2017. július 26. szerda

Tűzben edzett Fradi

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2009. december 11.

david&goliatA Ferencváros, soha nem tartozott a kényeztetett és kivételezett kategóriába a történelme során. Voltak időszakok, mikor nem volt annyira látványos a klubot folyamatosan akadályozó ellenszél, de mi sohasem tapasztalhattuk meg, milyen is kiemelt kedvencként ízlelgetni a hatalom édes ínyenceit. A Fradi soha nem volt egy stréber csapat, inkább a polgári réteg fogadta szívéhez, a felsőbb hatalmak pedig folyamatosan szálkaként tekintettek rá.

Aki ezt a klubot fogadja szívének trónjára, annak szembe kell néznie azzal, hogy a történelem ismétli önmagát. A csapattal szembeni ellenszenv, újból és újból előtör, mint földből a gaz.

Mindenkori vezetőségünknek is ezzel kell szembenéznie, így nem marad más út előtte, mint a folyamatos gyomlálás, ha szép és érett termést akar. Közelmúltunkban is láthattunk kemény küzdelmeket. Mikor elveszítettük identitásunkat, (Erkölcs, Erő, Egyetértés) akkor majdnem meg is fojtott a gaz. Erkölcsi tartásunkat szinte eljátszottuk, s a fertő dallamára, erőtlenül jártuk haltáncunkat. Most, hogy túl vagyunk ezen a táncon és a földből utat tört magának az éltető erő, nagy gondot kell fordítanunk értékeink megőrzésére és ápolására.

Komoly feladat ez. Tűzben megpróbált arany vagyunk, erőnkké formázhatjuk a sok megpróbáltatást, hiszen minden időben ez volt valódi erőnk. Nem elkényelmesedett mama kedvencekként léptünk a harc mezejére, hanem összeszorított fogakkal, dacolva az aktuális hatalom ellenszenvével. Felvérteztük magunkat a bizonyítási vággyal és Dávidként győzedelmeskedtünk Góliát felett.

Ma sincs más út előttünk, az élet nekünk ezt a sorsot jelölte ki, de ettől váltunk a nemzet csapatává, ma sem választhatjuk a csendben megbújó halk kisebbség szerepét. Eleve nem lehetünk kisebbség, hiszen mögöttünk az ország többségének szimpátiája, ha nem is halljuk mindig hangjukat. A nézettségi statisztikák még ma is bizonyítják, népszerűségünk töretlen, pedig divattá vált rossz színben feltüntetni a Fradit.

Rajtunk, szurkolókon is rengeteg múlik, ha nem tanuljuk meg az egység erejét, akkor a külső erők könnyen eltiporhatnak. Emeljük hát fel fejünk, egyenesedjünk ki és vegyük magunkra elődeink által kiosztott szerepünk. A három E betű szellemiségében emelkedjünk felül a hétköznapok mocskain, s büszkén erővel felvértezve mindenki a saját helyén, mutassuk meg a Fradit akadályozni lehet, de elnyomása továbbra is csak önáltatás!

Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Nagyon szép és legalább annyira igaz gondolatok!
    Valóban minden korban, rendszerben megpróbálták eltiporni a Fradit, de valamilyen szinten ettől is lett Fradi a Fradi! ettől is lett több mint a többi, egyedülálló, pótolhatatlan. ettől lett fogalom a Fradizmus, életérzés, büszkeség.

    Évtizedeken keresztül harcoltunk a mindenkori rendszer ellen, majd aztán mikor azt hittük nem jöhet még nagyobb ellenség, akkor mégis jött. az pedig nem más mint a pénz, pontosabban az emberi kapzsiság, ami sajnos nem ismer határokat, még a Ferencváros határait sem. De ha minden igaz, akkor ezt is sikerül(t) legyőzni, vagy ha legyőzni nem is (mert ma már pénz nélkül foci nincs, de még Fradi sem lenne), legalább kompromisszumra jutni.
    nagyon bízom abban, hogy tulajdonosunkban megvan a tőke mellett a kellő foci szeretet és Fradi tisztelet ahhoz, hogy közösen újabb (pótolhatatlan, megismételhetetlen mint ’95!!!) sikerekre vezessük szeretett csapatunkat, még így is, hogy előkerült a régi megszokott ellenségünk, a rendszer…!

    Hozzászólás ideje: 2009. december 11. 11:21

  2. Freka írta:

    Szep gondolatok, sajnos valoban igaz,hogy messzire kerultunk alegendas harom E-tol.

    Talan tavasszal fellelegezhetunk, akit sokan varunk, tiszteli es becsuli a Fradi multjat, s amit lehet, meg is tesz majd erte !

    MINDOROKKE FERENCVAROS !

    Hozzászólás ideje: 2009. december 14. 09:20

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Ma lenne 80 éves dr. Dékány Ferenc

    Bejegyzés ideje: 2009. március 12.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi és a Húsvét

    Bejegyzés ideje: 2009. április 10.
    Szerző: Simon Sándor

    50 éve olvashatták először

    Bejegyzés ideje: 2009. október 11.
    Szerző: tibu1

    Mégis, kinek a felelőssége?

    Bejegyzés ideje: 2016. december 11.
    Szerző: Simon Sándor

    Napi válasz, VII.27.

    Bejegyzés ideje: 2009. július 28.
    Szerző: Simon Sándor