2012. május 22. kedd

Ott voltunk Dr. Páncsics Miklós síremlékének avatásán

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. február 5.

A hetekben levelet kaptunk Dr. Páncsics Miklós özvegyétől, melyben jelezte, férje sírkőavatását 2010. február 4-én, Dr. Páncsics Miklós születésnapján tartják.

A sírkőavatáson tiszteletüket tették az elhunyt játékos rokonai, barátai és játékostársai. Az MLSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság részéről Dunai Antal volt jelen, Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Társaságot Dölle Zsolt képviselte. Eljött szülőhelye, Gara polgármestere. Természetesen az FTC Baráti Kör részéről is elhozták és elhelyezték a síremléken a kegyelet koszorúját, mégpedig Hélisz József főtitkár és Friedmanszky Zoltán, az elnökség tagja.

Először Dunai Antal emlékezett meg barátjáról, játékostársa érdemeit taglalta. Majd Páncsics Dusán szívszorító beszédét halhattuk, aki megjegyezte, a fehér hó és a zöld márványkő Édesapjának zöld–fehér vérét jelképezi. Elmondta, Páncsics Miklós már gyermekkorában elhatározta, hogy olimpiai bajnok labdarúgó lesz. Eme vágya valóra válhatott, hiszen mindent megtett, amit egy ember, egy labdarúgó ezért csak tehet. Hihetetlen szorgalma volt. A válogatott edzései után, nem egyszer kérte Dunai Antalt, hogy fussanak még egy párat, hiszen számukra nagyon fontos a gyorsaság. Megemlítette még, hogy Édesapja volt az első, aki a sportújság szigorú osztályzatai ellenére, védőként tízes, maximális pontszámot kapott egy mérkőzés után.

A megemlékezés után, Dr. Páncsics Miklós özvegye meghatottan köszönte meg a jelenlévőknek a részvételt, az MLSZ-nek, a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a Nagy Béla Hagyományőrző Társaságnak pedig a síremlék elkészítéséhez adott támogatásukat.

Dr. Páncsics Miklóst, soha nem feledjük, emléke örökre szívünkben él.

A megemlékezésről Istenes Tibor tudósított.
(Fotó: www.mlsz.hu)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 19.
                      Szerző: Simon József

                      A Fradi dicső múltja, 52.rész – 1954

                      Bejegyzés ideje: 2009. június 17.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Eladó színezüst Fradi-érmesorozat

                      Bejegyzés ideje: 2009. november 8.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Boldog születésnapot kívánunk Dzurják Csöpinek

                      Bejegyzés ideje: 2009. március 2.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: Szombathelyi Haladás

                      Bejegyzés ideje: 2010. november 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Szavak, amelyek keservesen jönnek

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 31.
                      Szerző: Simon Sándor