2026. február 26. csütörtök

Újra találkoztunk

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2026. február 26.

 Hosszabb szünet után, 2026-ban először találkoztak az FTC Baráti Kör (FTC BK) tagjai a népligeti sportközpontban.

Bálint László, az FTC BK elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd néhány fontos információt adott át a megjelenteknek:

–            A tisztújító közgyűlés jogi probléma miatt halasztódik, várható időpontja 2026. május 26.

–            A márciusi és az áprilisi összejövetekre a szokott időpontokban (a hónap utolsó keddje) kerül sor.

–            2026. március 2-án temetői koszorúzások lesznek. A Farkasréti temetőben 10 órakor Háda József, 10 óra 30 perckor Pusztai László sírját koszorúzzuk meg, majd 16 órakor az Óbudai temetőben Felkai László sírjánál találkozunk.

Ezt követően kerek születésnapos egykori sportolóink köszöntésére került sor. Galambos Antal a közelmúltban ünnepelte a 85., Vargha Csongor a 80., Szabó Ferenc pedig a 70. születésnapját. Az ünnepelteket Rákosi Gyula, az FTC BK tiszteletbeli elnöke és Bálint László köszöntötte és ajándékozta meg.

Az FTC BK egyik leghűségesebb tagja, Cziráki József 80. születésnapja alkalmából vehette át az FTC BK emléklapját.

A köszöntések után az ünnepeltek röviden visszaemlékeztek a pályafutásukra, beszámoltak az azt követő életükről, válaszoltak a hallgatóság kérdéseire.

Galambos Antal a Bp. Honvédban kezdett futballozni, Bozsik József utódjának tekintették. Az ebből eredő rivalizálás következtében egy idő után háttérbe szorult, a távozás mellett döntött. Oroszlányi kitérő után került a Fradiba, ahol egy-egy bajnoki címet, ezüst- és bronzérmet szerzett. Szeretettel emlékezik vissza az 1964. évi bajnoki győzelemre, annak ellenére, hogy a sorsdöntő Tatabánya elleni meccsen sípcsont-törést szenvedett. Így lemaradt az olimpiáról, régi formáját már nem tudta visszanyerni. A Csepel, majd az Egyetértés következett, onnan vonult vissza. Nyugdíjas éveiben a lánya, Andrea van nagy segítségére.

Vargha Csongor fradista kajakosként ért el nagy sikereket. Az ifjúsági világbajnoki cím után az olimpiai 6. helyezéssel (1972 München) és öt világbajnoki éremmel büszkélkedhet. Sikereit kajak négyesben (K4) érte el. 1973-ban Tamperében mind 1000, mind 10 000 méteren aranyérmet nyertek, ehhez adódik még két világbajnoki ezüst- és egy bronzérem. Mesélt a ma már hihetetlennek tűnő edzésmódszerekről, a kiváló csapathangulatról. Megtudtuk, hogy ötven évig Németországban élt, öt éve költözött haza. Egy világszabadalom társtulajdonosa, amelyet műemlék épületek tisztításánál alkalmaznak. A Fradihoz való kötődését mi sem bizonyítja jobban, hogy az öt vb-érmét 2023-ban a Fradi Múzeumnak adományozta.

A celldömölki születésű Szabó Ferenc a Haladásból került a Fradiba, miután felfigyeltek az ifjúsági válogatottban kitűnően teljesítő ifjú labdarúgóra. 1974-től 1977-ig volt az FTC játékosa, résztvevője volt a döntőig vezető KEK menetelésnek. Az 1980-81-es idényben győri kitérő után visszatért a Fradiba, így kétszer volt tagja a zöld-fehér bajnokcsapatnak. A jelenlevők emlékeztették az 1974. szeptemberi Rába ETO ellen rúgott öt góljára. Elmondta, hogy az könnyen lehetett volna hat is, ha Bálint László átengedi neki a 11-est. A Fradi után játszott még Szombathelyen, majd szülővárosában, Celldömölkön fejezte be pályafutását. Edzőként, sportvezetőként is dolgozott, de ma már nincs kapcsolata a labdarúgással, nyugdíjasként éli életét.

A jó hangulatú összejövetel emlékfotók készítésével zárult.

SzB
2025. február24.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS