2023. október 4. szerda

A szeretet munkatársa, aki hisz az erkölcsben, az erőben és az egyetértésben

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2023. március 17.

Dr. Bacsa Dávid, a keszthelyi Kis Szent Teréz Plébánia káplánja, akinek papi jelmondata Cooperatores Caritatis, azaz a Szeretet munkatársai, hivatása mellett pedig elkötelezett szurkolója a Fradinak. Róla, a hivatásáról és a szenvedélyéről szól ez az írás.

Bacsa Dávid Szegeden született 1991. december 23-án, szüleinek egyetlen gyermekeként. Édesanyja siketnéma, édesapja hallássérült volt. Bár ő egészségesen született, a hajlamot örökölte, így kilenc esztendős korában, amikor egy arcüreggyulladás a hallóidegét megkárosította, az egyik fülére megsüketült, a másikba pedig hallókészüléket kapott, amit azóta is folyamatosan visel. Orvosai tanácsára szülei továbbra is normál iskolába járatták, mindvégig halló gyermekek között nőtt fel. Az általános iskolát Szegeden, a Fő fasori iskolában (ma Gregor József Általános Iskola) végezte el, középiskolába is Szegedre, az Eötvös József Gimnáziumba járt, ott érettségizett. Érdekelte a mikrobiológia, aztán az élete mégis más irányba fordult, az Isten felé.

Szülei, bár római katolikusok voltak, gyermeküket megkeresztelték, nem forszírozták a templomba járást. Dávid másképp talált az Istenre, ahogy ő mondja, másképp szólította őt meg. A gimnáziumi éveinek közepén élte a szegedi diákok életét, társaságba, szórakozni járt, egyebek közt moziba is. Egyszer, egy film végén a főszereplőnek azt mondták a vásznon, Istennek tervei vannak veled. Ez a pár szó a lelke mélyéig hatolt, villámként hasított belé a kérdés, lehet, Istennek velem is vannak tervei? Elgondolkodott, majd elment egy közeli templomba, ahová később rendszeresen járt, a közösség tagja lett. Megtért! Eldöntötte, pap lesz!

Az érettségi után Szegeden jelentkezett papnövendéknek, ahonnan Budapestre küldték egy előkészítő évre, majd a Veszprémi Főegyházmegyében lett kispap. Elvégezte a teológiát, Veszprémben diakónussá szentelték, ám újra Budapestre vezetett az útja, folytatta egyházjogi tanulmányait, elindult a phd doktori cím felé. Közben Vácon egy hallássérült iskolában tanított, itt érte a felkérés, hogy legyen Pomázon kisegítő lelkész, aki Csobánkán is működött. Ilyen előzmények után szentelték 2017-ben Veszprémben pappá. Később Szentendrére került, mint káplán, ott is hamar megszerették a hívei. 2020-ban a veszprémi érsek Keszthelyre hívta, azóta ott teljesít szolgálatot. Lelkipásztori munkája mellett 2022-ben sikeresen megvédte doktori disszertációját, azóta egyházmegyei kötelékvédőként és ügyészként is dolgozik.

Eddig csak a hivatásáról és egyházi előmeneteléről szóltunk, sehol sem volt a sport, a foci. Pedig ezek is fontos szerepet játszottak és játszanak Dávid atya életében. Mert kell egy közösség, kell egy csapat! Miután a lelki közösséget megtalálta, minden állomáshelyén gondoskodott arról, hogy csapatot is építsen. Pomázon a plébánia udvarán focipályát csináltak, ott játszott a ministránsaival, amit folytatott Szentendrén és Keszthelyen is. Emellett szereti és játssza a teniszt és a golfot is. Ez utóbbit azért, mert kortalan játéknak tartja, a gyerekek mellett a szülőket, sőt a nagyszülőket is be tudja vonni a játékba. Sokat küzdött, míg eljutott idáig, ám egy pillanatra sem gondolta, hogy feladja. Hoppá! Küzdeni mindig, feladni soha! Csoda, hogy ilyen szemlélettel hamar rátalált a Fradira? Rátalált és szenvedélyes szurkolója lett, olyannyira, hogy amikor Budapestre került nem mulasztotta el a meccseket a helyszínen élvezni. És honnan lehet a legjobban élvezni?

Természetesen a táborból, mondja! Nem csak mondja, tette is, amikor tehette onnan szurkolt a többiekkel együtt a csapatának. Hihetetlen, hogy kikkel találkozik ott az ember, mondta, mert találkozott ott paptársaival, más egyházbéli elöljárókkal, orvosokkal, tanárokkal. Mert ott senki nem azt nézte honnan jöttél és mit csináltál, csupán azt, hogy ugyanazért szurkolsz, ugyanazért dobog a szíved. Igazi közösség, amelyre lehet építeni! A Fradihoz fűződő érzelmeit sohasem tagadta, arról a környezete is mindig tudott, ajándékba névre szóló mezt, Fradi-tortát kapott.

Ilyen hangulat máshol nincs, ezt látni kell a gyerekeknek is! Mikor láthatják ezt a legintenzívebben? Természetesen a derbin. Gondolta, megszervezi az érdeklődő ministránsoknak, menjenek el együtt! Így ott voltak 2022. április 24-én, amikor a 2:1-es győzelemmel a bajnoki címet is ünnepelhették.

Ami sikeres és népszerű, azt meg kell ismételni! Dávid atya is így gondolta, ezért 2023. február 5-én jöhetett a “II. Derbi hadművelet”. a keszthelyi Kármelita Bazilikától a Groupama Arénáig.

Most már nem volt elég egy kisbusz, annyi jelentkező volt, hogy külön szervezést igényelt az út, hogy egy helyre legyen megfelelő számú jegy, valamint legyen különbusz az utazáshoz.

Végül minden összejött, Dávid atya vezetésével a keszthelyi csapat sikeresen megérkezett.

Megérkeztek, Fradi győzelmet láttak és egészen biztos, életreszóló élményekkel gazdagodtak. Az is biztos, hogy Dávid atya új és újabb híveket szerzett a Ferencvárosi Torna Clubnak is. A “Szeretet munkatársa” a maga múlhatatlan szeretetével így toboroz híveket az Erkölcs, Erő, Egyetértés csapatának.

Mit lehet erre mondani? Azt mindenképp, Isten áldja meg bőséggel Dávid atyát, adjon neki erőt és egészséget, hogy hite és szenvedélye töretlenül megmaradjon!

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS