2017. április 30. vasárnap

104 éve ezen a napon született Turay József

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 1.

turay-jozsef-1927-331905-ben ezen a napon született Turay József a harmincas évek legendás “T-betűs” csatársorának középcsatára.

Turay József 1905. március 1-jén született Egerben. 1926-ban került a Ferencvároshoz, az akkor megalakult proficsapathoz írt alá szerződést Tóth-Potya István invitálására. Első idényében jobbára csak “kispadozott”, mivel a centerposztot a csatárlegenda Pataki Mihály töltötte be. Ezzel együtt is, 1927. március 27-én bemutatkozhatott a Ferencvárosban a DFC Praha elleni barátságos mérkőzésen, majd alig három hét után a Húsvéti-serlegért folytatott három mérkőzésen, amit el is nyert csapatával. Nem mellesleg első góljait is megszerezte, így nem volt meglepő, hogy 1927.május 1-jén, a Vasas elleni bajnokin is bemutatkozhatott, természetesen góllal. Ezen a mérkőzésen így festett a csatársor: Rázsó, Turay, Dán, Pataki, Kohut. A fiatal Turay a csapatban ragadt, a csatársor annyiban változott néha, hogy Pataki helyett Schlosser játszott. Igazi legendák oldalán tette meg az első lépéseit.

A bemutatkozást nagy sikerek követték. 1933 nyaráig játszott a Ferencvárosban, mindösszesen 278 díjmérkőzésen (ebből 115 bajnoki), amelyeken 200 (62 bajnoki) gólt lőtt. A válogatott mezét 1928 és 1939 között 48 alkalommal húzhatta magára, 11 gólt szerzett.

A Ferencvárossal bajnoki címet összesen háromszor nyert, 1926-27, 1927-28, 1931-32-ben. Ugyancsak három Magyar Kupa győzelem részese volt, 1927, 1928, 1933-ban. Részese volt egy nagy nemzetközi sikernek is, 1928-ban a KK-győztes csapatnak volt tagja. 1932-ben az év játékosának választották.

Bemutatkozása után bámulatosan rövid idő alatt tett szert hatalmas népszerűségre. Kezdetben “Suttyó” volt a beceneve, amit idővel a “Császár” név követett, jól jellemezve a közönség körében a megítélését. Élt-halt a pályán, íme egy igazán jellemző Turay-eset:

“Mindig tudtuk, hogy a zöld-fehérek közszeretetben álló Suttyója munkabírás, kötelességteljesítés tekintetében mintaképe az igazi futballistának. Ő igazán nem profi futballista, nem csak a pénzért, a fizetésért játszik, hanem rajongó szeretettel csüng klubja színein és minden mérkőzésen egész szívét, lelkét beleadja a küzdelembe. Érdekes példája volt ennek egy eset, mely a Ferencváros-Somogy meccsen történt meg vele. A derék Suttyó a 16.percben megsérült a bokáján és hiába próbálkozott lábra állni és tovább játszani, nem ment. Fájó szívvel le kellett vánszorognia a pályáról. Ott aztán kezelgette Potya mester. Fukszi, a zöld-fehérek kondíciótrénere is odasietett. Lehúzták a lábszárvédőjét, masszírozni kezdték a lábfejét és már bontogatni kezdték a cipőzsinórját, hogy lehúzzák a cipőjét, mikor egyszerre se szó, se beszéd, fölugrik, széjjellöki a köréje gyülekezett egész társaságot és úgy, ahogy van, sántikálva, a sajgó fájdalommal nem törődve berohan a pályára. – Suttyó, hová mész? – kiáltott rá Máriássy doktor. – Nem látja doktor úr, hogy korner van ellenünk? – felelte Turay. – Megyek a fiúknak segíteni – mondta, és ment védeni a kaput…. “

Egy emlék 1929-ből, Brazíliából, Sao-Paulo-ból, ahol tiszteletkört futnak a fradisták. Turay József jobb kezével a zászlót fogja:

sao-pauloi-emlek_1929

Turay József hét dicsőséges ferencvárosi év után 1933-ban úgy érezte, feleslegessé vált, miután az általa (pályafutása alatt először) kért anyagi segítséget nem kapta meg. A Hungária körútra igazolt, ahol kapva-kaptak utána, további hét évig ott volt “Császár”.

1963. június 24-én hunyt el Budapesten.

Simon Sándor

Forrás:
Nagy Béla: Fradi futballkrónika 1899-1973
Nagy Béla: Fradisták
wikipedia

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Meghívó emléktábla avatására

                      Bejegyzés ideje: 2017. április 21.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Női szemmel… (2.rész)

                      Bejegyzés ideje: 2009. október 21.
                      Szerző: moncsi1

                      Eredmények: 2010. augusztus 16 – 29.

                      Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 1.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Deák „Bamba” Ferenc tiszteletére emléktáblát avattak

                      Bejegyzés ideje: 2010. március 29.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi kontra Újpest: összehasonlítás a tavasz tükrében

                      Bejegyzés ideje: 2010. április 29.
                      Szerző: eagleeye1899

                      1899. május 3.

                      Bejegyzés ideje: 2009. május 3.
                      Szerző: Simon Sándor