2024. március 29. péntek

Az előttünk álló napok Fradista évfordulói: 2009.12.14. – 12.17.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 14.

hetikoszonto_1214-1217
Az előttünk álló hetet megint két részre kell bontanunk. Most is sok olyan egykori és mai Fradista van, aki évfordulót ünnepel. Íme az előttünk álló napok évfordulói.

2009. december 14-től 17-ig ünneplik a születésnapjukat:

2009. december 15. kedd:

Hódi Zoltán: 72. Kapusunk volt, mindösszesen 9 mérkőzésen (3 bajnoki és 6 nemzetközi) az 1958-59-es évadban. Abban az időben Horváth György számított a csapat első számú kapusának, Hódi Virág Józseffel volt versenyben a “beugró helyért”.

hesz-mihalyHesz Mihály: 66. Nógrádon született, 17 esztendősen a Váci Hajó színeiben kezdett kajakozni, 1964-től lett az FTC versenyzője. 1963-tól 1972-ig szerepelt a magyar válogatottban. Két olimpián vett részt, kajak egyes 1000 méteren 1964-ben, Tokióban ezüstérmet, 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai bajnoki címet szerzett. Tizennégyszer nyert magyar bajnokságot, 1964-ben, 1966-ban és 1968-ban az év kajakozójává választották.

Mindeközben 1968-ban, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosi oklevelet szerzett.

Olimpiai eredményein kívül megemlítendő, hogy 1971-ben a 4×500 m-es váltóban világbajnok lett, 1966-ban pedig Európa-bajnok a kajak egyes 10 000 m-es versenyszámban. (Kép a http://www.semmelweis.museum.hu/ oldalról.)

martos-gyozoMartos Győző: 60. Martos Győző, a rákosligeti fiú 1970 januárjában lett a Fradi igazolt labdarúgója. Egy évvel később Graz-ban mutatkozott be az első csapatban egy barátságos mérkőzésen, további egy esztendő múltán pedig bajnokin is. Végeredményben összesen 346 mérkőzésen viselte a zöld-fehér mezt (202 bajnoki, 65 nemzetközi, 79 egyéb hazai), amelyeken jobbhátvéd létére 22 gólt (8 bajnoki) szerzett. Alaptagja az 1975-76-os Fradi bajnokcsapatnak, mellette négyszeres magyar kupagyőztes (1972, 1974, 1976, 1978). 23-szoros magyar válogatott. (Kép Nagy Béla: Fradisták című kötetéből.)

Bekő Balázs: 38. Ma a Videoton FC kispadján ül dr. Mezei György asszisztenseként, egyben pro-licenszes tanulmányait végzi. Nem véletlen a fehérvári kispad, hiszen pályafutása sokkal inkább oda kötődik, mint a Fradihoz. Ám, a Fradiban is játszott 1997 tavaszán, Varga Zoltán edzősége alatt 5 bajnoki mérkőzést, akkor amikor nem igazán volt sikk a Fradiban játszani.

Bárányos Zsolt: 34. Ugyancsak egyszezonos játékosa a Ferencvárosnak, aki nem ferencvárosi kötődéséről volt ismert. Az 1999-2000-es szezonban szerepelt csapatunkban, mindösszesen 31 bajnoki, 2 Magyar- és 4 UEFA Kupa mérkőzésen játszott. A bajnokikon 9 gólt is szerzett. Kalandos életű labdarúgó, ma a Lombard Pápa csapatát erősíti.

Születésnapjuk alkalmából mindannyiuknak jó egészséget és sok boldogságot kívánunk!

Az előttünk álló napokban lenne a születésnapja:

2009. december 17-én, csütörtökön:

– lenne 91 éves Fábián Dezső. Az 1952-es helsinki olimpia vízlilabdás olimpiai bajnoka. 1936-tól 1945-ig a MAC (Magyar Atlétikai Club) úszója és vízilabdázója volt. Mindkét szakágban szerzett magyar bajnoki címet. A második világháború után az UTE (Újpesti Torna Egylet), majd 1948-tól az FTC (Ferencvárosi Torna Club) vízilabdázója lett. 1944-től 1952-ig tizenötször szerepelt a magyar vízilabda-válogatottban. Tagja volt az 1948. évi nyári olimpiai játékokon ezüstérmes, az 1952. évi nyári olimpiai játékokon bajnokságot nyert magyar csapatnak. Az aktív sportolástól 1952-ben vonult vissza.

1960-ban az FTC vízilabdacsapatának edzője lett. Irányítása alatt a klubcsapat négyszer – 1962, 1963, 1965 és 1968 – nyert magyar bajnokságot. 1969-től az OSC utánpótláscsapatának edzőjeként tevékenykedett. 1973. október 6-án, Budapesten hunyt el.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS