Szilveszteri koccintás az Üllői úton
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is sor került az FTC évzáró összejövetelére, az óév búcsúztatására. Olvassa el a teljes cikket »
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is sor került az FTC évzáró összejövetelére, az óév búcsúztatására. Olvassa el a teljes cikket »
Amikor Simon Sándor barátommal november végén megbeszéltük, hogy írok vízilabdázóinkról, abban reménykedtem, hogy Karácsonyra feltornássza magát a csapat a középmezőnybe. Addig ugyanis csak a két Európa Kupás ellenfelünktől, a Szolnoktól és a Debrecentől kaptunk ki és megszereztük első győzelmünket a Kaposvár ellen. Olvassa el a teljes cikket »
Hogy mit? A nagyon nehezen, de végre elindult bajnoki győzelmi sorozatot. Mert, fradistához méltón örök optimisták vagyunk. Nekünk két egymás utáni győzelem, már egy sorozat kezdetét jelenti. Ezen apropóból tesszük közzé a jégkorong egyik lelkes hívének, mondhatni fanatikusának, Takács Gábornak a rövid bejelentkezését. Olvassa el a teljes cikket »
„Ez a két szín minden másnál többet ér.” Olvassa el a teljes cikket »
Következő ellenfelünk a mai magyar labdarúgás egyik, ha nem a legjobban favorizált csapata, a Videoton FC. Tudjuk, rekordköltségvetéssel dolgoznak, nagy terveik vannak. Ez a bejegyzés azonban elsősorban a múltról szól, nézzük a Videoton történelmét! Olvassa el a teljes cikket »
Rohan az idő, megállítanám, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább… Olvassa el a teljes cikket »
Szerencsére van mit írni, nincs hiány az eseményekben. Nézzük, mi történt az elmúlt héten! Olvassa el a teljes cikket »