2021. március 7. vasárnap

Galambos Antal 80 éves

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2021. február 7.

Közel hét évvel ezelőtt a még épülő Groupama Arénánál kértem találkozót Galambos Antaltól, hogy egy kicsit kibővítsük ismereteinket az egykori kiváló labdarúgó pályafutásáról. Az interjú a Zöld és fehér magazin 2014. júliusi számában jelent meg.

A 80. születésnapját ünneplő Galambos Antalt a koronavírus járvány miatt személyesen nem tudtuk felköszönteni, csak telefonon keresztül. A beszélgetés keretében pontosítottuk, aktualizáltuk a korábbi írást.

– Hogyan kezdődött labdarúgó pályafutása?

– Erzsébeti gyerekként 1953-ban, 12 évesen a lakóhelyünkhöz közel eső Bp. Honvéd kölyökcsapatában kezdtem el játszani. Innen egyből az ifi I-be kerültem, majd 1959-ben bemutatkozhattam az NB I-ben, sőt ebben az évben tagja voltam a KK-győztes csapatnak is. A sajtó Bozsik utódjaként emlegetett. Tagja voltam 1960-ban Ausztriában az UEFA-tornán győztes ifjúsági válogatottnak.

Az 1960/61. évi bajnokságban stabil játékos voltam a Honvéd első csapatában, 26 mérkőzésből 24-en játszottam. Sokak, elsősorban a fiatalabbak számára talán meglepő, hogy a jobbfedezet posztján szerepeltem, Bozsik József helyén, aki akkor jobbösszekötőt játszott. Szívesen emlékszem vissza az utolsó fordulóra, az Üllői úton játszottunk. A góllövő lista élén Albert Flórián és Tichy Lajos holtversenyben állt. A meccs előtt Lali odahívott magához és azt mondta: „Tóni, csinálj valamit Flórival, hogy ne rúgjon gólt!” A mérkőzés 0:0-ra végződött, így 21-21 góllal osztoztak a trónon.

– A sikeres kispesti kezdés után miért hagyta ott a Honvédot?

– A sikeres bajnoki szereplés mellett az utánpótlás válogatott csapatkapitánya is voltam, mégis kikerültem az első csapat keretéből. Voltak ugyan kilengéseim, de ennek két fő oka lehetett. Az egyik, hogy Sebes Gusztáv lett a szakosztályvezető, aki – állítólag – származásom miatt nem kedvelt. Édesapám ugyanis, aki fiatalon meghalt, vitézi rangot kapott a két világháborúban való részvételéért. A másik, hogy Bozsik „Cucu” visszakövetelte magának a jobbfedezet posztot. Méltánytalannak tartottam ezt a helyzetet, és magam döntöttem, hogy távozom.

– Az NB II-es Oroszlány következett. Mennyire bántotta a visszalépés?

– Menni akartam, az Oroszlány pedig hívott. Lakást kaptam. Jól éreztem ott magam, a játék is ment, együtt játszottam Verebes Józseffel és a volt fradista Nagy Gáborral. Egyik nap édesanyám felhívott, hogy kerestek a Fraditól. Az akkori elnökhöz, Végh Aladárhoz kellett bemennem, elmondta, hogy szerződtetni akarnak. Gyorsan megállapodtunk. Így kerültem 1963 nyarán az Üllői útra.

– 1963. augusztus 11-én a Népstadionban egy eléggé elhíresült mérkőzésen mutatkozott be a Fradi közönség előtt.

– Igen. A Dinamo Moszkva elleni meccsen csereként álltam be. A moszkvaiak hálóját Jasin védte. Szikrázó mérkőzés volt. Egy kisebb csetepaté után Orosz Palit Guszarovval együtt kiállították. Szegény Palit év végéig el is tiltották a játéktól, mondván viselkedésével veszélyeztette a szovjet-magyar barátságot. Az első bajnoki szereplésem 1963. augusztus 28-án a Vasas elleni 2:2-vel végződött találkozón volt. Ebben a 13 fordulós őszi bajnokságban további kilenc meccsen játszottam.

– Az 1964-es évre biztosan szívesen emlékszik vissza, hiszen bajnokságot nyert a Fradival volt csapata, a Bp. Honvéd előtt.

– Nem volt könnyű bekerülni a csapatba, mert a Fradinak sok jó játékosa volt, különösképp fedezet poszton. Így több helyen is játszottam, összesen tizenegy bajnoki meccsen.

1964. szeptember 6. azonban fekete dátum az életemben. A bajnokság utolsó előtti fordulójában Tatabányán játszottunk. Rákosi Gyuszi góljával a 64. percben vezetést szereztünk, majd egy perccel később sípcsonttörést szenvedtem. Deli Andrással csaptam össze. A nagy fájdalomnál is dühítőbb volt, hogy Szepesi Gusztáv rám ordított: „Ne szimulálj!”. A kórházban meglátogatott dr. Lakat Karcsi bácsi, elmondta, hogy a tokiói olimpiai csapatban számított volna rám. Nehéz volt feldolgozni a csalódást. A téli szünet alatt a lábam rendbe jött, bár a csont egy kicsit elcsúszva forrt össze. Ezért a lábfejemet nem tudtam tökéletesen leszorítani,  így viszont mindig sikerült egy kis „kurflit” adni az indításaimba. 1965 februárjában részt vettem a Fradi afrikai felkészülési portyáján, de kevés lehetőséget kaptam, ahogy az egész bajnokság alatt. Lemaradtam a New York-i utazásról is. Úgy éreztem, hogy Mészáros Dodó bácsi és a csapat kulcsjátékosai, Varga Zoli kivételével, nem igazán fogadtak be. Ezért döntöttem a távozás mellett. Az utolsó meccsem zöld-fehérben 1965. október 20-án volt a Népstadionban. Ekkor már Vilezsál Oszi volt az edző, és betett a csapatba balösszekötőként. 2:0-ra győztünk a Csepel ellen, így szép volt a búcsúm.

– Érdekes, pont a Csepel ellen búcsúzott, amelyik a következő állomáshelye volt. Milyen emlékei vannak erről az időszakról?

– Túl sok szót nem érdemel a csepeli korszakom. Az 1966. évi bajnokságban mindössze az első meccsen játszottam. Egy görögországi mérkőzés utáni banketten rosszkor, rosszat mondtam. Az edzőnk, Keszthelyi Miska bácsi és a görögök akkori trénere, Lantos Mihály erősen kritizálta a játékosok tudását, mire én azt megjegyeztem, hogy Miska bácsi viszont majd szobrot kap Csepelen. Ettől kezdve többet nem tett be a csapatba. Innen is tovább álltam.

– Következett a VM Egyetértés. Nyilatkozatai alapján erre a hat évre emlékszik a legszívesebben vissza.

– Valóban. 1967 és 1973 között szép éveket töltöttem el az Egyetértésnél, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy kulcsember, mind a játékostársak, mind a szurkolók kedvence lettem. Főleg az NB I/B-ben szerepeltünk, de kétszer is feljutottunk az NB I-be. Az évek során ragyogó, ismert játékosokkal játszhattam együtt, elnézést, ha valakit kihagyok a felsorolásból: Halápi, Józsa, Landi, Németh Lajos, Sátori, Szántay, Vasas, Karába, Kuharszki, Laczkó, Mátrai, Pál Tibor, Sóvári, Katona, Nell, Szuromi, Weimper… Emlékezetesek a Fradi elleni mérkőzések. 1968 júniusában, a Népstadionban 1:1-et játszottunk a Fradival, Varga Zolit kellett fognom. A Népsportban a mezőny legjobbjaként 9-es osztályzatot kaptam. Ugyanebben az évben, az őszi fordulóban, hazai pályán viszont 2:0-ra kikaptunk. Nem tanúsítottunk túl nagy ellenállást… A Fradi egy ponttal bajnok lett a 102 gólt rúgott Újpest előtt. Furcsa, de az Egyetértéstől is kissé keserű szájízzel búcsúztam, mert Rákóczi edző az utolsó meccsen kihagyott a csapatból. „Bosszúból” két gólt rúgtam a tartalékban, majd visszavonultam. Ettől függetlenül az Egyetértésnek nagyon sokat köszönhetek.

Támogatásukkal üzletvezetői végzettséget szereztem, és évtizedekig dolgoztam a vendéglátásban, majd saját, családi ABC-t üzemeltettünk.

– Milyen a kapcsolata a régi játékostársakkal, a labdarúgással?

– Az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület rendezvényein, az Egyetértés öregfiúk évenkénti találkozóján és a Szentlőrinci AC összejövetelein örömmel veszek részt, mert ott igazi baráti hangulatban találkozhatok egykori játékostársaimmal.

Sajnos, most ezek az események szünetelnek, és nagyon hiányoznak.  A magyar labdarúgást figyelemmel kísérem, de mint mindig, rendkívül kritikus vagyok.

– Hogy van, hogyan telnek a napjai?

– Köszönöm, öregesen, de a koromhoz képest jól. Nyugdíjasként élem az életem. A vírus miatt óvatos vagyok, nem nagyon mozdulok ki otthonról. A családom segít, a lányom rendszeresen bevásárol nekem. Várom a vakcinát, hogy egy kicsit változtatni lehessen ezen a bezártságon.

Kedves Galambos Antal! Boldog születésnapot kívánunk! Isten éltesse sokáig erőben, egészségben, boldogságban!

SzB
2021. február 7.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS