2017. november 22. szerda

Győr – FTC: Miről mesélnek a számok?

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. május 5.

Győr-FTC: A számok  tükrében.

Nézzük játékosaink első félidőben nyújtott produkcióját:

A Győr gyors, hosszú passzos játékot játszott, lendületesen megindultak kapunk felé, ha megszerezték a labdát.Két lövéssel hamar előnybe kerültek és nagyjából a mérkőzésre is elmondható, hogy főként a távoli lövésekkel próbálkoztak.Erről a félidőről csapatunk vonatkozásában annyit tennék hozzá, Schembri az első 15 percben alig ért labdához, utána viszont feljavult, de megállapítható, hogy sokszor elnyomják, fizikálisan felé nőnek.Eldinget sokszor láttam a középpályán játék közben, ami meglepő volt számomra picit.Abdit nagyon nehéz volt tartani, nem is igazán sikerült a győrieknek.

Kapura egyetlen 1x sikerült lőnünk (mint lent majd a lőlapon látható) Abdi révén, bár a legkevesebb gólt kapó védelemmel volt dolgunk, de ez akkor is kevés.

Az egyértelmű kezezést a mai napig nem értem, hogy nem látták a játévezetők…

A második félidő számai:

Morrison ebben a félidőben sokkal töbett volt játékban, még Dohertynél is, pedig igazából utóbbi próbált irányítani.Ebben a periódusban nőtt az előreívelések száma, ahogy telt az idő, egyre több lett ezekből a megoldásokból.Úgy gondolom, mezőnyfölényben voltunk ebben a félidőben, többször próbálkoztunk a kaput bevenni (annál az egy első félidei lövésnél nem volt ez nehéz)

Összesítve így néztek ki a számok:

A szabálytalanság 6-6 volt a félidőben, a márkőzés azon részében, amikor a Győr elhúzott, érdekes mód 4-2 volt az elszenvedett szabálytalanság irányunkban, azaz a mérkőzés elején ismét (már sokadszor) az ellenfél számai ilyen téren a magasabbak.

A második félidő 60-ik percétől viszont rengeteget szabálytalankodtunk, jóval magasabb volt a mutatónk.Csak az utolsó 5 percben változott ez, az egyenlítés után, akkor a Győrtől kaptunk párat, így egyenlítődött majdnem ki.A második félidő 10-9, összességében 16-15 volt az arány, azaz mi végül egyel több szabálytalanságot követtünk el.

Középpályásaink védekezése így nézett ki:

Morrison ebben ismét élen járt és Abdi aktív támadó játéka mellett igen magas számokat jegyeztem fel védekezésben is a neve mellé.Dohertynek talán még nem voltak ilyen alacson védekező számai.

Persze ebben talán a Győr gyors játéka is „hibás” volt, hiszen gyorsan áthozták a labdát a középpályán. Előreíveléseink az alábbiak szerint sikerültek:

Nézzük hogyan oszlottak meg az ívelések:

Mezőnyben jóval több volt ez, széles, nagy pálya volt a győri és keveset is jutottunk fel a 16-osukhoz vagy azon belülre.

Nézzük a szélső játékot, mennyire sikerült a klasszikus szélső játék:


Alacsony számok, mint sajnos mindig.Ezek a beadások azonban általában veszélyesek, ez most sem volt másképp.

Említettem, hogy kapura az első félidőben egyszer lőttünk, a másodikban picit javult ez a szám, nézzük a kísérletek milyen arányban oszlottak meg játékosaink között:


Abdi győzött (gólt is szerzett), egyet blokkoltak lövéskor, egyet védett a kapus, egy nem talált kaput, egyet viszont nem tudtak hárítani – gól lett.

Elding két lövése is veszélyes volt, egyiket blokkolták szögletre , a másikat védte a kapus.

A lőlapok a következőek lettek:

A szabálytalanságoknál látható, hogy Abdit nem tudták tartani, kimagaslóan sok volt ellene a szabálytalanság, íme:


A rangadókon túl vagyunk: 1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 12 pontból 4-et szereztünk.

Sajnos a győzelemnek van igazán ára, a döntetlenért nem jár, csak 1 pont, győzelmeket pedig nehéz úgy szerezni, ha csak maximum 1 gólt szerzünk. Nulla vagy egy gól hosszú hetek óta…

Folytatás otthon, ismét egy lila-fehér csapat ellen. Törleszteni való éppen lenne, hiszen pár éve előttünk jutottak fel az NB1-be…

Sinka András

A végére ugorhat és hozzászólhat.

4 hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    Elding gól előtti labdaszerzését kihagytam a táblából…de ezúton kiemelem.Nagyon fontos, ha valaki ilyen erőszakos.A gólban ily módon igen nagy érdeme volt.Abdi befejezése pedig észről árulkodott – és technikáról.
    (Lipcsei előreívelése pedig igen jó volt, mondhatnám parádés.)

    eagleeye

    Hozzászólás ideje: 2010. május 7. 23:20

  2. trebla77 írta:

    Mészöly szerint a bírói tévedések kiegyenkítik egymást hosszú távon.
    26 meccsből 23 meccsen ellenünk fújtak, csak három meccs volt elfogadható.
    Érdekes, hogy a 7 győztes meccsünkből, négyen szintén ellenünk fújtak. Ezek álltalában súlyos tévedések voltak, meg nem adott gólok, meg nem adott tizenegyesek, befújt lesek.
    Az ellenünk itélt sárga lapok mindik könnyen és rögtön jönnek, az ellenfélnél ugyanilyen szabálytalanságok akár három-négy figyelmeztetés után kerülnek csak elő. A piros lapok szintén. A győri csapatból egy rendes bírónak három játékost kellett volna kiállítani, és két tizenegyest megadni. Így ebből a nézőpontból érdekes Pinyő nyilatkozata, hogy minden tekintetben fölülmultak bennünket, álltathatja magát, de ettöl nem jobb, hanem rosszabbb edző lesz!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 8. 10:16

  3. eagleeye írta:

    A bírói elnyomással egyetértek.
    Játékosainknál nagy ritkán fordult elő csak nagyon rossz ütemű, kemény belépő, ha menézzük csapatunk lapjait, állítólagos “szövegelésekből”, vagy éppen ok nélkül kaptunk igen sokat (emlékezzünk Tutorics lapjára, Elding széttett karjára, amiért lapot kapott).Természetesen voltak jogos lapok is, de igen magas a komolytalan lapok száma.

    Mérkőzéseinken inkább az volt a jellemző, hogy a mi játékosaink sérültek meg komolyan (Kulcsár) és sok esetben még sípszó sem volt.

    Sajnos, úgy látszik, ezzel egyet kell élnünk és sajnos hiába van új “politika”, még nem történt változás e téren és félek, nagyon nem is fog.

    Az azonban biztos, hogy egész szezon alatt – a bírókra visszatérve – nem volt olyan eset, amikor elismertük: igen, ez a javunkra tévedett, mérkőzést befolyásolóan. Nekem nem jut eszembe (talán a Pápa meccs…akkor 26-1…)

    Hozzászólás ideje: 2010. május 8. 10:46

  4. trebla77 írta:

    Végre mi is kaptunk egy könnyű tizenegyest, hogy aztán a második félidőben mindent ellenünk ítéljen!
    Ha lesz egy igazi csapatunk akkor megszűnik ennek a jelentősége!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 9. 10:31

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Szurkolók a jelenből: beszélgetés Balázs Fecóval

    Bejegyzés ideje: 2009. december 16.
    Szerző: tibu1

    Női szemmel… (5.rész)

    Bejegyzés ideje: 2009. november 24.
    Szerző: moncsi1

    Megkoszorúztuk Gulyás Géza sírját

    Bejegyzés ideje: 2016. június 29.
    Szerző: Admin

    Most már mi is 100 % vagyunk…

    Bejegyzés ideje: 2009. december 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Nagy idők tanúja: Gyetvai László 92 éves

    Bejegyzés ideje: 2010. december 11.
    Szerző: Simon Sándor