2010. szeptember 3. péntek

Humorgó

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 6.

Dluhó karikatúrák

Tónió karikatúrák


Mondják, a magyar szeret morogni, tehát amolyan morgó.

A magyart nemzetközileg úgy rövidítik, hogy hu. Ha ezt a morgó elé tesszük, akkor …

… akkor kijön a cím, humorgó.

Azonban az éhes ember is gyakran morog. Éhes angolul: hungry, rövidítve ez is hu. Nem fokozzuk az éhes magyart, nem leszünk huhu, maradunk humorgó.

Az is vitathatatlan, a magyar szereti a humort. Vágjuk le itt a címet, humor…

… mi jön utána? Gó, azaz angolul go, tehát: humor go! Lehet, így is van értelme?

Riszálhatjuk így is, úgy is, angol-magyar vegyesen csak ez jön ki:

HUMORGÓ.

Az oldalt igazán az indította be, hogy csatlakozott hozzánk Dluhopolszky László, akinek sport-karikatúráit már a ’70-es években láthattuk (már aki) az akkori Képes Sport hasábjain. Aztán később 1990-től a Ludas Matyi című vicclap főszerkesztője volt (van ki emlékszik még?). Ami viszont állandó és változatlan, rajzol és beszél rendületlenül. Rajzait bemásoljuk, szövegeit leírjuk, nevessen rajta más is.

Az idő előrehaladtával a szerzők tárházát is színesíteni fogjuk. Ha másképp nem megy, Dluho kiszínez minket…

Jó szórakozást!

7 Hozzászólás

  1. Franto írta:

    Humorra fel! Nagyon kíváncsian várom a jobbnál jobb karikatúrákat! egyszer én is szívesen kipróbálnám… :) )
    és abban is bízzunk természetesen, hogy idén a humor lesz előtérben a morgás pedig hátrébb szorul! :)

    Hozzászólás ideje: 2010. január 7. 10:50

  2. Dluho írta:

    Kedves Sporttársak !
    Édesapám úgy 1956 őszén vitt le először a Fradi pályára. Akkor még fa lelátó volt. A Ferencváros zöld fehérben játszott. Apám kedvence volt Tüske ( Fenyvesi dr.) ,aki a bal szélen száguldozott előttünk. Apám gyakran kiabálta : -Tempó Tüske !Meg huj…huj hajrát ! Kiáltott a sok ember. Ezt a biztatást csak a Luzsnyikist Stadinban nem vették jó néven, mert nyers fordításban a huj= lófa…t jelent oroszul. Pártbizottsági határozat mondta ki a l ó f . . z későbbi használatát.
    Maradt tehát a szebb tempó FTC ! -biztatás. Kicsit elkalandoztunk.Nos akkor még nem angolok voltak a tulajdonosok és a Fradi simán győzött 5-6 góllal. Apám csak nem tágított , Tüske biztatásától. Valami történt velem. Megint ez a fránya fa lelátó ! Szálka ment a körmön alá. Nagyon fájt és sajgott. Ezt még Tüske Fenyvesi jó játéka sem tudta felejteti velem……Papám sokáig bajlódott a szálkával. Sokáig tüske voltam a szemében.
    Apám szemében

    Hozzászólás ideje: 2010. január 9. 19:43

  3. Dluho írta:

    Kedves Szúrkolók !

    Mikor Simon Sándor főszekesztő úr, hívott én azonnal jöttem. Ennyit mondott : Isten hozott, ördög igyen !Úgy legyen mondtam.Felrázom az oldalt, mint egy zöld-fehér coctailt. Cuba Rible ! Lesz itt nyelvi u m o r is. karinthy mondta agybaja idején:

    É N M Á R N E M IS H U M O R I S T A V A G Y O K ? H A N E M T U M O R I S T A !

    Öt éves koromban voltam ( 1956) először a Szentélyben.
    M I T Í R A SZENTÉLYRŐL A MAGYAR ÉRTELMEZŐ S Z Ó T Á R ?

    s z e n t é l y : Katolikous, illetve kaotikus ( ez stimmel a Diósgyőr ellen , )vagy görög keleti templomnak része , amelyben a főoltár áll.
    Zsinagógágában ( MTK ) a tóra tekercseit őrző szekrény.
    Irodalmi meghatározás görög, vagy római stb templom illetve ennek az a része ,ahol az az oltár vagy az istenség ( Albert Flórián ) szobra áll. Magyarul az A L B E R T stadion előcsarnoka.
    Valamely szempontból megbecsült , tiszteletet ébresztő ébresztő hely ( a Sringer szobor előtti térsé ) Itt kergették meg S z e n t e s L á z á rt ….. Az elcsalt mérkőzés után kapott egy mellport A Fradi pálya v á r s z e g l e t é b e n egy tulajdonos lapult.Akkor még gombnyoással döltek el bajnokságok.

    Azt igérem mindenkinek, hogy úgy fogok rajzolni mint Albaertvargasárosi , egy személyben. A karikatúra Paganinije agyok. nem lesz nehéz !!!!
    T E M P O F E R E N C V Á R O S ! A nevem mától : F R A D I N K ( A )ÁMEN !

    Hozzászólás ideje: 2010. január 9. 23:56

  4. tibu1 írta:

    Igen tisztelt Dluho ( Fradink(a) )!

    Örömmel észleltem, hogy Tüs urat becézed, (Tüs-ke), hiszen a legtermészetesebb, ha kedvenceinket szeretetünk jeléül becézgetjük is. Szorgalmazom a Tempó FTC szurkolás ismételt elővételét is, hiszen egy erősebb tempóval, a vereségeket is megúszhatjuk. Egy két dinamikus tempó és kint vagyunk a vízből! Ötleted tehát fantasztikus, ezért meghívlak egy karika túrára, azt mondják jól tekersz. :)

    Hozzászólás ideje: 2010. január 10. 10:28

  5. Franto írta:

    Lendület, Tempó, Dinamika…! :)

    Hozzászólás ideje: 2010. január 10. 15:33

  6. Dluho írta:

    Megkérdeztük egyik ” motoron száguldozó” vezetőnket: Ilyen vezetőséggel és ilyen játékoskerettel, mikor lesz bajnok újra a Fradi ?
    - Ha majd kinő a h a j a m , volt a sztentori válasz.
    Addig is tapsoljunk annak, hogy saját pályán pontot mentettünk az ellenféltől….

    Jó hír! Vincze Géza edzésbe állt. A politika síkos pálya .Újra vállalná az edzőséget a szentélyben. Vele is eljutott volna ide a Fradi….Sőt még lejjebb is. Mélyrepülésben jobb szakember nem is kell nekünk.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 5. 18:23

  7. Dluho írta:

    A mostani Ferencváros a végletek csapata. Kikap az egyik utolsó helyezett-től és megveri a bajnokot. Siker hullámhegyek és sikertelen hullámvölgyek jellemzik a csapat bukdácsolását. Bolygó hollandik vagyunk az NB I.-ben….
    Remélem az Újpest ellen inkább hullámhegy következik. Pletyka szinten hallottam , (Ha nem igaz kövezzetek meg ! ) egy akkori éljátékostól, hogy a nyolcvanas évek 3:8-as és 7:1-es eredménye bizony-bizony meg volt beszélve. A két csapat fiataljai kitalálták, hogy legyen végre gólzápor az Üllői és Megyeri úton. Ez olyan jól sikerült, hogy még ma is csúfol Dózsás unokabátyám: -Lacikám nyolcas van a kerekedben ! Bizony ez a 3:8 és még előbb az a bizonyos 2:7-es Honvéd zakó , -amit szegény Apámmal sírtam végig -még ma is fáj. Ahogy elnézem a mai Újpestet , ha zakó nem is , de Kabát az lesz a pályán. Remélem a csata most a zöld gyepen fog eldőlni nem pedig ahogy lenni szokott a két szurkoló tábor között. A meterológia jó időt jósol. Én gólzáporban bízom ! Egy hét állt rendelkezésünkre, hogy 7:1-re küldjük zuhanyozni az Újpestet. Tempó Ferencváros!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 29. 09:32

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja

    Szerkesztőségünk tagjai:
      Simon Sándor: felelős szerkesztő
        Istenes Mónika: publicisztika női szemmel, riportok
          Istenes Tibor: design, archív, publicisztika, riportok
            Bartók Ferenc: statisztika
              Sinka András: statisztika
                Zsiga László: statisztika, történelem
                  Dluhopolszky László: karikatúra, humor
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Fradisták Tónió szemével (frissítve)

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 30.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Nekünk (?) feltörekvő ifjúság

                      Bejegyzés ideje: 2009. december 10.
                      Szerző: moncsi1

                      Mi újság? Születésnapi beszélgetés Szokolai Lászlóval

                      Bejegyzés ideje: 2010. március 25.
                      Szerző: tibu1

                      Visszatekintők az első pofonra

                      Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 10.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Éppen ötven esztendeje hunyt el egy nagy legenda: Blum Zoltán

                      Bejegyzés ideje: 2009. december 25.
                      Szerző: Simon Sándor