2017. április 24. hétfő

KTE – FTC után

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2011. szeptember 26.

Csapatunk ismételten vereséget szenvedett, ezúttal a kecskeméti lila-fehérek otthonából távozhattunk lógó orral. A fradisták hangulata mélyponton, most már 3 pont hátránnyal állunk a kieső helyen. De vajon mennyire rossz a helyzet? Szubjektív értékelés.

Egyvalamit szeretnék leszögezni az elején: természetesen nem normális állapot, hogy a Ferencvárosnak a biztos bennmaradás és a középmezőny aljának elérése legyen a reálisan kitűzendő célja a bajnokság egyharmadának elteltével. Ez a szezon rendkívül rosszul kezdődött, és alighanem erre senki nem gondolt volna komolyan az első nyári meccsek után. De ha már így alakult, akkor meg kell barátkozni a gondolattal, hogy ez a bajnokság elúszott, koncentrálhatunk a Magyar Kupára (azért azt ne felejtsük, hogy ez a kiskapu még nyitva maradt arra az esetre, ha mégis Európáról álmodnánk) és a kiesés elkerülésére.

És úgy érzem, hogy ha ezt elfogadtuk, ha már nincsenek túlzó ábrándjaink bajnoki címről és dobogóról, akkor kicsit másképpen értékelhetjük a helyzetet. Ez az állomány nem kieső, ezt bárki józan ember megállapíthatja. Legalább 3-4 együttes van az NB1-ben jelenleg, akik a játékoskeretet egy az egyben elcserélnék a mienkre, néhány játékosunk pedig bármelyik csapatban kezdő lenne (pl. Otten). Különben is, miért beszélünk 10 forduló után kiesésről? Persze, hogy frusztráló ott állni most már fordulók óta, de még mindig pontosan kétszer annyi van hátra a szezonból, mint amit magunk mögött hagytunk, benne egy hosszú átigazolási időszakkal és alapozással. Minél hátrébb állunk a tabellán, annál könnyebb pontokat ledolgozni az előttünk állókon. Márpedig előttünk féltucat csapat 2 győzelemnyi távolságon belül található.

A vészharangok kongatásának rendkívül korai mivoltát egy 2006-os példával szeretném illusztrálni. Az élvonalba frissen feljutó REAC 24 forduló után 16 ponttal állt a tabellán, olyan játékoskerettel, ami nagyságrendekkel gyengébb volt a mi mostani állományunknál. A hátrány 5 pont volt a Vasassal szemben a bentmaradásért vívott harcban, és már csak 6 forduló maradt ennek ledolgozására, az addigiaknál nehezebbnek ígérkező meccseken. Mindenki, élén a REAC-szurkolókkal biztosra vette már, hogy megvan a Pápa mellett a másik kieső, erre mi történt? A Vasas 3-szor kikapott, a REAC pedig győzött Sopronban, majd éppen ellenünk és végül Kispesten is, és írdd és mondd 3 forduló alatt a -5 pont +4-re változott, és ez meg is maradt a 29. forduló végén is, ami azt jelentette, hogy az utolsó játéknapot már tét nélkül várhatta hátul mindenki, és a Vasas búcsúzott (volna, ha nem zártak volna ki minket, de az már egy másik történet…). Az imént leírtak hol vannak ahhoz képest, hogy még 20 forduló hátra van és 3 pont a hátrány? És higgyék el, a REAC soha az életben nem engedhetett meg magának olyan játékosokat, mint Otten, Oláh, Hakola, Klein, de nyugodtan említhetném a rossz formája ellenére akár Csizmadiát is…

Ennyit a statisztikai részről, most nézzük a játékot. Tény, hogy a 10 meccs során egyszer sem kaptunk 2 gólnál többet – ha a bekapott gólok szerint állítjuk sorba az NB1 csapatait, akkor 9. helyen tanyázunk. Tény, hogy egyetlen meccsen sem vertek minket játékban agyon, sőt, talán maximum 2 olyan találkozót lehet említeni, ahol az ellenfél egyáltalán jobban futballozott (a Honvédra és a Haladásra gondolok, de közülük is leginkább a Haladásra). Számolatlanul juthatnak eszünkbe azok a mérkőzések, ahol nekünk volt több helyzetünk, mi rúgtuk a kapufákat, mi hagytuk ki az ajtó-ablak helyzeteket, mégis mi vesztettünk (pl. többek között Pécs, Vasas). Akkor mi lehet a baj? Látszólag egyszerű a válasz: rossz döntéseket hozunk a kapu előtt, ezáltal hátul elég 1-2 hiba ahhoz, hogy elússzon a 3 pont. Persze nem ártana egy jó csatár, aki szabadon igazolható és azonnal bevethető, de én más irányból közelíteném meg a helyzetet: nem mehet 30 fordulón keresztül az, hogy jobbak vagyunk és mégsem győzünk. Előbb-utóbb Oláh is be fogja rúgni a helyzeteit, hiszen nem felejtett el focizni, előbb-utóbb a játék képének megfelelő eredmény fog születni, sőt, biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan meccsek is, ahol nem érdemelnénk győzelmet, mégis nyerünk. Hogy miért mondom ezt? Mert a játék egyáltalán nem tragikus, a helyzeteink megvannak, és rendkívül sok idő van hátra.

Csak egy kis türelemre és optimizmusra buzdítanám a szurkolókat! Ha átnézünk Újpestre, azt láthatjuk, hogy még nálunk is nagyobb a gond: kulcsjátékosok távoznak (nem túl jó szájízzel) szezon közben, a tulajdonos ellen nyomoznak, felszámolási eljárást kezdeményeztek a klub ellen, 9 sérülttel készülnek a meccsekre, és mégis… Már két 4-1-es hazai győzelmen vannak túl, legutóbb a Haladás ellen épp egy olyan találkozón, ahol sem játékban, sem helyzetek számában minimum nem maradt alul az ellenfél. Higgyék el, kedves olvasóink, nekünk is lesznek ilyen meccsek! Higgyék el, hogy az Újpest nem jobb csapat nálunk! Higgyék el, hogy az idény végére közünk nem lesz a kieső zónához! De a Magyar Kupát még megnyerhetjük…

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

3 hozzászólás

  1. Apamedve írta:

    Ámen!

    Hozzászólás ideje: 2011. szeptember 26. 13:54

  2. Bank Tibor írta:

    Tisztelt Simon úr! Örülök az optimizmusának és egyet értek azzal hogy ez a csapat nem kieső jelólt. De! Azt is be kell látni hogy nem egy favorit csapat. Sajnos a védelem nagyon sebezhető és a kecskemét ellen is csak a kapusunknak köszönhetjük hogy csak egy gólt kaptunk. Oláh nem felejtett el futbalozni mert nagyon nem is tudott. Pölöskei meg még zöldfülű, neki még fejlődnie kell. Sajnos valamire való csatár nélkül nagyon nehéz meccseket nyerni. És ha nem igazolunk valahonnan egy vagy két vérbeli csatárt nem sok keresni valónk lesz az NB1 ben.. Reménykedni lehet továbbra is , hátha nyerünk egy két meccset,de itt sürgősen tenni kell valamit vagy is csatárt szerezni ,ha kell drága pénzért. Mert különben a végén a remény is meghal… ….Tisztelettel! Egy szomorú Fradista!

    Hozzászólás ideje: 2011. szeptember 26. 21:04

  3. Simon József írta:

    Remélem, hogy a honlap címlapján található szakadékos-címeres képet, amit most gondolom 100-ból 99 ember úgy értelmez, hogy zuhanunk lefelé a szakadékba, néhány héten belül mindenki úgy fogja látni, hogy éppen ez volt az a mélypont, ahonnan elkezdtünk felfelé mászni és sikeresen kiértünk.

    Hozzászólás ideje: 2011. szeptember 26. 21:33

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Meghívó emléktábla avatására

                      Bejegyzés ideje: 2017. április 21.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Ez volt a hét, ez lesz a hét. 2011.05.08.

                      Bejegyzés ideje: 2011. május 8.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradiért dolgoztak: Kellner István, a statisztikus

                      Bejegyzés ideje: 2009. november 27.
                      Szerző: tibu1

                      Egy szék üresen maradt…

                      Bejegyzés ideje: 2016. február 23.
                      Szerző: SzB

                      Szilveszteri koccintás – 2010

                      Bejegyzés ideje: 2011. január 1.
                      Szerző: Limpi

                      Búcsú Schlegel Oszkártól

                      Bejegyzés ideje: 2009. október 10.
                      Szerző: Simon Sándor