2024. március 29. péntek

Megint vékonyabb lett a Fradi jege …

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. június 8.

A Fradi egyik nagy hagyományokkal rendelkező szakosztálya, a jégkorong megint gyászol. Ezáltal természetesen a Fradi nagy családja is. 64 éves korában elhunyt Enyedi Ferenc.

A kiváló hátvéd 1946-ban született, és már 1963-ban bemutatkozott az első osztályban, akkor még a Bp. Előre színeiben. A közlekedésiekkel 1970 tavaszán MNK-döntőt játszhatott az Újpesti Dózsa ellen. Ugyanezen év őszén igazolt a Ferencvároshoz és a válogatottnál is rögtön felfigyeltek rá. 1975-ig ki sem került keretből, az FTC-ből 49 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. Enyedi Ferenc 1980-ig játszott a Fradiban. Ez idő alatt 10 bajnoki címet és 8 MNK-t nyert, tagja volt a BEK elődöntőjéig menetelő gárdának is. Amikor 1980-ban a csapat tagjai átigazoltak Fótra, köztük volt Enyedi Ferenc is. A Fóti TSZ SE-vel egy MNK-győzelem részese lehetett. Egy év múlva a fóti játékosok visszatértek a Fradiba, így tett természetesen Enyedi Ferenc is, aki közel 20 évvel az első osztályú bemutatkozása után, végül 1982 tavaszán vonult vissza. Több mint 300 alkalommal húzhatta magára a zöld-fehér mezt! Később a Műjégpályának volt a vezetője. Emlékét a Ferencvárosi Torna Club megőrzi.
(fradihoki.hu, Zsiga László írása nyomán)

Temetésének időpontja és helye: 2010.junius 22. 16.00 óra, Szent Gellért Plébánia Kápolna

Az FTC Baráti Kör őszinte részvétét fejezi ki a családnak, csapat- és sporttársainak.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS