2024. március 28. csütörtök

A Fradi és a magyar labdarúgás régebbi kupái: 4.rész

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 25.

A magyar labdarúgóélet jelenleg három kupát ismer, melyért évről-évre mérkőzhetnek a hazai klubcsapatok. Ezek közül kétségkívül a legrangosabb (még ha ezt nem is mindig vesszük észre a nézőtérről) a Magyar Kupa. Tudjuk, ennek a győztese megmérkőzhet az adott szezon bajnokával a Szuperkupáért. E kettőn kívül pedig a Ligakupával próbálkozik még az MLSZ.

Sorozatunk első részében az Ezüstlabda vándordíj történetét mutattuk be, mint legrégebbi ilyen, MLSZ által szervezett sorozatot. Majd a második részben a Corinthian vándordíjat. A harmadik rész egy kicsit “kakukktojás” volt, hiszen egy nemzetközi kupával foglalkozott, amelyért, pontosabban a döntőbe jutás jogáért a magyar csapatok idehaza elvileg kupaszerűen versenyezhettek, ez volt a Challenge Cup.

Mai kupánk, inkább serlegünk, az Auguszta-serleg, teljes nevén az Auguszta jótékonysági serleg. Létrejöttéért az I. világháború kitörése okolható, amely meghiúsította az 1914/15-ös labdarúgó bajnokság kiírását. Bajnokság ugyan nem volt, ám a futball vezetői úgy döntöttek, az élet nem állhat meg a futballban sem, focizni akkor is kell.

A két élklub, az FTC és az MTK viszonya nem volt felhőtlen, az MTK nem kívánt egy sorozatban indulni az FTC-vel, helyette külön sorozatot bonyolított le a Hungária-serlegért.

Ha azt nézzük, hogy az akkori legjobb csapatok közül az MTK-hoz csupán a Törekvés csatlakozott, kétségkívül az Auguszta-serleg volt a szakmailag nívósabb. Persze ezt a nívót erősen megkérdőjelezi, hogy minden csapat erősen tartalékosan vett részt a sorozatokban, hiszen sok játékos a frontra vonult a pálya helyett. Ezzel együtt tény, hogy a későbbi történetírás is erre a sorozatra figyelt, hiszen az évkönyvekben ennek eredménye szerepel nem hivatalos bajnokságként.

Az Auguszta jótékonyság-serlegért folyó küzdelem egy egyfordulós körmérkőzés-sorozat volt. Az Auguszta-serleg a MÁV Gépgyárban készült, egyetlen darab 80 kg-os kovácsolt acélból esztergálva. Az acél sporttrófeát a fegyvergyár kemencéjében barnásfekete lakkal bezománcozták, mert ez a szín a puskacső színe. Ez is a háborús időket jelképezte.

Kommentár nélkül közöljük az elért eredményeket, amelyekből az is kiderül, hogy mely csapatok indultak az FTC-vel együtt:

FTC – 33 FC 2-0
FTC – BAK 6-0
FTC – III.kerület 1-0
FTC – BEAC 4-0
FTC – BTC 2-0
FTC – TTC 5-1
FTC – MÁV Gépgyár 7-0
FTC – MAC 5-0
FTC – Kispest 7-0
FTC – UTE 6-0
FTC – ETC 18-0

Végeredmény: 1. FTC 11 11 – – 63 : 1 22

Parádés sorozat. 11 meccs pontveszteség nélkül, mindössze 1 kapott góllal. A kapusunk Fritz Alajos volt. Egy másik eredmény, az ETC elleni 18:0 is abszolút rekord: az FTC legnagyobb hazai díjmérkőzés-győzelme.

Egyszeri alkalom volt, a serleget az FTC nyerte, sajnos azonban ma nem tudni a sorsáról, nincs az FTC birtokában, sőt a játékosok által kapott vaspleketteknek sincs nyoma.

Csak ez a tablókép maradt, amit itt közlünk:

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Felhasznált források:
Nagy Béla: Fradi futballkrónika 1899-1973 (1974)
Nagy Béla: Fradi Karácsonyi könyv (1998)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS