2017. december 13. szerda

Mi újság? Felhívtuk Udvarácz Milánt …

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 9.

udvaraczÍme a sorozat legújabb része, mert Udvarácz Milánt is felhívtuk a mai napon.

És ha már felhívtuk, közre is adjuk a rövid kis interjút. Egyszerűen azért, mert hasonlóan Koch Róberthez, neki is emlékezetes a mai nap, hiszen ő is születésnapot ünnepel, szám szerint a negyvenkettediket.

Ahogy azt egyre nagyobb örömmel állapítjuk meg, érdeklődésünkkel, születésnapi köszöntőkkel nagyon pozitív hatást váltunk ki egykori játékosainknál. Igen, ebből gyakorlatot szeretnénk csinálni, mert a Fradisták nem felejtenek! Emlékeikben őrzik azokat, akik pályafutásuk során bármily kicsi részt is, de hozzá tudtak tenni a nagy zöld-fehér egészhez. Ami ettől is olyan nagy és szép.

Udvarácz Milán is két részletben játszott a csapatunkban, először 1997 tavaszán, Varga Zoltán edzősége idején mutatkozott be. Bár nem első számú kapusnak érkezett, hamar azzá vált, sokáig vele kezdődött a csapat összeállítása. Akkor is, amikor Varga Zoltánt Nyilasi Tibor váltotta, sőt Marijan Vlaknál is védett. Ismert kapusként igazolt Ausztráliába, majd onnan hazatérve azt is vállalta, hogy Szűcs LAjos mögött, gyakorlatilag második számú kapusként segíti a Fardit. Egy-két meccs így is jutott neki. A két időszakban (persze zömmel az elsőben) összesen 50 NB I-es szereplésig jutott, amit kiegészített még 4 MK szereplés mellett 12 UEFA-kupa jelenés is. A 2003-04-es szezonban magyar bajnok a Fradival, 4 alkalommal (1998, 1999, 2003, 2005) ezüst, egyszer (1997) pedig bronzérmes. Kétszer is tagja volt a kupagyőzelmet kivívott Fradinak (2003, 2004).

– Mi történt veled azóta, hogy elmentél a Fraditól?
– A 2007-08-as szezonban visszamentem Ausztráliába, ahol elkezdtem edzősködni, miközben még játszottam is. Onnan hazatérve Maglódon segédkeztem az edzésmunkában Kopunovicsnak és Szokolai Lacinak.

– És ma?
– Ma pedig Dániában edzősködöm.

– Így már érthető, miért ily tömörek a válaszok. Azt azért még meg kell kérdeznem, mit jelentett számodra a Fradi?
– A Fradiról csak annyit mondanék, hogy amíg élek, addig tart a szerelem! Még akkor is, ha a vége másképp is sikerülhetett volna.

– Most nem zavarlak tovább, remélem később bővebben is beszélhetünk. Születésnapod alkalmából fogadd az FTC Baráti Kör tagjainak, és minden olyan Fradistának a jókívánságait, akik szeretettel emlékeznek rád!
– Erre csak annyit tudok mondani, köszönöm, hogy gondoltatok rám! Igazán jólesett!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    A két edző szópárbaja

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 9.
    Szerző: tibu1

    Mai ellenfelünk: NK Hrvatski Dragovoljac

    Bejegyzés ideje: 2011. február 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Paks-FTC: Justin Haber statisztikája

    Bejegyzés ideje: 2010. december 5.
    Szerző: eagleeye1899

    Dr. Fenyvesi Máté dedikál

    Bejegyzés ideje: 2013. október 25.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-naptár: 07.19. – 07.25.

    Bejegyzés ideje: 2010. július 19.
    Szerző: Limpi