2019. március 18. hétfő

Események, eredmények

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. március 1.

Van a honlapunkon egy rovat, amely a háttérben folyamatosan frissül. Eseményeket jelez előre, eredményeket közöl utólag.

Hónapokkal ezelőtt még külön bejegyzésként képzeltük el ezt a rovatot, amelyet hetente frissítünk. Azaz hetente közöljük a Fradi sportolóinak elkövetkezendő heti eseményeit, majd ugyancsak hetente megadjuk az ismertté vált eredményeket.

Aztán módosítottunk az elképzeléseken, egy naptárba sűrítve az információt. Ez a naptár, mint eseménynaptár megtalálható honlapunk oldalsávjában. Hónapról-hónapra jeleníti meg az eseményeket. Ami előttünk áll, arra fel lehet készülni, ami pedig elmúlt, ott az eredményt is odaírjuk. Mert a háttérben napról-napra frissítjük ezt a naptárt.

Úgy gondoljuk, a Fradi iránt érdeklődő szurkolóknak egy ilyen naptár formátumban sűrített adatbázis kincset érhet. Fel tud készülni az eseményekre, vissza tudja nézni az eredményeket. Nem kell mást tennie, mint a megfelelő nap fölé vinni az egérmutatót, illetve arra a napra kattintania.

Csupán tájékoztatásul: 2011 januárban 49 eseményre hívtuk fel a figyelmet, majd közöltük ugyanezen mérkőzések eredményeit. Februárban ez a szám már 65 volt, mint ahogy márciusban is 64. És ez a 64 márciusi esemény már most előre jelzett. Mikor, hol és melyik csapatunk játszik.

Jelenleg a labdarúgáson belül az NB I-es és NB II-es férfi csapataink, az öregfiúk csapat és – egy kicsit hazabeszélve – az FTC Baráti Kör öregfiúk csapatának mérkőzései, a női csapat NB I-es mérkőzései szerepelnek a naptárban. De ugyanígy megjelennek a futsal és a kézilabda férfi és női első és másodosztályú csapatai, a női kosárlabda első és másodosztályú csapatai, a férfi jégkorong és vízilabda első osztályú csapatai. A sort a teke csapatainak, férfi és női szuperliga jelenései teszik teljessé. Úgy gondoljuk, érdemes böngészni, hisz az összes csapatjellegű sportág érdeklődésre számot tartható felnőtt csapatai megjelennek. Természetesen gondolkodunk az egyéni sportágak megjelenítésén is, hiszen mindig van hová fejlődni.

És még ez sem minden. A legnépszerűbb sportág, a labdarúgás esetében ezen is túlléptünk. Itt az utánpótlásra is figyelünk, amikoris ugyancsak az oldalsávban közzétesszük az előttünk álló hét nap Fradi mérkőzéseit az U12-esektől az öregfiúkig. Nem létezik, hogy ezek után bárki érdeklődő lemaradjon bármelyik mérkőzésről.

Hajrá Fradi! Most és mindörökké!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Springer Miklós – Egy különleges életút

    Bejegyzés ideje: 2019. március 1.
    Szerző: Simon Sándor

    Könyv jelent meg Rákosi Gyuláról

    Bejegyzés ideje: 2019. január 30.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Merre tovább, Ferencváros?

    Bejegyzés ideje: 2010. május 24.
    Szerző: Simon Sándor

    Nyereményjáték’2010: 4. forduló

    Bejegyzés ideje: 2010. október 10.
    Szerző: Simon Sándor

    Születésnapi koszorúzás

    Bejegyzés ideje: 2016. december 4.
    Szerző: SzB

    Világbajnok volt a vendégünk

    Bejegyzés ideje: 2014. október 2.
    Szerző: SzB

    A vonat robog tovább …

    Bejegyzés ideje: 2011. február 8.
    Szerző: Simon Sándor