2024. március 29. péntek

Játsszunk egy kicsit! Ki a legjobb védekező fedezet?

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2016. január 18.

Elérkeztünk a játékunk ötödik részéhez, amit egy kis magyarázattal kezdünk.

Először is valamit a “hadrendről”. Mert ugye a kapus és a három védő az rendben, de mi legyen a középpályával és a csatársorral? Különösen annak fényében, hogy az évtizedek alatt ezek létszámban is, minőségben is sokat változtak. És ugye 116 év játékosai közül válogatunk.

Úgy döntöttünk, a klasszikus két fedezet, öt csatár rendet választjuk. Az öt csatár közül a két összekötő amúgy egész jól megfeleltethető a mai középpályások szerepének. A két fedezet közül az egyik a védekezőbb, a másik a támadóbb, irányítóbb felfogású lesz. Ma a védekezőbbek vannak műsoron. Persze, az itt felsorolt nevek közül is volt, nem is egy, amelyik támadóbb stílusban is játszott, igazságot tenni nehéz, szinte lehetetlen. Maradjunk annyiban, hogy az alább felsorolt, szubjektívan választott hét név közül lehet választani.

Várjuk, egyben köszönjük a szavazatokat, ahogy visszamenőleg a többi posztra is.

[socialpoll id=”2324760″]

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS