb tagjai számára. Sajnos, ezúttal elmaradt az a lehetőség, hogy a szűk körű könyvbemutató résztvevői kedvezményes áron vásárolhassák meg a könyveket…

SzB
2015. október 30.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Miki írta:

    Sziasztok!
    Fűrész Attila Fradi BL ’95 című könyvéből van esetleg példányotok, amihez hozzá lehet jutni? Köszönöm előre is!

    Hozzászólás ideje: 2020. január 30. 12:15

HOZZÁSZÓLÁS