2024. március 29. péntek

Mivel az őszi csapatról már készült egy hasonló anyag (http://www.ftcbaratikor.hu/2010/01/05/nagyito-alatt-a-2009-es-oszi-szezon-3-resz-jatszok-es-nem-jatszok/ ), a tavasziról pedig még nem, ezért elsőként szeretnék a tavaszi csapatról írni.

SHORT TAVASZI CSAPATA,  AVAGY KIKRE ÉPÍTETTE CSAPATÁT A LEKÖSZÖNŐ ANGOL EDZŐNK

AZ NB1-be tavaly visszajutó csapatunk télen erősítésre szorult. Érkeztek is új játékosok. Tavaszi csapatunk kétség kívül erősebbnek bizonyult, mint az őszi, jobb eredményt is produkált. Úgy gondoltuk a tavasz során, hogy most a nyári szünetben majd tovább építve erősebb csapatunk lehet, amelynek masszívabb „alapja” lehet a tavaszi csapat. Azonban az elmúlt hónap történései és a játékos mozgás a keretben azt mutatja, hogy teljesen új csapat épül, még ha maradnak is sokan.

Mind a védelemben, mind a középpályán jelentős változások lehetnek akkor is, hogyha jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a védelem tavaszi tagjainak többsége marad.

Nézzük, kikre építette Craig Short a tavaszi csapatot.

A következő ábrán látszik folyamatában, kik voltak azok, akikre kezdőnként számított fordulónként:

Kiegészítettem ezt a becserélésekkel, ezzel még jobban látszik, kik voltak azok, akikre épített angol „mesterünk”:

Első körben megállapítható a téli erősítéseinket vizsgálva, hogy Csizmadia, Stockley, Tutorić, Doherty és Elding voltak azok, akik szinte érkezésük után alapemberekké váltak.

VÉDELEM:

A táblázatból kiválóan megfigyelhető, hogy a védelemben Csizmadia-Dragóner-Tutorić-Stockley négyes volt a favorit, Balog akkor került a csapatba, amikor Dragóner nem állt rendelkezésre illetve még Alcantara kapott nagy ritkán bizalmat akkor, mikor több „alapvédő” is kidőlt a csatasorból, végszükség esetén.

KÖZÉPPÁLYA:

A középpályán már nem volt ilyen egyértelmű a „helyzet”. Az őszi legjobb mutatókkal rendelkező Morrison és Doherty helye biztosnak ígérkezett, de körülöttük bárki bekerülhetett.

Kezdésnek még Shaw hátravont játékában bízott az edző, amit a tavaszi edzőmérkőzéseken gyakoroltunk, de egy mérkőzés után belátta Short, hogy Shaw már nem tud igazán a csapat hasznára lenni, Shaw „kegyvesztett” is lett, a szezon hajrájában kapott csak ismét bizalmat.

Rósa, Kulcsár, majd Tóth Bence volt a középpálya többi tagja a tavasz első harmadában a középső, rangadókat megelőző sorozat előtt.

Morrison (vagy Doherty) hiánya esetén Adnaan kapott bizalmat és mivel Morrison tavasszal eltiltások miatt majd később családi okok miatt többször hiányzott, mint ősszel, így Adnaan is több lehetőséghez jutott.

Két fiatal, de már rutinosabbnak mondható reménységünk, Kulcsár Dávid és Tóth Bence tavasza nem volt épp zökkenőmentes. Mindketten sérülésekkel küszködtek, de jutott nekik eltiltásból is a sárga lapok miatt, Bence esetében pedig szezon végére egy magyar viszonylatban szinte egyedülálló piros lapra is és igen szigorú eltiltásra, annak ellenére, hogy játékosunkra nem volt jellemző a durvaság.

Rafa Wolfe a nagy rangadókon amolyan „középpályás védőnek” lett berakva, Abdira pedig a tavasz komplett első felében egyszer számolt Short csereként, a szezon hajrájában, a nagy rangadók vége felé azonban a kezdőben találta magát, ekkor már Schembri is sűrűbben kapott lehetőséget.

Mindkettőjük játéka javított a támadójátékán a csapatnak, amire szükség is volt, mert volt olyan rangadó, ahol kapura sem lőttünk.

A KAPITÁNY minden mérkőzésen szerephez jutott, rekordot döntött, történelmet írt – önmagának és nekünk is, akik megérhettük vele együtt.

CSATÁRSOR:

A csatársorban két játékosunk végig játszotta a tavaszt. A változtatás annyi volt, hogy néhány mérkőzésen egyikőjük hátravontan játszott. Eldingtől többször vártak középpályás játékot, láthatóan nem ízlett neki – mi sem szerettük annyira.

Nézzük a kezdőket hogyan cserélte le Short:

Érdekesség, hogy Tóth Bence, Wolfe, Kulcsár, Schembri egyel többször volt kezdő, mint ahányszor lecserélték, magyarul majd minden kezdőként pályára lépésükkor lecserélte őket Short.

Ez az eset Shaw-val (1 mérkőzésből/1 lecserélés) és Lipcseivel (2/2) megtörtént.

Ha jó a szemem, akkor azok, akiket sosem cserélt le tavasszal, az Tutorić(13 mérkőzésből), Balog(7), Stockley(14), Alcantara(3).Nem igazán hosszú a névsor és közülük is 2 játékos volt amolyan állandó szereplőnek mondható…

Nézzük a becseréléseket:

A KAPITÁNYRÓL már volt szó. Mellette Rósa rutinjában bízott még sokszor szakvezetőnk illetve Schembri küzdötte fel magát a szezon második felére a többet szereplők közé, ez nála 5 becserélést eredményezett.

Nézzük tavaszi kispadunkat, kik voltak és hányszor azok, akik közelről szemlélték bajnoki mérkőzéseinket, becserélés nélkül:

Shaw – Habert nem számítva – amolyan első számú csereemberünk volt, mert 12 alkalommal volt kispados, ebből látszik az utóbbi két táblázatból, hogy 3 alkalommal „beszállhatott a játékba”, 9 alkalommal nem.

Alcantara esetében elmondható, hogy annak ellenére, hogy 3 alkalommal kezdőként léphetett pályára, amikor kispadra került, 7 alkalomból egyszer sem cserélték be.

Megállapítható, hogy Gárdos és Stockley 1-1 kispadozásából mindketten beállhattak ezen alkalmakkor.

A szezon nagy vesztesei ilyen téren Joaquin(1), Men Yang(2) és Vass Máté(5).Ők a zárójelben található kispadozásból egyetlen alkalommal sem szállhattak be a játéba és mivel kezdőként sem szerepeltek, így nem játszottak az nb1-ben.

Míg Joaquin az MTK-FTC meccsen jutott kispadhoz (valószínűleg kényszer hozta, hiszen Dragóner és Balog nem állt rendelkezésre és valamiért Stockley sem kezdett azon a meccsen), Men Yangnak úgy sejtem jutalom volt a két kispad lehetőség a szezon végén, addig Vass Máté akár be is kerülhetett volna a csapatba, ha nincs szezon közben egy sérülés.

Short a tavasz előtt őt és Tóth Bencét emelte ki, hogy meglepetést okozhatnak tavasszal, sajnos Máté a kettes csapattal tudott csak pályára lépni.

VÁLTOZÁSOK

Úgy néz ki, védelmünk magja megmarad,  ez mindenképp bíztató. Nagy változás a kapus poszton és a középpályás védekezésben történik. (Régi?) új kapusunk lesz és a középpályánk szűrő részlege kicserélődik: Doherty-Morrison-Wolfe-Adnaan, ők voltak, akik a legtöbb időt játszották a csapatban ezen a tengelyen. Bár Tóth, Kulcsár, Rósa(?) marad, Schembri és Abdi is (utóbbi kettő játszhat akár csatárt is, még ha nem is ott játszottak többnyire), az újaknak be kell illeszkedniük (Maróti-Józsi-Stanic valószínűleg közel lesz a kezdőcsapathoz, Nagy Patrik, Junior, Rodenbücher egyelőre kérdéses – de ez csak szubjektív véleményem)

Szintén szubjektív véleményem, de én bízom Haberben, főként abban a munkában, amit elvégzett vele Kakas László az elmúlt időszakban. Komora és Hermány személyében szintén van két fiatal tehetséges kapusunk, de a szakmai stáb dönt majd, hoz e kapust vagy sem, a hírekből úgy tűnik, szeretnének.

Hamarosan felkerül az anyag második fele, az éves összesítő.

Felhasznált forrás: MLSZ adatbank

Sinka András

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS