2024. október 12. szombat

Ellenfélnézőben: Lombard Pápa Termál FC

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2011. október 15.

A hétvégén újra a nemzeti bajnokságok veszik át a főszerepet szerte Európában, így hazánkban is folytatódnak az élvonal küzdelmei. Csapatunk a 12. fordulóban a már-már szokásosnak nevezhető vasárnap este 6 órai kezdéssel Pápára látogat, hogy a két együttes a Sport2 kamerái előtt adjon tanúbizonyságot felkészültségük mértékéről.

Ellenfelünk jelen formájában, Lombard Pápa néven 2004-ben alakult, amikor Bíró Péter tulajdonos Szombathelyről a bakonyi kisvárosba költöztette csapatát, ezzel elsőosztályú indulási jogot biztosítva az egyébként már évek óta stabil másodosztályú gárdának számító Pápának. Az új alakulat első szezonja valóságos sikersztori, hiszen a bajnokság elején háromféle társaságból összegyúrt együttes (az NB2-es PELC-en és az NB1-ben csak a létszámbővítés miatt bennmaradó, magasan utolsó helyen végző Haladáson kívül a végül Diósgyőrbe költöző, egy ideig Pápán székelő Siófok is hagyott ott néhány játékost…) nemcsak megőrizte tagságát a legjobbak között egy 14. helyezéssel, de gólkirályt is adott az NB1-nek a szlovák Tomáš Medveď személyében. A következő évad már közel sem lett ilyen fényes a Perutz Stadion felett, hiszen egy kegyetlen rossz ősz után hiába érkezett egy hadseregnyi erősítés télen (köztük az azóta is remeklő Szűcs Lajossal), már nem volt esélyük elmozdulni az utolsó helyről. Innentől kezdve párhuzam figyelhető meg a Ferencváros és a Lombard között, hiszen mi is ugyanabban az évben kényszerültünk távozni az NB1-ből, és hozzánk hasonlóan holnapi ellenfelünk is noha azonnal vissza óhajtott kerülni, kétszer sikertelen kísérletet tett erre (5. és 4. pozíció a Nyugati csoportban). Aztán ahogy egyszerre távoztunk, úgy egyszerre is kerültünk fel, mert 2009-ben a Pápa egy elrontott őszt követően elképesztő, 43 pontos tavaszt produkált, és ugyan ez sem bizonyult elegendőnek a bajnoki címhez, ám a Gyirmót emlékezetes licencproblémája miatt másodikként is élvonalt ünnepelhettek.

Ekkor már kialakult a csapat gerince a most 42 éves Véber György irányításával, így minden adott volt ahhoz, hogy a következő két szezonban ne kelljen komolyabban aggódniuk a kiesés réme miatt. Igaz, végeredményben mindkétszer 35 pont jött össze, ami 2010-ben a 11., 2011-ben pedig csak a 13. helyezésre volt elegendő, bátor támadójátékával és a mester őszinte nyilatkozataival a csapat az NB1 egyik üde színfoltjává vált. A jelenleg futó bajnokság is nagyban hasonlít az előzőekre abból a szempontból, hogy most is hasonlóan jól startoltak a sárga-feketék, hiszen 15 ponttal, 0 gólkülönbséggel a 8. pozíciót foglalják el. Értelemszerűen Pápán az a cél, hogy ezúttal ne kövesse ezt az előző években tapasztalt tavaszi összeomlás.

Ahogy fogalmaztam, ellenfelünk az összeomlást szeretné elkerülni, a mieinkre viszont igencsak ráférne már a feltámadás, ha nem akarunk egyre erősebben félni a kieséstől. Erre – szigorúan csak pszichológiai szempontból – Pápa a legjobb hely, hiszen a Fradi nagy mumusa a bakonyiaknak. Eddigi 8 élvonalbeli meccsünkből 7-szer mi nyertünk, 1 döntetlen mellett (az is 3-0-ról lett 3-3…), ráadásul ezek közé több kiütéses siker is becsúszott (például a tavaly őszi 5-0 Schembri mesterhármasával), az összesített gólkülönbség ezen a 8 találkozón 26-5 a javunkra. Alighanem nincs még egy komoly együttes, aki ellen ennyire jó mérleggel bírunk idehaza, de ezen kívül még emlékezhetünk egy (igaz, nyögvenyelős) MK-továbbjutásra 2002-ből, vagy a tavalyi Ligakupára, ahol a “hazai” (valójában semleges pályán, zárt kapuk mögött rendezett) 4-2-es győzelmet megelőzően úgy játszottunk 0-0-t idegenben, hogy a mieink az NB2-es csapattal álltak ki, míg a Lombard a bajnoki nyitányra készülve a legjobbjaival. Őszintén reméljük, hogy nem most csúszik be az első vereség a sárgák ellen…

Pikáns lehet a meccs előtt Rodenbücher István személye, aki – ahogyan az tegnapi cikkünkből is kiderül – mióta 1 zöld-fehérben végigjátszott (és 1 végig kispadon töltött) meccs után, a 7. forduló előtt egy nappal Pápára igazolt, azóta minden percet a pályán töltött. Rajta kívül is érkezett erősítés mindegyik csapatrészbe: a védelemben Rodin kívül Présinger Ádám, Lasha Totadze és Rása Gergő, a középpályán Giorgi Ganugrava, Horváth Levente, az észt válogatottal pótselejtezőre készülő Sander Puri és Szabó Zoltán, elöl pedig Lovrencsics Gergő, Germán Tamás és a rutinos Ferenczi István az új arc. Volt is kit pótolni, hiszen vélhetően nem törtek ki örömmámorban a pápai szurkolók, amikor megtudták, hogy elhagyja a Lombardot a stabil kezdő Bárányos Zsolt, Heffler Norbert, Takács Péter és Zoran Šupić, és rajtuk kívül még ugyanígy tesz Rajnay Attila, Bali Péter, Denys Rebryk, Tóth Norbert, Szabó Zsolt, Venczel Balázs és Bíró Péter is (aki természetesen csak névrokona a tulajdonosnak – vélhetően nagyobb slamasztikában lenne az egyesület, ha ő távozna…), ráadásul egész ősszel nem számíthatnak az előző bajnokság végén megsérült Gyömbér Gáborra. Legalább ugyanakkora erősítés továbbá az újakon kívül, hogy sikerült Pápán tartani a Barcelonában is megfordult Goran Marićot, akire Véber György idén visszavonva számít Ferenczi mögött.

Az utóbbi hetekkel ellentétben a mostani ellenfélben sok ex-fradista játszik, szám szerint 5. Rodenbücher Istvánt már fentebb részleteztük, de alighanem Ferenczi Istvánt és Szűcs Lajost sem kell senkinek külön bemutatni, és az NB2-es időszakunkból jól emlékezhetünk Nagy Sándorra is. Némileg kilóg a sorból a sérült Gyömbér Gábor, aki felnőtt meccsen nem, de utánpótlás-korban felvette a zöld-fehér mezt. Ha a Lombarddal egy fordulóval ezelőtt játszottunk volna, akkor azt kellett volna írnom, hogy fordított előjellel egyetlen ex sincsen, de ez most már nem igaz: legfrissebb szerzeményünk, a japán Kazuo Homma éppen Pápán mutatkozhatott be az élvonalban.

Mivel Véber György nem számíthat a Zalaegerszegen kiállított észt válogatott Sander Purira és a régóta maródi Gyömbér Gáborra, ezért várhatóan a következő kezdőcsapattal kell majd felvennünk a versenyt:

Szűcs L. – Nagy S., Dlusztus, Rodenbücher, Totadze – Farkas A., Ganugrava – Lovrencsics, Marić, Quintero – Ferenczi

Sajnos 42 fogadóiroda oddsainak átlagából az világlik ki, hogy jelenleg ennek a mérkőzésnek sem mi vagyunk az esélyesei. A hazai győzelem ezek alapján 1,94-szeres, a döntetlen 3,18-szoros, a Fradi-siker 3,36-szoros pénzt hoz a konyhára a helyesen tippelőknek.

Ne feledjük: Pápán bajnokin eddig mindig nyertünk… Ennek reményében csak optimistán: hajrá Fradi!

Összeállítást készítette: Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS