2024. április 19. péntek

A Fradi mi vagyunk

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 1.

Fradi_miAz elmúlt őszön volt egy kampány, mely azt sugallta, a Fradi én vagyok.

Ezzel egy kicsit vitatkoznom kell…

Aki ősszel a Fradi meccseire járt, az gyakran találkozott egy kampányszerű jelmondattal, amelyet a kivetítő közvetített:

A Fradi én vagyok!

Megelőzte ezt még, hogy “A kapus én vagyok, a hátvédsor én vagyok, a középpálya én vagyok, a támadósor én vagyok, majd a közönség én vagyok”.

Őszinte leszek, az első pillanattól idegen volt számomra ez a kampány. Igaz és valós hívószavakat használt, ám az összkép nem rezgette meg a szívemet. Miért? Egyszerű a válasz, az én szó miatt.

Nem, én nem vagyok kapus, bár elvileg egyes szám első személyben még lehetnék is az.

Nem, én nem vagyok hátvédsor, nem csak a nyelvtani bukfenc miatt.

Középpálya pedig végképp nem vagyok, hisz ezt még emberekhez is nehéz (mint például a hátvédsort) csatolni.

Nem, a csatársor sem én vagyok, ugyanazon okok miatt, mint ahogy a hátvédsor sem.

És a közönség sem én vagyok, maximum annak egyik tagja. A Fradinak annál jobb, minél kisebb tagja, hiszen az azt jelenti, hogy nagyon sokan vagyunk jelen, mint közönség. Az MLSZ-t, és a rendőrséget, mint szervezetet meg sem érdemes említeni, hiszen számukra a közönség és a Fradi lassan összeegyeztethetetlen fogalmak. Ilyen kontextusban sokkal inkább helyénvaló, hogy a zártkapu egyik kárvallottja én vagyok.

És jöjjön a konklúzió, ami szerintem abszolút téves. Nem, a Fradi véletlenül sem én vagyok! Én például a génjeimben kaptam ezt az érzést, mégsem sajátíthatom ki magamnak. Benne ég a szívemben, sikerei bearanyozzák lelkem, kudarcai testi kínokat okoznak, érzéseimet, bármily sok hasonérzésű barátom is van, magam élem meg. Mikroszkópikus része vagyok egy zöld és fehér kozmikus világnak, a Fradi világának. Az ezernyi, tízezernyi, százezernyi, vállaljuk be: milliónyi hasonló mikroszkópikus részeket összeadva, hatásukat egy irányba fókuszálva és felnagyítva mondhatjuk el:

A FRADI MI VAGYUNK!

Mi, a Fradiért élő, haló szurkolók, a Fradiért dolgozó emberek, a Fradit tehetségükkel is szolgáló játékosok és szakemberek, mi mindannyian! Mi, akik tudjuk, mit jelent az ERKÖLCS-ERŐ-EGYETÉRTÉS jelmondat. Mi, akik ennek tudatos ismeretén kívül, ennek rendeljük alá érzéseinket. Mi, akik szavainkkal, tetteinkkel a Fradi javát akarjuk szolgálni.

Mi, mi és sokadszor is csak mi! Itt az én szónak nem lehet semmilyen szerepe. Még a legnagyobb sztár sem lehet egyszemélyben sztár, a pályán szüksége van társakra. A legnagyobb sztárok tudják ezt, büszkén viselik, de ki nem sajátítják a nekik egyes számban tulajdonított címet. Egy edző sem ér semmit a játékosai nélkül. Egy sportvezető sem igazán sikeres, ha a tömegek nem értékelik és tisztelik a munkáját. Mi, a szurkolók pedig eleve arra születtünk, hogy sokan legyünk, a Fradinál különösképp!

Tisztelettel kérek mindenkit, ezeket az érzéseket ne akarja kisajátítani, azt pedig különösen, hogy ne így kampányoljunk! A kampánytechnikáknak van egy olyan veszélye, hogy az abban sugalltakat egyesek elhiszik. Ha jó, akkor jó, de mi van ha nem? Nem lenne helyes a Fradistákat megosztani,

én Fradista vagyok, tudom te is az vagy, sőt még ő és ők is. Mint individuumok lehetünk erősek, de mi ez a közösség erejéhez képest. A helyes, pozitív üzenetet hordozó jelmondat csak ez lehet:

A FRADI MI VAGYUNK!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. Pilu írta:

    Nagyon jó írás.A következő kampánynak talán ezen az irányvonal mentén kellene haladnia.
    …mert a FRADI MI VAGYUNK…

    Hozzászólás ideje: 2009. december 2. 07:43

  2. Fradijózska írta:

    Gratulálok Simon Sándornak az íráshoz,mindha a szivembol szólalt volna.Buszke vagyok hogy kimondhatom hogy a FRADI MI VAGYUNK !
    HAJRÁ FRADI !

    Hozzászólás ideje: 2009. december 2. 16:58

  3. Ray írta:

    Pontosan ugyanezt én is amikor megláttam a kampányelemeket. Jó kezdeményezés, de nagyon mellélőttek. Ennek ellenére én is vettem egy ilyen pólót 🙂

    Hozzászólás ideje: 2009. december 2. 21:01

  4. tibu1 írta:

    A póló megvételével semmi probléma. Nekem is van ilyen pólóm, mégsem hiszem azt, hogy a Fradi én lennék. Ellenben azzal már azonosulni tudok, hogy a Fradi MI VAGYUNK!

    Hozzászólás ideje: 2009. december 2. 21:58

  5. bockor írta:

    A Fradi külön-külön bennünk él, de ettől, – vagy pont ezért – a “Fradi Mi vagyunk”! Tökéletes észrevétel Sanyi bátyám!:)

    Hiányoztok az Üllői 129.-ről. A napi aktualitásokat is jobb értelmes emberekkel megvitatni… Ráadásul Tibu gravatarjával mások szélhámoskodnak:))))

    Hozzászólás ideje: 2009. december 4. 13:09

HOZZÁSZÓLÁS