2017. augusztus 17. csütörtök

Magyar bajnoki múlt, 17.rész. 1981-től 1990-ig

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 16.

NBI_1981-90Az előző évtizedben egy kicsit “szörnyülködtünk” a kialakult sorrend láttán. Most csökkent ennek intenzitása, hiszen az Újpesti Dózsa nincs előttünk, csak a Bp. Honvéd. De, nem ők tartják magukat a legnagyobb vetélytársnak.

A sorrend: 1. Bp. Honvéd 2. FTC 3. Rába ETO …

A sorozat törzsolvasói tudják, az esetleges újak kedvéért azért leírjuk, a tabellák a mindenkori MLSZ által hivatalosan elfogadott bajnoki végeredményekből készültek.

1981-ben a magyar labdarúgás immáron a kilencedik évtizedébe lépett. Ebben a tíz évben 10 bajnokságban, összesen 25 csapat játszott az NB I-ben.

A résztabellákban feltüntetjük az összes olyan csapatot, amelyek ma is első osztályú csapattal rendelkeznek. A mai NB I-esek közül ebben az évtizedben debütált az első osztályban a Nyíregyháza.

Bajnoki szereplés száma
Az összes, azaz mind a 10 szezonban szerepelt csapatok:
Bp. Honvéd, FTC, Rába ETO, Videoton, Tatabánya, Újpesti Dózsa, Pécs, Vasas


9 szezonban játszott az MTK, ZTE és Haladás,
8 szezonban játszott a DVSC,
4 szezonban játszott a Nyíregyháza és a DVTK,
2 szezonban játszott a Kaposvári Rákóczi

Bajnokságot nyert csapatok
1. Bp. Honvéd: 5 bajnoki elsőség
2. Rába ETO: 2 bajnoki elsőség,
3-5. FTC, Újpesti Dózsa, MTK: 1 bajnoki elsőség

Rangsor a dobogós helyezések száma alapján (zárójelben első-második-harmadik helyezések száma)
1. Bp. Honvéd: 6 (5-0-1)
2. Rába ETO: 5 (2-2-1)
3. FTC: 5 (1-3-1)
3. Bp. Honvéd: 4 (1-3-0)

5-6. Újpesti Dózsa, MTK: 3 (1-1-1)
7. Videoton: 2 (0-0-2)
9. Vasas: 1 (0-0-1)

Rangsor az elért győzelmek száma alapján
1. Bp. Honvéd: 160 győzelem
2. FTC: 143 győzelem
3. Rába ETO: 137 győzelem

5. Videoton: 127 győzelem
6. Újpesti Dózsa: 123 győzelem
7. Vasas: 116 győzelem
9. MTK: 107 győzelem
11. Haladás: 88 győzelem
12. ZTE: 86 győzelem
13. DVSC: 76 győzelem
16. Nyíregyháza: 35 győzelem
19. DVTK: 24 győzelem
24. Kaposvár: 10 győzelem

Rangsor az elért pontok száma alapján
1. Bp. Honvéd: 430 pont
2. FTC: 400 pont
3. Rába ETO: 389 pont
4. Videoton: 383 pont

6. Újpesti Dózsa: 372 pont
8. Vasas: 334 pont
9. MTK: 324 pont
11. Haladás: 274 pont
12. ZTE: 273 pont
13. DVSC: 238 pont
16. Nyíregyháza: 114 pont
19. DVTK: 94 pont
24. Kaposvár: 41 pont

Rangsor a szerzett gólok száma alapján
1. Rába ETO: 588 gól
2. Bp. Honvéd: 526 gól
3. FTC: 513 gól
4. Vasas: 465 gól
5. Újpesti Dózsa: 440 gól

7. Videoton: 409 gól
8. MTK: 396 gól
10. ZTE: 342 gól
12. Haladás: 309 gól
13. DVSC: 261 gól
17. DVTK: 137 gól
18. Nyíregyháza: 122 gól
22. Kaposvár: 59 gól

Rangsor a gólkülönbség alapján
1. Bp. Honvéd: 210
2. Rába ETO: 159
3. FTC: 155
4. Újpesti Dózsa: 88

6. Videoton: 66
8. Vasas: 17
9. MTK: 16
12. ZTE: -33
14. Nyíregyháza: -38
17. Haladás: -46
20. DVSC: -68
22. Kaposvár: -71
23. DVTK: -72

Rangsor a figyelembe vett mérkőzések száma alapján
1-8. Bp. Honvéd, FTC, Rába ETO, Videoton, Tatabánya, Újpesti Dózsa, Pécs, Vasas: 308 mérkőzés (10 bajnokságban)
9. ZTE: 278 mérkőzés (9 bajnokságban)
11-12. MTK és Haladás: 274 mérkőzés (9 bajnokságban)
16-17. Nyíregyháza és DVTK: 128 mérkőzés (4 bajnokságban)
22. Kaposvár: 64 mérkőzés (2 bajnokságban)

Végül jöjjön a teljes tabella, amely a teljesítmény-százalékok alapján készült (az a százalékos mutató, ami a megszerzett pontszámot az adott csapat maximálisan megszerezhető pontjainak a számához viszonyítja). Azt is figyelembe vettük, hogy 1988-89-ben az addig általánosan használt 2-1-0 pontszámítás megváltozott. Ebben a bajnokságban a győzelemért 3, a vereségért 0 pont járt, döntetlen esetén pedig 11-es rúgások következtek, ahol a győztes 2, a vesztes 1 pontot kapott. 1989-90-től aztán életbe lépett a ma is használatos 3-1-0 pontszámítás. Mindez azt jelenti, hogy a teljesítményszázalékok csökkentek a régi pontozáshoz képest.

Tabella_1981-90

A Fradi ebben az évtizedben is, hasonlóan a korábbihoz, mindössze egy
bajnoki címet szerzett, mégpedig 1980-81-ben. Íme az évtized Fradi bajnokcsapata.

csapatkep_1981

Folytatás hamarosan az 1901-től 1990-ig terjedő összesítéssel …

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Internetes forrás:
http://www.nemzetisport.hu/lexikon/20020729/bajnoki_mult/
http://hu.wikipedia.org (magyar labdarúgó bajnokságok)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    A Fradi dicső múltja, 37.rész – 1938-39

    Bejegyzés ideje: 2009. május 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-naptár: 09.13. – 09.19.

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 13.
    Szerző: Limpi

    Kik szerezték az év első ferencvárosi góljait az elmúlt 30 évben?

    Bejegyzés ideje: 2010. január 6.
    Szerző: Limpi

    A Fradi dicső múltja, 75.rész – 1976-77

    Bejegyzés ideje: 2009. december 28.
    Szerző: Simon Sándor

    Ellenfélnézőben: DVSC-TEVA

    Bejegyzés ideje: 2012. március 2.
    Szerző: Simon József