Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2022. március 27.SZÓLJON HOZZÁ
Szokolai László, az FTC egykori válogatott labdarúgója március 25-én belépett a „hetvenkedők táborába”. Ebből az alkalomból a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület által szervezett összejövetelen köszöntötték a volt játékostársak, barátok, szurkolók a népszerű Szokit.
Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2021. augusztus 25.1 Hozzászólás
Az FTC Baráti Kör elnöksége ezúton is közli az érdeklődőkkel, hogy a Baráti Kör újra megtartja a korábban szokásos havi összejövetelét. Ismert, hogy a pandémia miatt ezeket az összejöveteleket tagjaink egészségének védelme érdekében fel kellett függesztenünk. Reméljük, az újrakezdés tartós maradhat. A hosszú idő utáni első összejövetelünk 2021.08.31-én, kedden 16 órakor kezdődik a Népligetben, a szokásos helyszínen.
A összejövetel keretében lesznek vendégeink, lesznek szép számmal köszöntők és köszöntések.
Az elnökség szeretettel várja az érdeklődő tagokat. A rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható, egyéb korlátozó intézkedések nem lesznek, a zárt térben azonban a maszk viselése ajánlott.
Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2021. február 7.SZÓLJON HOZZÁ
Közel hét évvel ezelőtt a még épülő Groupama Arénánál kértem találkozót Galambos Antaltól, hogy egy kicsit kibővítsük ismereteinket az egykori kiváló labdarúgó pályafutásáról. Az interjú a Zöld és fehér magazin 2014. júliusi számában jelent meg.
Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2020. november 6.SZÓLJON HOZZÁ
Szigeti Ferenc 1930. április 6-án született, tehát pontosan hét hónappal ezelőtt ünnepelte a 90. születésnapját, szándékaink szerint személyesen akkor köszöntöttük volna.
Szigeti (Schmidt) Ferenc, a Fradi legidősebb egykori játékosa a Zala megyei Türjén született. Az utóbbi tíz évben rendszeresen tartottuk vele a kapcsolatot, sohasem feledkeztünk meg a születésnapjáról. Feri bácsi, vagy ahogy edzősége idején a játékosai nevezték el, Türje papa, személyes köszöntése a születésnapon a koronavírus miatt az idén lehetetlenné vált, csupán írásban tehettük meg. Abban maradtunk vele, hogy az ajándékunkat ünnepélyes körülmények között az egyik őszi összejövetelünkön adjuk majd át. A vírus azonban újra támad, ősszel sem tudunk összejövetelt tartani. Az összejövetelt meghiúsíthatja a vírus, de az ajándékunk átadását nem. Tobak Csaba főtitkárunk a napokban találkozott Feri bácsival és átadta neki az ajándékot, meg a Baráti Kör tagjainak üdvözletét, a jó kívánságaikat. Néhány nappal ezelőtt telefonon sikerült elérni.
Kedves Feri bácsi! Isten éltesse sokáig erőben, egészségben! Kívánjuk, hogy még sok Fradi-sikert éljen meg! A tavasszal ugye nem is gondoltuk volna, hogy az ősszel BL meccseket láthatunk Budapesten, most pedig ez az álmunk is megvalósult. A bajnokságok mellett az ilyen sikerekre gondolunk, ami bizton segíthet egy a kilencvenet betöltött ma is Fradi-szívű egykori játékosának és edzőjének.
Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2020. november 3.1 Hozzászólás
A közelmúltban valamelyik Fradi-rendezvényről érkeztem haza, árulkodó zöld-fehér szerelésben. A liftbe belépő idős lakótársam, akivel bár rendszeres beszélő viszonyban voltunk, de nem sokat tudtunk egymásról, megjegyezte, „én is fradista vagyok, a klub atlétaedzője voltam”. Több se kellett nekem, ettől kezdve szorosabbá igyekeztem tenni ismeretségünket. Elhatároztam, hogy egy alkalmas időpontban felkeresem, hogy elbeszélgessünk a kapcsolódási pontunkról, a Fradi-kötődésünkről. Hogy kiről is van szó? Péterfalvi Lajosról. Szeptemberben volt 70 éve, hogy az FTC (akkor Bp. Kinizsi) edzője lett, és november 3-án ünnepli 95. születésnapját. Olvassa el a teljes cikket »
Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2020. május 20.4 hozzászólás
Hélisz József az FTC Baráti Kör egykori főtitkára szép jubileumokhoz érkezett. A 60-as már el is múlt egy kicsit, a 80-as éppen ma aktuális. Miről is van szó?
Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2020. április 18.3 hozzászólás
Kis Imre, az FTC Baráti Kör hűséges tagja, volt titkára 1940. április 18-án született Budapest VII. kerületében, Csikágóban. Életének legjelentősebb eseményei is ehhez, a főváros legnépesebb városrészéhez kötődnek. Olvassa el a teljes cikket »
Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2020. április 6.SZÓLJON HOZZÁ
Szigeti (Schmidt) Ferencet, a Fradi legidősebb egykori játékosát köszöntjük 90. születésnapján, aki 1930. április 6-án született a Zala megyei Türjén. Az utóbbi tíz évben rendszeresen tartottuk vele a kapcsolatot, sohasem feledkeztünk meg a születésnapjáról. A felkeresések, megajándékozások mellett a honlapunkon több cikk, riport jelent meg, a legrészletesebb a 88. születésnapján, ami itt érhető el. Olvassa el a teljes cikket »
Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2020. március 8.SZÓLJON HOZZÁ
Fenyvesi József 1940. március 8-án született Jánoshalmán, a hatgyermekes Fenyvesi család második fiú gyermekeként. A hét évvel idősebb Máté bátyjával már ötéves korától részt vett az utcai rongylabdás csatákban. Ennek köszönhette – bátyja szerint – a kitűnő rúgótechnikáját, a kétlábasságát. Olvassa el a teljes cikket »