2018. augusztus 18. szombat

Beszámoló az FTC Baráti Kör küldöttgyűléséről

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2018. május 19.

Május 12-én, a meghirdetett helyszínen és időpontban az FTC Baráti Kör (FTC BK) megtartotta az évi rendes küldöttgyűlését.

A küldöttgyűlést Takács Tibor alelnök nyitotta meg, aki átadta dr. Springer Miklós elnök üdvözletét és ismertette Miki bácsi elnöki címről való lemondását, aki természetesen továbbra is az FTC BK örökös tiszteletbeli elnöke marad.

Ezt követően a küldöttgyűlést dr. Horváth Gábor vezette le. Az előzetesen meghirdetett napirendi pontok eggyel bővültek, a hatályban levő Alapszabály törvényi feltételeknek megfelelő módosításainak megtárgyalásával.

A legutóbbi küldöttgyűlés óta folytatott tevékenységről szóló beszámolót Kaszás Pál főtitkár ismertette. Lóránt Sándor, a Felügyelő bizottság elnöke elfogadásra javasolta a számviteli beszámolót. A tagság a beszámolót és a számviteli beszámolót egyhangúlag elfogadta. Ezt követően az elnökség testületileg lemondott.

Dr. Horváth Gábor ismertette, hogy az Alapszabálynak csak néhány pontját szükséges módosítani a jogszabályi megfelelés és a működés egyszerűsítése érdekében. (A módosított Alapszabályt majd a bírósági jóváhagyás után tesszük fel a honlapra.)

A jelölőbizottság javaslata alapján a küldöttgyűlés megválasztotta az FTC BK új elnökségét és a Felügyelő bizottságot.

Az új elnökség:

– Elnök: Bálint László

– Alelnökök: Martos Győző és Kaszás Pál

– Főtitkár: Horányi Ervin

– Titkár: Mucha József

– Tagok: Gabrovitz ZoltánKassai GyörgyLihor BalázsProhászka JánosSzokolai László és Takács Tibor

 

 

A Felügyelő bizottság:

Elnök: Lóránt Sándor

– Tagok: Raffa György és Dr. Török Lajos

– Póttag: Dr. Hermány Csaba

Az új tisztségviselők nevében Bálint László köszönte meg a bizalmat, s megígérte, hogy legjobb tudásuk szerint fogják tevékenységükkel az az FTC Baráti Körét szolgálni, ezáltal az FTC-t támogatni.

SzB
2018. május 19.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

5 hozzászólás

  1. Régi baráti körös írta:

    Drága Miklós bácsi!

    Köszönöm mindazt, amit a Fradiért és a Baráti Körért tett.
    Adja a Mindenható, hogy örökös tiszteletbeli elnökként még sokáig segítse ötleteivel, javaslataival, bölcsességével a Baráti Kört.

    Hozzászólás ideje: 2018. május 20. 19:20

  2. Leonardo írta:

    Lehet, hogy pár év múlva az FTC Baráti Kör adja a Fradi old boys csapatát, mert a jelenlegi, sok idegenlégióst foglalkoztató csapatból nem kapnak erősítést? Hajrá Fiúk! Sok sikert!

    Hozzászólás ideje: 2018. május 21. 13:39

  3. Tamás(Ottawa) írta:

    Köszönöm a leköszönő Elnökség munkáját és minden jót kívánok a megválasztott tisztségviselőknek!

    Hozzászólás ideje: 2018. május 22. 14:08

  4. Kollar Tibor írta:

    Gratulalok az összes megválasztotnak .. Bálint Laci gratula….. Miki bá–nak sok egesseget

    Hozzászólás ideje: 2018. május 24. 17:32

  5. L.I. alias kispufi írta:

    Dr. Springer Miklós fogadja nagy köszönetemet és a jövőre nézve a legjobb kívánságaim!
    Ez a BK pedig a szó futball-értelmében is kiváló csapat! Sok sikert, uraim!

    Hozzászólás ideje: 2018. május 26. 10:28

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Győzelmi sorozatban

    Bejegyzés ideje: 2014. április 13.
    Szerző: Simon Sándor

    Ellenfélnézőben: FGSZ Siófok

    Bejegyzés ideje: 2012. május 19.
    Szerző: Simon József

    Szigeti Ferenc 80 éves! Boldog születésnapot!

    Bejegyzés ideje: 2010. április 6.
    Szerző: Simon Sándor

    Érdekességek a Ferencváros múltjából, 3.rész

    Bejegyzés ideje: 2010. február 12.
    Szerző: Simon Sándor

    Szubjektív beharangozó

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 15.
    Szerző: Simon Sándor