Az előttünk álló napok Fradista évfordulói: 2009.12.14. – 12.17.
Az előttünk álló hetet megint két részre kell bontanunk. Most is sok olyan egykori és mai Fradista van, aki évfordulót ünnepel. Íme az előttünk álló napok évfordulói.
2009. december 14-től 17-ig ünneplik a születésnapjukat:
2009. december 15. kedd:
– Hódi Zoltán: 72. Kapusunk volt, mindösszesen 9 mérkőzésen (3 bajnoki és 6 nemzetközi) az 1958-59-es évadban. Abban az időben Horváth György számított a csapat első számú kapusának, Hódi Virág Józseffel volt versenyben a “beugró helyért”.
– Hesz Mihály: 66. Nógrádon született, 17 esztendősen a Váci Hajó színeiben kezdett kajakozni, 1964-től lett az FTC versenyzője. 1963-tól 1972-ig szerepelt a magyar válogatottban. Két olimpián vett részt, kajak egyes 1000 méteren 1964-ben, Tokióban ezüstérmet, 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai bajnoki címet szerzett. Tizennégyszer nyert magyar bajnokságot, 1964-ben, 1966-ban és 1968-ban az év kajakozójává választották.
Mindeközben 1968-ban, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosi oklevelet szerzett.
Olimpiai eredményein kívül megemlítendő, hogy 1971-ben a 4×500 m-es váltóban világbajnok lett, 1966-ban pedig Európa-bajnok a kajak egyes 10 000 m-es versenyszámban. (Kép a http://www.semmelweis.museum.hu/ oldalról.)
– Martos Győző: 60. Martos Győző, a rákosligeti fiú 1970 januárjában lett a Fradi igazolt labdarúgója. Egy évvel később Graz-ban mutatkozott be az első csapatban egy barátságos mérkőzésen, további egy esztendő múltán pedig bajnokin is. Végeredményben összesen 346 mérkőzésen viselte a zöld-fehér mezt (202 bajnoki, 65 nemzetközi, 79 egyéb hazai), amelyeken jobbhátvéd létére 22 gólt (8 bajnoki) szerzett. Alaptagja az 1975-76-os Fradi bajnokcsapatnak, mellette négyszeres magyar kupagyőztes (1972, 1974, 1976, 1978). 23-szoros magyar válogatott. (Kép Nagy Béla: Fradisták című kötetéből.)
– Bekő Balázs: 38. Ma a Videoton FC kispadján ül dr. Mezei György asszisztenseként, egyben pro-licenszes tanulmányait végzi. Nem véletlen a fehérvári kispad, hiszen pályafutása sokkal inkább oda kötődik, mint a Fradihoz. Ám, a Fradiban is játszott 1997 tavaszán, Varga Zoltán edzősége alatt 5 bajnoki mérkőzést, akkor amikor nem igazán volt sikk a Fradiban játszani.
– Bárányos Zsolt: 34. Ugyancsak egyszezonos játékosa a Ferencvárosnak, aki nem ferencvárosi kötődéséről volt ismert. Az 1999-2000-es szezonban szerepelt csapatunkban, mindösszesen 31 bajnoki, 2 Magyar- és 4 UEFA Kupa mérkőzésen játszott. A bajnokikon 9 gólt is szerzett. Kalandos életű labdarúgó, ma a Lombard Pápa csapatát erősíti.
Születésnapjuk alkalmából mindannyiuknak jó egészséget és sok boldogságot kívánunk!
Az előttünk álló napokban lenne a születésnapja:
2009. december 17-én, csütörtökön:
– lenne 91 éves Fábián Dezső. Az 1952-es helsinki olimpia vízlilabdás olimpiai bajnoka. 1936-tól 1945-ig a MAC (Magyar Atlétikai Club) úszója és vízilabdázója volt. Mindkét szakágban szerzett magyar bajnoki címet. A második világháború után az UTE (Újpesti Torna Egylet), majd 1948-tól az FTC (Ferencvárosi Torna Club) vízilabdázója lett. 1944-től 1952-ig tizenötször szerepelt a magyar vízilabda-válogatottban. Tagja volt az 1948. évi nyári olimpiai játékokon ezüstérmes, az 1952. évi nyári olimpiai játékokon bajnokságot nyert magyar csapatnak. Az aktív sportolástól 1952-ben vonult vissza.
1960-ban az FTC vízilabdacsapatának edzője lett. Irányítása alatt a klubcsapat négyszer – 1962, 1963, 1965 és 1968 – nyert magyar bajnokságot. 1969-től az OSC utánpótláscsapatának edzőjeként tevékenykedett. 1973. október 6-án, Budapesten hunyt el.
Az összeállítást készítette: Simon Sándor