2024. március 29. péntek

63 évvel ezelőtt ezen a napon született Pusztai László

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 1.

pusztai_laszlo1946-ban ezen a napon született Pusztai László, a 70-es évek Fradijának villámléptű jobbszélsője

Pusztai László 1946. március 1-jén született Szentesen. A szülővárosában kezdett el futballozni, majd Szegedre került, ott mutatkozott be az első osztályban 1966-ban. Két év múlva igazolta le a Honvéd, ahol 1974-ig játszott. Ekkor került a Ferencvároshoz, egy akkoriban nagy port felvert átigazolási csere révén. Ő jött a Honvédból, Páncsics Miklós ment a Honvédba. Biztos a fradista érzelem is mondatja velem, de jól tetten lehetett érni a fradizmus szellemiségét akkoriban. Páncsics, korának egyik legjobb védőjátékosaként a Honvédban már nem tudott bizonyítani, ezzel szemben Pusztai Laci a Fradiban újjászületett. Hogy miért, arról így beszélt később:

“Meghatódva gondolok arra, hogy pályafutásom utolsó részében itt futballozhattam. Nem születtem fradistának, de hogy milyen mély nyomokat hagyott bennem az itt eltöltött hat év, azt szinte kifejezni sem lehet. Az első napok, az első edzések, majd jöttek az első sikerek. Mindenki becézett, a közönség úgy szeretett, mintha az Üllői úton nőttem volna fel. Ez a rajongás nekem szokatlan volt, de egyúttal óriási erőt, önbizalmat adott. Így sok fontos gólt sikerült szereznem. Kettő különösen emlékezetes. Az egyik a Zvezda elleni kupamérkőzés, ahol a 100 ezres jugoszláv közönséget hallgattattam el a mérkőzés elején lőtt gólommal. A másik az a gól, amelyet a Videotonnak lőttem az Üllői úton. Ezzel egyenlítettünk és ez a gól tette lehetővé, hogy a következő mérkőzésen bajnokságot nyerjünk!

Bajnokság, kupasiker, szeretet, megbecsülés – ezt kaptam elsősorban az Üllői úton. Köszönöm és mindig büszke leszek arra, hogy a Ferencvárosi Torna Club futballistája lehettem és a labdarúgás “Nemzeti Színházában”, az Üllői úti pályán tízezrek előtt rúghattam a labdát.”

csapatkep_197x

Az FTC-ben összesen 284 díjmérkőzésen szereplet, melyből 160 volt bajnoki, 57 nemzetközi, 67 hazai mérkőzés. Góljainak száma 83, ebből 36 bajnoki, 47 egyéb. Kétszer volt bajnokcsapat tagja (1975-76, 1980-81), ugyancsak kétszer kupagyőztes (1976, 1978). Tagja volt az 1975-ben KEK-ezüstérmet szerzett csapatnak. A magyar válogatottban 1970 és 1979 között 25 alkalommal játszott, amely mérkőzéseken 5 gólt szerzett.

Íme ezekből az egyik:
httpv://www.youtube.com/watch?v=JRxA4ynKG2w

1981-től 1983-ig a burgenlandi SC Eisenstadt labdarúgója volt, majd hazatért, a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának egyik vezetője lett. Négy évvel később, 1987.július 6-án az M7-es autópályán vesztette életét, amikor autójukba frontálisan belerohant a szemből a szalagkorlátot is átszakító defektes autó.

Emlékét szülővárosában a szentesi sporttelep neve is őrzi, melyet 2005-ben neveztek el róla. Mi, fradisták pedig a szívünkben őrizzük, mert nem csak kapott a szurkolóktól, játékával, lelkesedésével adott is nekik.

Még egy fotó Pusztai Laciról, akció közben:
pusztai_laszlo2

Simon Sándor

Forrás:
Nagy Béla: Fradi futballkrónika 1899-1973
Nagy Béla: Fradisták
Nagy Béla: KEK emlékkönyv
wikipedia

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS