2024. április 19. péntek

A szezonkezdet előtt elkészült egy, az elmúlt 30 év idénykezdeteit magában foglaló összeállítás. Kitűnt belőle, hogy a mögöttünk hagyott 3 évtizedben a 30-ból 22 alkalommal győztesen hagytuk el a pályát a bajnoki nyitányok alkalmával. Ezt a szép Fradi-tradíciót a Paks legyőzésével tovább folytattuk idén is. Majd egy hét múlva megnéztük azt, hogy ezekben az említett években, a második bajnokikon hányszor sikerült megismételnünk az első meccs sikerét. Ez a szám már nem volt annyira egyértelmű, hiszen a 22 alkalomból, csak tízszer győztünk a második meccsen is. A múlt heti, Kecskemét elleni idegenbeli győzelemmel sikerült javítanunk ezen a statisztikán.

Az elkövetkezendőkben azt vizsgáltuk meg – továbbra is az elmúlt 30 évet illetően-, hogy milyen eredmények születettek a harmadik bajnoki meccseken azokban az években, amikor mind az első, mind a második bajnoki meccsünkön sikerrel jártunk. Íme:

1984-85-ös szezon

1. forduló: FERENCVÁROS-SZEOL AK 4-1

2. forduló: HALADÁS-FTC 0-1

3. forduló:

1984. szeptember 12.

FTC-MTK VM 2-1

FERENCVÁROS: Zsiborás – Szántó, Pintér, Rab, Keller – Takács, Koch, Pogány – Kvaszta, Szabadi, Pölöskei
Cs.: Zsivótzky, Jancsika
G.: Pölöskei, Koch

1988-89-es szezon

1. forduló: SIÓFOK- FERENCVÁROS 0-1 (0-0)

2. forduló: FERENCVÁROS- VÁC 3-2 (1-2)

3. forduló:

1988. augusztus 27.

DUNAÚJVÁROS- FERENCVÁROS 0-2 (0-2)
Dunaújváros, vezette: Varga L.
DUNAÚJVÁROS: Holló – Ress, Boldoczky, Gróf, Németh – Kerepeczky (Dupai az 59.), Miskovicz, Szabó, László – Nyúl, Tóth (Szauer az 59.). E: Vági István

FERENCVÁROS: Józsa – Simon, Pintér, Limperger, Keller – Topor, Bánki (Nagy Zs. a 88.), Kincses – Fischer, Dzurják (Wukovics a 88.), Dukon. E: Rákosi Gyula.

G.: Fischer (35.), Bánki (37).
Sárga lap: Limperger (14.), Topor (28.), Boldoczky (36.), Dupai (75.).

1992-93-as szezon

1. forduló: CSEPEL- FERENCVÁROS 0-2 (0-1)

2. forduló: FERENCVÁROS- BÉKÉSCSABA 2-1 (0-0)

3. forduló:

1992. augusztus 29.

KISPEST- FERENCVÁROS 0-1 (0-0)
Népstadion, vezette: Puhl

KISPEST: Gulyás – Plókai, Márton, Duró – Ivanics, Pisont, Kovács E., Illés, Hamar – Fischer, Negrau (Vincze I. a 34.). E: Verebes József.

FERENCVÁROS: Balogh T. – Simon, Telek, Szekeres – Páling, Szűcs, Lipcsei, Fodor (Albert a 46.), Keller – Gregor, Wukovics (Nagy Zs. az 59.). E: Nyilasi Tibor

G.: Nagy Zs. (73.).
Sárga lap: Telek (19.), Ivanics (20.), Páling (41.), Fischer (47.), Gulyás (57.), Lipcsei (89.).

1993-94-es szezon

1. forduló: BVSC-FERENCVÁROS 1-5 (1-1)

2. forduló: FERENCVÁROS-HALADÁS 2-1 (1-0)

3. forduló:

1993. augusztus 27.

EMDSZ-SOPRON-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)
Sopron, vezette: Molnár L.

EMDSZ-SOPRON: Milchram – Varsányi, Udvardi, Katona, Árpási – Borsos, Chiratcu, Szántó (Kovács L. a 46.), Majoros (Korsós a 76.) – Ördög, Deák. Edző: Győrfi László.

FERENCVÁROS: Szeiler – Simon, Telek, Kuznyecov (Szűcs az 57.), Szekeres (Wukovics a 46.) – Lipcsei, Albert, Détári, Keller – Gregor, Kovács J.. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Wukovics (50.).
Sárga lap: Majoros (35.), Borsos (40.), Udvardi (47.).

1994-95-ös szezon

1. forduló: ZALAEGERSZEG- FERENCVÁROS 1-3 (0-3)

2. forduló: FERENCVÁROS- BVSC 4-1 (2-1)

3. forduló:

1994. augusztus 20.

BÉKÉSCSABA- FERENCVÁROS 5-2 (2-1)
Békéscsaba, vezette: Vágner

BÉKÉSCSABA: Baji – Csató J. – Szenti, Kovács T. – Mracskó, Fodor (Major a 80.), Csató S., Horváth – Váczi, Kulcsár, Szarvas (Kiss a 72.). E: Pásztor József

FERENCVÁROS: Szeiler – Hrutka – Telek, Szűcs, Keller (Lisztes a 61.)- Páling, Lipcsei, Albert, Czéh (Zavadszky a 74.) – Christiansen, Neagoe. E: Novák Dezső.

G.: Mracskó (16.-11-es), Szarvas (31., 59., 65.), Neagoe (45.), Fodor (56.), Zavadszky (84.).
Sárga lap: Lipcsei (25.), Csató J. (36.), Váczi (72.).

1996-97-es szezon

1. forduló: SIÓFOK-FERENCVÁROS 2-3 (1-1)

2. forduló: FERENCVÁROS-KISPEST 5-2 (3-1)

3. forduló:

1996. augusztus 24.

MTK-FERENCVÁROS 3-0 (1-0)
Hungária körút, vezette: Varga S.

MTK: Babos – Horváth Cs. (Kuttor a 22.), Lőrincz, Szekeres – Farkasházy, Zimmermann, Katzenbach, Halmai, Zsivóczky (Illés az 51.) – Kenesei, Orosz (Preisinger a 77.). Edző: Garami József

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Jagodics, Nagy N. – Nagy Zs., Miriuta, Lisztes (Limperger a 46.), Arany (Zavadszky a 70.), Aranyos (Páling a 75.) – Horváth F., dr. Touati. Edző: Novák Dezső

G: Kenesei (5., 89.), Orosz (68.).
Sarga lap: Miriuta (49.), Zimmermann (55.).

1998-99-es szezon

1. forduló: FERENCVÁROS-HALADÁS 1-0 (1-0)

2. forduló: III. KER-FERENCVÁROS 1-2 (1-1)

3. forduló:

1998. augusztus 7.

FERENCVÁROS-MTK 2-2 (0-2)
Üllői út, vezette: Vágner.

FERENCVÁROS: Udvarácz – Telek – Vámosi, Mátyus – Kriston (Kovács B. a 46.), Nyilas, Lendvai, Schultz (Vincze O. a 32.), Nagy N. – Selimi (Fülöp a 46.), Bükszegi. Edző: Nyilasi Tibor.

MTK: Rabóczki – Lőrincz – Molnár, Komlósi, Szamosi – Erős, Halmai, Illés, Madar – Orosz (Balaskó a 70.), Kenesei (Szekeres a 60.) Edző: Egervári Sándor.

G.: Kenesei (5.), Halmai (24.), Nyilas (75.-11-es), Bükszegi (88.)
Sárga lap: Mátyus, Vincze O., Nagy N., Molnár, Erős
Kiállítás: Molnár (58.), Vincze O. (90.)

2002-2003-as szezon

1. forduló: SIÓFOK- FERENCVÁROS 0-2 (0-0)

2. forduló: FERENCVÁROS-KISPEST 4-0 (2-0)

3. forduló:

2002. augusztus 10.

BÉKÉSCSABA-FERENCVÁROS 0-2 (0-0)
Békéscsaba, vezette: Juhos.

BÉKÉSCSABA: Fekete – Fehér (Keresztúri a 76.), Gabala, Udvari, Bujáki – Szilveszter, Braga (Szeverényi az 50.), Bánföldi, Megyesi (Miculescu a 61.), Vincze Z. – Gavrilovics. Edző: Pásztor József.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Kapic (Cheregi a 84.), Szkukalek – Gera, Jovics (Andone a 64.), Leandro (Szili a 72.). Szakmai igazgató: Garami József.

G: Gyepes (55.), Szili (90.).
Sárga lap: Udvari (10.), Gabala (45.), Lipcsei (45.), Kapic (75.).
Kiállítás: Udvari (90.).

2004-2005-ös szezon

1. forduló: GYŐR-FERENCVÁROS 2-4 (1-4)

2. forduló: FERENCVÁROS-DIÓSGYŐR 2-1 (1-0)

3. forduló:

2004. augusztus 21.

FEHÉRVÁR-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)
Székesfehérvár, vezette: Ábrahám.

FEHÉRVÁR: Sebők Zs. – Kriston, Kuttor, Horváth G., Kovács H. – Györök, Tóth B., Zöld (Alumona a 82.), Szabó T. – Hercegfalvi, Magasföldi. Edző: Csertői Aurél.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Botis, Gyepes – Somorjai (Bajevszki a 61.), Zováth, Rósa D., Leandro (Kiss Gy. a 83.) – Penksa, Vagner, Tőzsér (Huszti a 73.). Edző: László Csaba.

G.: Bajevszki (70.).
Sárga lap: Botis (18.), Zöld (36.), Tóth B. (80.).

2006-2007-es szezon

NB2

1. forduló: FERENCVÁROS-JÁSZAPÁTI 1-0 (0-0)

2. forduló: SZOLNOK-FERENCVÁROS 2-5 (1-3)

3. forduló:

2006. augusztus 26.

FERENCVÁROS-MAKÓ 4-0
Üllői út, vezette: Solymosi

FERENCVÁROS: Kemenes-Bognár, Dragóner, Tímár, Balog-Szalai (Jovánczai 70.p.), Lipcsei (Fitos 88.p.), Lazic, Laczkó (Csepregi 86.p.)-Deme-Bartha

MAKÓ: Czirbus-Szaveljev, Mórocz, Magyar, Bakos (Podonyi 46.p.)-Kulacsik, Varga R., Bány (Zakar 61.p.), Kiss K.-Schreiber, Hadár (Fülöp 46.p.)

Gólok: Dragóner (7.p.), Bartha (28.p., 60.p.), Lipcsei (85.p. 11-esbõl)
Sárga: Mórocz (36.p.), Magyar (38.p.), Szaveljev (57.p., 85.p.)
Piros: Szaveljev (85.p.)

2010-2011-es szezon

NB1

1. forduló: FERENCVÁROS-PAKS: 2-1 (2-1)

2. forduló: KTE-ERECO-FERENCVÁROS: 1-2 (1-1)

3. forduló:
2010. augusztus 15.

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD: ?

Az elmúlt 30 évben 10 alkalommal sikerült az, hogy mind az első, mind a második fordulóban győzedelmeskedtünk. Lássuk most képpel szemléltetve ezekben az években a harmadik meccsek mérlegét:

Mérleg:

Gólok:

Amint az látható, azokban az években, amikor az első két meccsünket megnyertük az idénykezdetek alkalmával, akkor 70%-ban a harmadik találkozónkon is mi hagytuk el győztesen a pályát. Ez felettébb szép előjel a hétvégi Honvéd meccs előtt.  A 7 győzelem mellett egy alkalommal játszottunk döntetlent, és „csupán” 2 alkalommal bizonyult jobbnak aktuális ellenfelünk. Reméljük idén a győzelmek száma fog tovább növekedni és ezzel tovább szépítjük ezt a statisztikát.

Győzelemre fel!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?
sporthirado.hu
ftc.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS