2024. május 30. csütörtök

70 éve a Fradiban

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2023. szeptember 28.

Rákosi Gyula 1952 őszén jegyezte el magát a Fradival (akkor Kinizsivel), amikor sikeresen bemutatkozott a népligeti toborzón. Igazolt játékos csak 1953 februárjában lett. Az október 9-én 85. születésnapját ünneplő legendás játékosunk, így már 70 éve hűséges tagja a klubunknak.

E kettős évforduló kapcsán döntött úgy az FTC vezetősége, hogy Rákosi Gyula tiszteletére filmet készít, kiállítást rendez és könyvet ad ki.

A kiállítás megnyitó ünnepségére és a könyv bemutatására 2023. szeptember 26-án került sor.

Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója, nyitotta meg a múzeum 11. időszaki kiállítását. A számokkal egy kicsit játszva, elmondta, hogy Rákosi Gyula első válogatott meccsét 11-es számú mezben játszotta 1960. május 22-én, amikor 2:0-ra legyőzték Angliát. Különleges ez a kiállítás azért is, mert először fordul elő, hogy egy – hála Istennek – még közöttünk élő játékos pályafutásának állít emléket. Végezetül azt kívánta, hogy még sok-sok évig élvezhessük Gyuszi bácsi társaságát.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke köszöntötte az ünnepeltet. Hangsúlyozta, hogy Rákosi Gyula egy olyan magas morális mércét állított fel maga és a klub felé is, amelyet egész életében betartott és be is tartatott. Egy jottányit sem engedett abból. Hűséget fogadott klubja iránt, ami a mai napig is tart. Elgondolkodtató, hogy az FTC 124 éves történetének 70 évéhez Rákosi Gyula élete is kötődik. Kubatov Gábor egy 85-ös számú mezzel ajándékozta meg az ünnepeltet, aki viszonzásként a „70 évem a Fradiban” című könyvújdonság dedikált példányát nyújtotta át elnökünknek.

Ezután az ünnepelt meghatódva lépett a mikrofonhoz, megköszönte a megemlékezést. Röviden visszaemlékezett a pályafutására, a nehezebb és a sikeresebb időszakokra is. Végezetül elmondta, hogy a Fradi képzeletbeli emlékkönyvébe a következőket írná: „Itt e fehér lapra mit írjak én szépet, az öröm és boldogság ne hagyjon el téged. Barátságunk szent jeléül ide írom nevem, és ha érdemesnek tartod, őrizd az emlékemet. Hajrá Ferencváros, Isten óvd Magyarországot!”

A megjelentek ezt követően megtekintették a kiállítást, amely Rákosi Gyula máriaremetei házi múzeumából kölcsönbe kapott ereklyéket dolgozta fel és mutatja be.

A már említett „Rákosi Gyula, 70 évem a Fradiban” című könyv Czégány Pál hatalmas szerkesztői munkáját dicséri. Sok-sok interjú után készült el a 70 év krónikája az ünnepelt közismert őszinte, humoros, közvetlen stílusát hűen visszaadva.

Rákosi Gyula életéről a FradiMédia 70 perces filmet készített, amelynek bemutatására Rákosi Gyula 85. születésnapján, október 9-én kerül sor.

SzB
2023. szeptember 26.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS